Tőled Iván, a Térképbarátok Társulatának nevében is, amelynek létrehozásában és fenntartásában döntő érdemeid voltak.

Először a hetvenes évek közepén, amikor ügyvezető titkárként , a TIT-tel együttműködve, az első, rövid lélegzetű próbálkozás történt, majd annak tapasztalatain okulván az 1981-es újjáalakulástól mindvégig ott voltál és sokszor egyszemélyes küzdelmet folytattál kritikus helyzeteink átvészelésében, mikor a létünk alapja is megingott.

Abban, hogy létezünk, ugyanazok a személyes tulajdonságaid segítettek, amik akár a többezres tájfutó társadalom mozgatását is lehetővé tették: tudtad, hogy bármilyen magas és nemes célok eléréséhez meg kell találni a megfelelő formákat, embereket, szervezni kell a legapróbb részleteket is, és mindehhez teljesen oda kell tenni saját magadat is.

Így tetted ezt a mi közösségünkben is, mert a térképeknek igazi barátja voltál. Mindenki tudja ezt, akinek abban a szerencsében volt része, hogy közelről ismert, és tudja, minden, a térképekkel kapcsolatos dolog érdekelt, sokszor olyan apró részletek is, amik akár a szűkebb térképész szakma érdeklődéséből is kimaradtak; mindannyiunk szemében tudora voltál a földváraknak, határköveknek, bárhonnan fejből soroltad a nyelv sivatagosodásának már áldozatul esett, gyakran a történelem fontos eseményeiről árulkodó, feledésre ítélt földrajzi neveket, akkurátusan eltetted és osztályoztad az összes olyan nyomtatványt, ami a kezed ügyébe került és térképet tartalmazott; nyilvánvaló volt, hogy nem tudományos céllal rögzítetted a temérdek adatot a fejedben és vetted körül magadat a nekünk is kedves, irigylésre méltó tárgyaiddal, hanem mert tudtad, a gyűjtő magáról és a világról egyaránt ki akar fejezni szóban nehezen megfogalmazható gondolatokat. Egyfelől az élet mulandó s ismét porrá leszünk, de tárgyainkon keresztül sikerül egy kicsit továbbélnünk, másfelől a tárgyak sorsa is nagyon véges: pusztulásuk megállíthatatlan és eltűnésük nyomtalan. És csak akkor formálhatunk némi jogot arra, hogy bármilyen kis mértékben, de megmaradjon valamilyen lenyomatunk az idő egymásra rakodó, mindent beborító rétegeiben, ha a múltból származó lenyomatok ritkán megmaradó példányait megbecsüljük és magunk is megőrizzük.

Ülünk barátaink és fáink közt, nevetünk... kedves tárgyainkkal vesszük magunkat körbe, s ezzel a gesztussal egyben megfogalmazzuk ítéletünket a világ teljesen más irányba elindult, amúgy befolyásolhatatlan értékrendjével.

És ami személyedben számomra a vonzó példa volt, hogy e kis körben is megtaláltad a célok, elvek eléréséhez szükséges gyakorlati utat, amire sokunk alkalmatlan.

Össze tudtad fogni a szakma számos idős tagját, aktív és kezdő művelőit, akik a szakmájuk művelésén túlmenően - hozzád hasonlóan - a térképek barátai is egyben. Gyakran meghívott előadóinkat is sikerült a társulatunk tagjává tenni. És nyitottan fogadtuk sorainkba mindazokat is, akiket egyszerűen a térképek szeretete sodort hozzánk.

Végigtekintve társaságunk eseménynaptárát, világosan kitűnik belőle a kezed munkája; maga is mintha a gyűjteményed megjelenése volna. Felölel mindent: a nevek etimológiáját, többnyelvű térképeket, térképtörténetet, tematikus térképcsoportokat, térképkészítési technológiákat, történelmi vonatkozásokat, a Kárpát-medence és benne Magyarország történelmét. És többet mond ez el a témaválasztások finom szövedékét vizsgálva a hazaszeretet igaz megfogalmazásáról, mint bármely nyíltan deklarált, harsány állásfoglalás.

Kiválasztani a témát, ami telitalálat, megkeresni a leginkább megfelelő előadót, a társasági élethez méltó helyet; sokszor egyszemélyes intézményként tartani fenn a működés körülményeit; ez gyakran mind rád nehezedett. Köszönet érte mindannyiunk nevében.

Még az elhatalmasodó betegség ideje alatt is volt lelkierőd társaságunk ügyeivel törődni, álmokat szövögetni.

És hadd mondjak köszönetet társaságunk nevében szeretett lányaidnak, Imolának és Noéminak, akik a viszontszeretet gyönyörű példáját adva végigkísértek a szenvedés és visszavonhatatlan bizonyosság határköveivel szegélyezett végzetes úton.

Mikor méltatjuk inkább e térképbaráti körben szerepedet: ha eltávoztoddal a társaság ismét, most már másodszor is lassan elmúlik, igazolva nélkülözhetetlenségedet, vagy az alapelveket nem feladva tovább folytatja működését, mutatva, hogy életképes társulatot sikerült létrehozni. Kívánjuk, hogy ez utóbbi következzen be, mert ha nem is az örökkévalóságnak dolgozunk, de tovább fennmaradva egy kicsit Te is tovább élsz bennünk.

Tegyük dolgainkat.... és ha majd egyszer újra találkozunk egy késő délutánon a Roham utcában a gyorsan ránkboruló félhomályban, - legalább gondolatban -, lesz majd miről beszélgetnünk egymással.

Síkhegyi Ferenc búcsúszavai

Vissza a Tájfutás 1996/6 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!