A nyár folyamán két, egymáshoz időben közeli világkupa sorozat zajlott le. Az első kör Skandináviában, majd az ezt követő Svájcban és Franciaországban.
A magyar színeket az ezt megelőző tavaszi sorozaton csupán egy fő, Domonyik Gábor képviselte (remek 21. és közepes 56. helyeket szerezve meg Lettországban és Litvániában), Oláh Katalin atlétikai programja miatt nem tervezte az indulást.
Az 1997. évi norvégiai VB. miatt a skandináv futamokra történő kiutazás, és az azt követő edzőtáborozás volt felnőtt szempontból az idei év legfontosabb eseménye. Az utazáshoz (utólag feleslegesnek bizonyuló, de nem mindennapi izgalmak után) a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete és a MEAFC egy-egy kisbusszal, Pavlovics Gábor megbízott csapatvezető pedig személygépkocsival nyújtott segítséget. Szállásként mindenütt a legolcsóbb, matracos változatot választottuk. Az étkezést egy felajánlás segítette (ezt köszönjük), egyébként önfinanszírozó volt. Így a teljes indítható létszámon (6 nőn és 6 férfin) kívül, a norvég terepek felmérése okán a válogatottból még többen is a csapattal tarthattak. A főiskolás VB-ot követően további három fő, (önköltséges alapon) csatlakozhatott az utazókhoz!
Sajnos nélkülöznünk kellett Oláh Katalint, aki családi program ,tájfutó esküvő miatt, nem vállalta a kiutazást. Később, utcai futóverseny rajtolásánál szerzett sajnálatos térdsérülése is indokolta a távolmaradást. Katinak ebben az idényben fő célkitűzése a magaslati felkészülés előnyeit kihasználva, kiemelkedő atlétikai eredmény elérése lett volna, és sajnos ez a felkészülés a svájci-francia futammal nem volt összeegyeztethető. Mondhatjuk, hogy Kati ez évi válogatott rajthozállásához nem volt Garancia! Másik veszteségünk ( inkább vesztesünk) Vajda Kolos volt, aki a junior VB kapcsán már említett egészségi problémái miatt maradt ki az idei csemegékből, (vagy megpróbáltatásokból). Kovács Bernadett lemondása a norvég útról nagyon meglepő volt a nyári oktatási szünidőben, a főiskoláson szerzett érmei után... (Neki a "kutyaharapást szőrivel" annyiban módosult, hogy szőr helyett veszettség elleni oltássorozatot kellett kapnia a kérdéses időszakban...) /itthon ?/
A skandináv versenyek Svédországban egy kétfutamos rövidtávú versennyel kezdődtek, ahol a 60 fős "A" döntőbe Lovasi Katalin jutott be, és ott a 43. helyet szerezte meg. A "B" döntőben Lubinszki 11., Bokros 14., Hornyák 15. lett, szinte azonos időt futva. Gárdonyi kevéssel lemaradva 34. míg Gordos sokkal lemaradva 48. lett. A fiúknál nagyobb indulólétszám miatt még "C" döntőt is rendezni kellett. Skandináv tapasztalatok hiján ebben is indultak fiaink, itt szerencsére jól szerepelt, az első két helyen végzett Dénes és Lévai, 10. lett Sárecz. Keményebb fiaink mind a "B" döntőbe kvalifikálták magukat, ahol Domonyik 5., Pavlovics 21. Viniczai a 32. helyre futott be.
A következő erőpróba a norvég főváros szomszédságában került sorra, klasszikus távon. Itt is selejtezők alapján kerültek a döntő csoportjaiba a futók, két egymás utáni napon futották a versenyeket. A hölgyek értek el számszerűleg jobb helyezést . Lovasi ismét "A"-döntős volt és 45., míg Bokros, szintén az "A" döntőben 48. lett. A többiek a "B" döntőben próbálkoztak, és ott Lubinszki 8. Kesztyűs 26. Hornyák 31. és Gordos 43. helyen végzett.
A fiúknál mindenki a "B" döntőbe került Domonyik 12., Pavlovics 14., Viniczai 16., Dénes 30., Novai 35., Lévai (bokarándulással küszködve) 44. lett.
