A norvég versenyek után alig voltam néhány napot otthon. Pontosan hármat. Ebbe besűrítettem a nyár szükséges "nyár jellegű" eseményeit: úszás, napozás, virágszedés a hegyen.

Augusztus 14-én indultunk Sopronba, miután bevásároltunk alaposan 10 napra előre: krumplit, kolbászt, és mindent, amit kellett. Cser Boriék házában alhattunk, ők nem voltak otthon Horváth Paliék engedtek be. Úgy érzem, nagy dolog - az ország bármely táján legyünk is - hogy a tájfutók mindig segítettek nekünk. A legkevesebb, amit tehetek, hogy megköszönöm még egyszer ezt: az utazásaink előtti utolsó esténk jó hangulata mindig meghatározó tudott lenni.

Visszatérve Svájcra, az út után este Langnau am Emmenthalban még átmozgattunk a makettszerű hegyek között. Találkoztunk egy bácsival, aki a jelleghatárt igazgatta fűnyíróval a rét és az erdő között. Hogy az átmenet tökéletes legyen. A terepbemutatón mi is ezt gyakoroltuk másnap, persze szokatlan és furcsa volt a terep. Nem is technikailag, hanem fizikailag. A rajtba majdnem négykézláb mentünk, csúszott az egész erdő a sok eső miatt. Az első svájci futam, a váltó délután kezdődött. Busszal, majd gyalogosan értük el a verseny színhelyét, ami kb. 2.000 m-en, gyönyörű panorámával lepett minket. A pályák szinte kegyetlenek voltak, a 3/4-éig csak felfelé mentünk. Az erdő agresszívan futó, szívós tájfutóknak kedvezett. Babér itt nem termett nekünk.

A pihenőnapon Toncsi elvitt minket Murtenbe, egy kis svájci városkába. Hangulata volt ott a rendnek: a virágok minden ház ablakában, rengeteg kémény, a kis utcácskák a maguk helyén olyan érzést keltettek, hogy ide tényleg érdemes volt eljönni. Amikor otthon erről a napról meséltem, mindig azt mondtam, a legszebb napok egyike volt. A városnézés után a Murteni tó partján futottunk, úsztunk, napoztunk, majd megnéztük Bernt.

A sprint selejtező olyan csalókára sikerült, nem volt technikailag túl nehéz, tényleg, mégis nagyon nehezen lehetett bejutni, közülünk Kovács Bettinek és Pavlónak sikerült. A rendezés sem volt tökéletes, a rajtban néhány futónak rossz szimból jutott, vagy egyáltalán nem is kapott. Emiatt sokan reklamáció útján kerültek az "A" döntőbe. A döntőn remek pályákat futhattunk. Este ingyen bankett volt, ingyen sörrel.

Langnau am Emmenthalból az emmentáli sajt hazájából átutaztunk Leukba. itt tömegrajtos hurokpályákat kellett futni. A célt egy sportpályára helyezték el. a versenyterep pedig egy folyó túlpartján volt. Egy hidat építettek hát a rendezők. A legtöbb szó a versennyel kapcsolatban a hídról esett. Ha elkezdődne esni az eső, nem lehetne rajta átjutni, kellene egy kilométeres kerülőt tenni. Furcsám hangzott ez, de semmi jel nem utalt esőre. A fiúk később rajtoltak, mint mi, és tényleg jött egy felhőszakadás, és tényleg nem engedtek át a hídon senkit. A víz elvitte a híd felét, a mezőny végének nem tudtak időt mérni.

Leukban egy nagy teniszcsarnokban helyeztek el minket a földön, rengetegen aludtunk ott, csehek, olaszok, szlovákok, ausztrálok, stb. Ezekben a napokban egy dilemmával küzdöttünk meg: Gusztiék hazamennek innen, a mikrobusz 8 személlyel megy tovább Franciaországba, de 9-en szerettünk volna utazni vele. Ki menjen haza? Végül úgy döntöttünk, vállaljuk 9-en, 8 ülésen az utat. Végre megoldódott nagy örömünkre ez is. Átutazni Franciaországba fantasztikus volt négy olimpia helyszínén át. Ebből kettőt megnéztünk, Chamonix-t a Mont Blanc lábánál, csak köd telepedett a hegyre, így nem láthattuk. És Aberville-t, az olimpiai múzeummal.

Ez a francia futam az idei világkupa sorozat zárásának számított. Doma, Bettike és Lovasi Kati jutottak "A" döntőbe. A terepbemutatón már kiderült, hogy nehéz lesz a verseny, nehéz és veszélyes a sziklák miatt. Délután kirándultunk egyet: libegővel felmentünk egy hegyre, onnan meg még feljebb, és most végre láttuk a Mont Blanc-t! Este Villard de Lans-ban, a megnyitón mindenki kapott emlékül egy síelő macit. A francia éjszakákat egy síházban töltöttük, ez tűnt a legotthonosabbnak. Volt külön konyha, edények, gáztűzhelyek, és ez nagy szó volt. Az étkezéseknél ment minden, mint a karikacsapás. Mindenki kivette a részét. A teljesség igény nélkül: Lala mosogatott, Fecó tésztát szűrt, Vinic krumplit pucolt. Azt viszont le kell írnom, hogy megtanultam én is egy-két dolgot: levesporból levest főzni, meg ilyeneket, úgyhogy sokat háziasodtam a nyáron.

A befejező futam napjára hideg lett, ami a lányoknál a "B" döntőben 13-an indultunk. Nagyon eltévedtem az erdőben, nehéz volt nekem a nyár legnehezebb versenye. Sokan feladták, a mezőnyből, sok boka kiment. Indultunk haza rögtön utána, a bankettet meg sem várva.

Köszönjük a szövetségnek és mindenki másnak, hogy biztosították a feltételeket a világkupákhoz. Tudjuk és érezzük, hogy a jövőre nézve nem lesz hiábavaló ez a végigfutott nyár.

Lubinszki Mária

Vissza a Tájfutás 1996/5 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!