Július 18.-a a nagy nap. Délután 2 órakor indulás Tatabányáról Svédország felé. Vagyis először csak Sopron, egy átmozgató edzéssel kiegészítve a Lővéreken. A soproniak segítségével szállás egy kiszuperált betegszobában (nagyon kényelmesek a kórházi ágyak), majd hajnalban indulás tovább. A napi adag a Sopron és Rostock közötti 1200 km volt. Néhány baleset és útépítés miatt a rendelkezésre álló idő jelentős részét 10-15 km - es kocsisorban töltöttük, megdöntve a német autópályák (alsó) sebességrekordját. (max. speed 2 km/h) Időnk fogytán volt, éppen ezért Berlintől Rostockig ami a csövön kifért, padlógázzal "tépettünk", de végülis, mondhatni simán elértük a kompot. A kompon 5-6 órát aludtunk az érkezésig. Trelleborg - végállomás, kiszállás.

Innen még több, mint 500 km Karlstad, az ORingen központja. Skövdében a Hagenstügannál rövid ebédszünet, ahol a pihentebbek a közeli erdőbe is kimentek ismerkedni a svéd tereppel. Karlstad előtt már mindenki teljesen izgatott. Milyen lesz a világ legnagyobb tájfutóversenye.

Ezt látni kell !!!

Ezt még az elején, kiemelve leírom, mert különben minden második mondatom ez lehetne.

Már Karlstad előtt találkoztunk jónéhány "tájfutó konvojjal", de a városba érve úgy kellett támasztanom az állam, hogy le ne essen. A városban és azon kívül minden lehetséges füves területet, parkokat ... stb. több ezer sátor, lakókocsi és lakóautó töltötte be. Karlstad lakossága 1 hétre 17000 fővel gyarapodott. Hiába, szokatlan ez egy néhány száz fős versenyhez szokott tájfutónak. A rengeteg tábla alapján viszonylag hamar megtaláltuk a VK-t. Első pillanatban látszott, hogy semmi sem kerülte el a rendezők figyelmét, mindenre gondoltak, amit a verseny egy hete kellőképpen igazolt.

Késő délutánunk információgyűjtéssel és egy térképes átmozgatással telt.

Az első tapasztalatok, érdekességek:

Az összes nagyobb 5 napos versenyek (és néhány kisebb) 97-es kiírását meg lehetett szerezni, néhol még a 98-ast is. A VK mellett sátorhegyek: boltok, éttermek, szponzorok sátrai, pénzváltó, múzeum stb. A versenyre 2 db hatalmas - egyenként 55-60 oldalas - tájékoztató újság jelent meg. Az egyikben a programok, a versenynapok pályaadatai, rajt-cél távolságok, a célokról egy átnézeti térkép, egy kis történelem - amiben a 76-os ORingen kapcsán Monspart Sarolta is benne volt -, valamint a rendező klubokról és szponzorairól szóló ismertető. A másik újságban csak a rajtlista volt. 100 kategória 17000 versenyzője, öregek és fiatalok, nők és férfiak, fehérek, feketék és sárgák, egészségesek és fogyatékosok.

A rajtlistákban is lehetett meghökkentő dolgokat találni. Ami engem leginkább megdöbbentett, az a H90-es kategória 3 indulója. Megélni is szép teljesítmény, nemhogy 5 napon keresztül fiatalos lendülettel futkározni az erdőben 90 éve-sen !!!? A H70-es kategória 250 indulója is - azt hiszem - tiszteletet parancsoló. A nőknél D75 volt a "legidősebb" kategória. A fiatalabb kategóriáknál fokozatosan nőtt a létszám, H21-ben már 4 kategória volt, de annyi induló, hogy még ezeket is tovább bontották. H21-ben 1000 induló, pedig volt még mellette H21L (hosszú), H21M (könnyű) és H21E.

De haladjunk tovább, mert különben sosem érnék a végére. 21.-én a másik edzéstérképen edzés, ahol már rá lehetett érezni a svéd terepek, térképek jellegzetességeire. Az egész terep tele volt sziklákkal, de csak a kiemelkedő sziklákat, letöréseket rajzolták feketével, a többit barna szintvonallal rajzolták ki. Hibáink egy része is ebből adódott, de a térkép minden esetben pontos volt, csak nekünk még szokatlan.

De nem megszokhatatlan, és ez az 5 nap eredményeiből is jól látszottak, ugyanis szinte kivétel nélkül mindenki folyamatosan javított az összetett helyezésén. A végén Hecz Kati volt a legeredményesebb magyar 2. helyével, de Sproki 19. és az én 22. helyezésem is jónak mondható a 150 fős mezőnyökből. Eredményhirdetés, happy, END.