Az egyéni eredményeket gusztálva kitűnik, hogy a skandinávok uralták a mezőnyt, rajtuk kívül pedig olyanok kerülhettek még az "A" döntős lista első harmadába, akik jelentős skandináv tapasztalattal álltak rajthoz. A mieink szereplését a listák alapján nem könnyű értékelni, remélem a futók megteszik maguk az újságok hasábjain! A tereptípus ismeretében és az elmondottak alapján mondhatom, hogy nem várhattam el többet futóinktól. Remélni lehetett volna jobbat, de legjobbjaink legjobb formájukban is csak abban bízhatnak, hogy megközelítik az arrafelé többet trenírozó élmezőnyt. A hazai tendenciákat figyelve, (miszerint a sportolás sajnálatos módon egyre inkább háttérbe szorul honfitársaink, fiatalságunk és érezhetően válogatottjaink életvitelében is) a lépéstartás is komoly célkitűzés a jövőre nézve!
Évekkel ezelőtt nem fordult volna elő, hogy a kétnapos időkülönbséggel hazainduló járművek közül a korábban indulóra lett volna túljelentkezés Skandináviából!!! Akkor, amikor még 3 további edzés lehetősége adott!
Érzem, hogy a versenyeredmények, a nehezen futható terepek, a térképpel való kontaktus tartásában, annak értelmezésében jelentkező problémák miatt megtépázódott néhány futónk önbizalma. De azok a sikerek, amelyeket kontinentális terepeken elértek a magyar versenyzők az elmúlt évek során, egyértelműen mutatják, hogy a mi sportágunkban az eredményesség mennyire változó, mennyire függ az adott tereptől. Említhetem a 94 -es VB bronzokat junior és főiskolás fiú váltóban, (Svájc és Lengyelország), ugyanott 5. 6. 8. 9. egyéni helyezéseket, aztán az utánpótlás osztrák terepen elért 1. 2. 3. 6. 6. helyezéseit ugyanebben az évben, továbbá a 95-ös Oláh, és Domonyik győzelmeket és a fiú váltó ezüstérmét juniorban, a felnőtt nők 7. helyezését a német VB-on. 1996-ban Domonyik újabb junior VB-ot nyert, Lubinszki 4. lett, a női váltó 8., ezt követően négy érem jutott válogatottjainknak a veszprémi Főiskolás VB-on, ezüst és bronz a fiú ill. női váltónak, ezüst és bronz egyéniben Kovács Bettinek ill. Domának, további egyéni 6. 7. 7. 7. helyezésekkel!
Oláh Kati sorozata is figyelemreméltó a klasszikus VB-ken, és érdekes lehet a terepek változásának és jelentőségének értékelésekor, az esélylatolgatáskor, a pszichológiai oldal mérlegelésekor. A francia VB selejtezőbeli 6. helyére 26. döntőbeli hely következett.
A svéd klasszikus selejtezőre már junior VB bronzérmeseként, és az akkor még rangos felnőtt Barátság Kupa győzteseként állt oda, továbbá azzal büszkélkedhetett, hogy a norvégiai Trondheimben megrendezett főiskolás VB-on skandináv terepen 9. helyezett volt. Svédországban a későbbi győztes és a nagy favorit mögötti 2. helyezést érte el a selejtezőn, nagybetűs "OLÉH OLÁH" beharangozók jelentek meg a döntő előtt, ahol végül is kiábrándító 46. lett. Ezt követte két évvel a cseh kontinentális terepen elért meglepetés győzelem! További két év múltán, az Egyesült Államokban még egyszer a 46.! hely jutott! Aztán a magas szintű atlétikai edzések és a mellé beillesztett átgondolt tájékozódási felkészülés nagy örömünkre a libikóka újabb átbillenésével újabb világbajnoki győzelemhez vezetett, történetesen megint kontinentális terepen. Szóval a teljesítmény hullámzása, annak függése a terep típusától sportágunkban nem meglepő dolog!
