Töredék egy barátról

"Az idő, amit rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat... Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért..." (Antoine de Saint-Exupéry)
Skerletz Iván az utóbbi negyven évben szinte minden idejét a tájfutásra vesztegette. Örömmel tette. Általában.
Életének első éveiről keveset tudunk, hiszen ritkán beszélt magáról. Az érzelmeiről meg sosem. A "melegszívű nagy mackó emberek" szokták titkolni segítő és jóérzésű szívüket védekezésül, hogy ne használják ki őket túlságosan. Volt, akinek mégis sikerült. És volt, aki félreismerte.

A Városmajor melletti Maros utcából indult Skerletz Viktor hajóskapitány gyermeke az átlagosnak és szokványosnak nem nevezhető életútjára. A "nem normális" viselkedés már külsőleg is látszott, mikor élversenyző korában például a vállravetett stoppos-zsák és az esernyő voltak ismertetői. Ezekkel tette meg gyakran a többezer méteres utat a vonatmegállótól a versenyközpontig. A hátizsák akkoriban nagy bűn volt, hiszen a Természetbarátokhoz, azaz a turistákhoz tartoztunk hivatalosan. A lányok egy része például bőrönddel gyalogolt. Ivánnak az életfilozófiája is eltért a normális pénzt - és tisztségeket - gyűjtő szabvány férfi ideáltól.

Válogatott versenyző 1957-67
A hatvanas évek elején kitalálta, hogy ő lesz a legjobb "vasfüggöny mögötti" férfi tájfutó a világversenyen. Ezért például reggelente a Városmajorban edzett, 50 X 100 m-t, hogy gyorsuljon. Az ilyen edzés akkoriban még ismeretlen volt a tájfutók edzésein. Olyan edzéseket talált ki magának, amelyek már hallásra is életveszélyesek voltak. Főleg fizikailag készült, hiszen elméletben mindent tudott. Schönviszky Gyurival kábítottak minket, hogy minden domb, hegy, völgy, metsződés és kupac nevét is tudták fejből, a vonatablakból sorolták a látottakat! Ritkán tévedtek!
Másik bravúros mutatványa Szarka Ernővel volt, mikor úgy beszélgettek, mint két élő lexikon. Mikor ragadt rájuk ennyi ismeret, ennyi tudás ?!

Látszatra nem bántotta, hogy nem voltak az eredményei olyan jók, mint amilyeneket szeretett volna, amelyekért edzett. De az alapgyorsasággal volt a baj. Síkon. A meredek emelkedőn viszont ő volt a király. Így nem véletlen a "Hegyi maraton" és a "24 órás futás" megszervezése Dobogókő központtal, az atléták kihívásával, Iván sikereivel, legendás futásaival a Prédikálószék meredélyein.

"Tehetségesnek nevezzük azt, aki többet tud, mint amennyit tanult." (Osváth Ernő). Abbahagyta a miskolci egyetemen bányamérnöki tanulmányait. Senkire sem hallgatott, hogy folytassa, pedig könnyedén végezte. És elvégezhette volna.

Szövetségi kapitány 1968-72.
Szervezte a válogatott edzéseit. Olyan technikai elemekkel, kihívásokkal tanított, hogy még mi lányok is megtanultuk az alapokat. Ezt bizonyítja az első világbajnoki női váltó ezüstérem 1970-ben és 1972-ben az egyéni női aranyérem, valamint a férfi váltó bronzérme. Sikereink közelében sohasem tolongott, pedig sok érdeme volt benne. ő általában szerényen hátrahúzódott.
A technikai edzésein a tájékozódás "bűvészmutatványain" kívül "emberül" is tanított.
1970. januárjára kiharcolta, hogy legyen a tájfutóknak önálló szövetsége. Elvállalta a főtitkárságot havi 800 Ft-ért. Ez akkoriban is nevetséges összeg volt - kezdő pedagógus kapott 1.100 Ft-ot - s a következő 26 évben sem kapta meg sosem az őt és munkáját megillető bért. Pedig sokan tudtuk, láttuk, hogy mit hozott létre, hogy mennyit dolgozott, hogy milyen értékeket létesített nemcsak a tájfutás területén....