Vége az OÀingennek, mindenki pakol, költözködik. Mi is felpakoltunk és levettük az irányt Skövde felé, mivel a következő két napot az IF Hagen egyesület klubházában (Hagenstügan) töltöttünk. Kis város, kis egyesület, de ez a klubház minden képzeletet felülmúlt. Maga az épület mindennel fel volt szerelve, büfé, szauna, iroda, irattár, előadóterem... És a környezete! A klubház a város feletti hegyen volt, rajta egy tájfutótérképen, egy gyönyörű tó a térkép közepén, világított, pontosan lemért futó-sífutó utak... És ezen a "lepusztult" helyen kellett két teljes napot kihúznunk. Hát nem volt könnyű.

Megint pakolás, utazás és érkezés Brevikbe, egy kis faluba, a Vattern-tó partján. Az ottani paplak melletti vendégszobában kaptunk szállást, teljesen ingyen. Az 1 hetes edzőtábor jelentős része itt zajlott, bár a terep már csak növényzetben hasonlított a svéd terepekre, domborzatilag közelebb állt Pirtó egy szintesebb változatához. Az edzések nagy része a már említett növényzet miatt a következőképpen zajlott:

bemelegítés = áfonyavadászat (mondjuk annyi volt, hogy nem kellett "vadászni")

edzés = páros futások, csillagedzés, rövid átmenetes, technikás pályák stb.

levezetés = lásd bemelegítés

Akinek meg nem volt elég az áfonya, az vacsora után (előtt vagy helyett) pótolhatta vitaminszükségletét a szállásunk mellett fekvő "Szedd magad" eperföldön. Hát mi szedtük.

A vendéglátóinkra sem lehetett egy szavunk sem, nagyon figyelmesek voltak, egyszer még egy vacsora előtti vacsorára is vendégül láttak. Az idő sajnos itt is gyorsan telt, de a skövdeiek még tartogattak számunkra egy meglepetést. Mindenkinek szereztek egy belépőt Sommarlandba, egy Skövde mellett lévő vidámparkba, így a másnap nagy részét ott töltöttük.

A vidámparkról is oldalakat regélhetnék, de megpróbálom néhány mondatba belesűríteni a lényeget. A ingyenes belépő árában már benne van, hogy mindent kipróbálhattunk. Maga a park több részre tagolódott. A " western városban " a szerencsejátékok és árusok kaptak helyet, a vizi vidámparkban félelmetesen jó és minden féle csúzda kapott helyet, míg a " motoros szektorban " gokartot, krosszmotort és különböző járműveket lehetett kipróbálni. A hagyományos vidámparkban kapott helyet a körhinta, dodgem, óriáskerék, hullámvasút.

A hajóhintát, dodgemet, gokartot nagyon élvezte a társaság, és aki kipróbálta a csúzdákat az egy felejthetetlen élménnyel lett gazdagabb. Késő délutánra annyira belefáradtunk, hogy Düdünek minden követ meg kellett mozgatnia annak érdekében, hogy átmozgassunk.

Kaja, pihi, alvás, majd ébredés hajnali 2-kor, a Tio-mila rajtja előtt. Kinn az éjszakában már meg volt a hangulat, de a rajt előtt még tudták fokozni. Start, és világít az erdő.

Több, mint 100 váltó, köztük Sprokival, no nem az élen, de egész jó helyen. A pályák rövidek, technikailag könnyűek, sokat nem lehet keverni. Sproki érkezik, lámpa le (ugyanis hármunkra jutott egy lámpa), lámpa fel és rajtol Vizi Tibi és hozza is a középmezőnyben. Ismét lámpacsere és én is kifutottam az éjszakában. 30 percen belül futottam, de már világosba érkeztem. A váltónk ezzel be is fejezte a versenyt, mivel én voltam a " befutó " ember a csapatban.

Délután volt még egy sprint verseny, majd másnap egy normáltávú. Ezeken már mindenki nagyon jól futott, volt akit díjaztak és volt akit nem. Vége a versenyeknek, ismét a jól ismert pakolás és kora délután indulás hazafelé. Még néhol gyönyörködhettünk a Vattern-tó panorámájában, majd a komp előtt lendületes tempóban haladtunk. Majdnem sikerült lekésni. Néhány órás alvás után ismét gyakorolhattam Düdüvel a váltott vezetést, annyi különbséggel, hogy most nem gyönyörű fenyves erdőben futottunk, hanem a német autópályákon kocsikáztunk. Szinte megállás nélkül jöttünk, teljesítve az aznapi 1200 km-es adagot.

Zárómondatként szokták ilyenkor írni, hogy remélem jövőre is eljutunk, találkozunk... stb. Egy dologban biztos vagyok. Mi, jövőre megint megyünk. Nem tudom hogyan, tervek már vannak, pénz még nincs, de megyünk, mert ezt nem lehet megunni.

Laki Balázs

Vissza a Tájfutás 1996/6 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!