Nem hiánytalan a felsorolás, hogy mi minden pattant ki a fejéből az évek során: különböző technikai edzésfajták, 24 órás futás, hegyi maraton, levelezőlap térképek állandó pontokkal, beküldési játékkal, parktérképek, kistáj térképek a nem-tájfutóknak, vizitúra térképek, TÁJ-TÉR-KÉP sorozat a televízióban, honismereti tájfutó verseny iskolásoknak (úttörőknek), kerekes székes tájékozódási verseny a mozgássérülteknek, éjszakai, nemzetközi tájfutó versenyek a későbbi IOF világbajnokság reményében, oktató térképek, puzzle kirakók, elméleti edzésekhez, Futó-Kocogó verseny a Magyar Rádióval közösen 1973-tól. (A másodikon a Hármas-határ-hegyi repülőtéren ellopták a táskáját minden iratával, kulcsaival, pénzével - ezt biztosan nem felejtette el), felkért szakértőként dolgozott 1994-ben új "Az erdőről és vadgazdálkodásról" törvény előkészítésében.

1974-84 az IOF Térkép Bizottságának tagja.
1982 az ő sportdiplomáciai - megvalósult - ötlete, hogy legyen magyar az IOF Elnökségében.
1983 világbajnokságot rendez Magyarország vezetésével és segítőivel.
1986 első - nyílt - Junior Tájfutó VB Pécsett (Kiss Endrével merészen).
Sokak által emlegetett szakdolgozata 1983-ban készült a TF sportvezetői szakán, amelyből rövid idézet következik:
"A természeti környezet, mint sportlétesítmény
A fenti alcím evidencia. Hiszen oly sokan, oly sokszor sportolnak a "környezetben", ezt hangsúlyozni szinte felesleges. Az lenne, ha a fent röviden leírtak, a nap mint nap tapasztaltak nem az ellenkezőjét bizonyítanák. Mert a fedett lovarda létesítmény, de egy lovagló ösvény nem: a Millenáris betonteknője szintén, de az országút szürke, hosszú csíkja nem: a sísánc megint az, de az erdőben egy hosszanti irtás megint nem, vagy például kitűnő sportlétesítmény egy ugrótorony az ejtőernyősöknek, de egy sárkányrepülésre engedélyezett, megfelelő információrendszerrel ellátott hely (pl. Budapesten az Újlaki-hegy) az már nem az, mert hiányzik az "építés" megszokott megjelenési formája. És a sort lehetne folytatni kevésbé szélsőséges esetekkel..."
1991. Magyar Térképbarátok Társulata: megalakítja, szervezi, főtitkára. A felsorolás hely hiányában sem lehet teljes, ki-ki egészítse ki saját ismereteivel, élményeivel.

1995. a nagy tájfutó év, a jubileum. Az első verseny 75 éve volt és az önálló szövetség 25 éves. Mindvégig egy főtitkárral. Fantasztikus szervező munkája jól sikerült évet ígért. Közben az év során veszti energiáját és súlyát. Nem akar tudomást venni róla. Nagyon örül nyáron Oláh Kati újabb aranyérmének. Csak decemberben megy orvoshoz, túl későn. De ő is, mi is reménykedünk a műtét után. Vannak csodák! Heti három kezelésre jár, ahova lányai kísérik váltva. Pillanatra sem hagyják egyedül és emberfeletti akaraterővel mosolyognak. Iván betegségének egyetlen pozitív adománya, hogy "lányai megszelídítik". Az ismert laposos szempillantásával mesél minden látogatáskor büszkén a lányairól. És a vár oldalán megtett lépcsőfokokról. Erőnlétét próbálja javítani. Hinni akarunk vele együtt! Váratlanul eltörik a csont...
Itt kezdődhetett a hazudozás: ő is nekünk, mi is neki. Eleinte lassabban, majd rohamosan romlik állapota...
Ez a nagyon beteg ember már nem a "lázadó" Iván, aki szokatlan megoldásokat produkál. Hiszen akkor meg kellett volna gyógyulnia!

U.i. részletek 10 éves együtt dolgozásunk ötleteiből.
Minden alkalommal Sorolhatnám az újság utolsó oldaláig kimeríthetetlen fantáziáját, jó humorát... és öniróniáját is.

Mosa

Vissza a Tájfutás 1996/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!