A győztes helyezések megjósolását, más mérhető sportágakhoz képest jóval több, és igen bizonytalan faktor határozza meg! Ezért Skandináviával kapcsolatban, és ez a jövő norvég VB-re is vonatkozik, az az álláspontom, hogy még a legjobban, TELJES áldozatvállalással készülő de nem "skandináv gyökerű" futóktól sem szabad jó eredményre számítani. Másik fontos mondanivalóm viszont az, hogy remélni lehet ugyanezektől a futóktól a jó szereplést, ha fizikálisan maximálisan felkészültek, ha a felkészülés során és a reményeim szerinti jövő évi edzőtáborokban tervszerű és áldozatos munkával önbizalmat tudnak kiépíteni, elsősorban terepfutó és tájékozódási képességeikkel kapcsolatban! Ez mindenképpen meg fog mutatkozni a skandináv terepeken elért eredményekben (helyezés és km-átlag), de ennél nagyobb, remélhetőleg sikerekben mérhető hatását láthatjuk majd a számunkra kedvezőbb tereptípusokon rendezendő világversenyeken!
Az északi futamok után nyugatra készültünk. Négyen (Lovasi Kati, Kesztyűs Szilvi, Pavló és Doma) a svájci futamokon csatlakozott a csapat gerincéhez, addig Norvégiát kóstolgatták. A többiek rövid hazai feltöltődés után, a pécsi tájfutók közvetítésével kölcsönzött ARBO mikrobusszal, és az én kocsimmal készülődtünk az útra. A norvég terepek után különböző, és számunkra ígéretesebb versenyek következtek, ahol az itthon is jól fejleszthető képességeket lehetett felmérni. Bokros Andrea már a skandináv út után jelezte kiújuló derékbántalmait, később lemondását az útról. Gordos Mónika (a többiek elbeszélése szerint indiszponáltan, kedvetlenül versenyzett, nehezen bontogatta szárnyait a norvég terepeken) nem vette a fáradtságot, hogy fölhívjon telefonon. Dénes Zoli szinte az utolsó pillanatban fogadott el, egyébként igen hasznos térképjavítói munkát külföldön. (Az én kommentárom ehhez annyi volt, hogy az MTFSZ nevében én is igen jó ajánlatot tettem neki, Magyarországot képviselhette volna felnőtt VK futamokon, Svájcban és Franciaországban! Ennél sokkal jobbat nemigen tudok, és azt hiszem a novemberben közreadott válogatott felkészülési tervben az időpontok is világosak voltak...!) A lemondások hatására, és végiggondolva azt az idegfeszítő időszakot, amit a skandináv túra alatt a svájci utazás pénzügyi fedezetének előteremtése okozott, arra a következtetésre jutottam, hogy elegendő egy kisbusszal nekiindulnunk az útnak. Az első éjszakát Cser Bircsiéknél, Sopronban töltöttük, köszönjük a lehetőséget, a vendéglátást!
Végülis 6-6 fő nő és férfi utazott, így (velem együtt) megvolt az a lehetőség, hogy rangos ellenfelek ellen 2-2 váltónk is versenyezhessen.
Ausztrián átrohanva, késő délután értünk a svájci Langnauba, a sajtjáról híres Emmentalba. Egy éjszakát egy hűvös, hatalmas, olcsó szállásként emeletes ágyakkal berendezett óvóhelyen töltöttünk, érzékelve azt, hogy ez a békés ország milyen sokat költ védelemre. (Építési engedély Svájcban csak sugárvédelmet nyújtó légópincével alapozott épületekre adható ki.) Másnap kisebb, de ablakos szobába költöztünk, a működő jégstadionba, ahol jégkorongmeccseket is élvezhettünk.
A terepasztalhoz hasonlító meseországban, (még a legmeredekebb füves hegyoldalakat is rendszeresen nyírják) kötelezően a rendezők által biztosított autóbuszokkal szállítottak föl a Hilferenpassra, ahol alpesi környezetben, kiterjedt alpesi legelőkön, és meredek fenyveses hegyoldalakon folyt le a váltóverseny, 3 fős váltókkal. A pályák igen sok szintkülönbséget tartalmaztak, a legelőkön megkeményedett patanyomok nehezítették a futást, a legnehezebb tájékozódási feladatot a meredek, jellegtelen hegyoldalakban való oldalazást követően a kicsit részletgazdagabb területeken elhelyezett pontok megfogása jelentette. Az ilyen jellegű terepekhez szokott, hazai környezetben versenyző svájciak mindkét nemben biztosan győztek. A norvégok követték őket, míg a bronzérem a nőknél a finneknek, a fiúknál a svédeknek jutott. A férfi versenyben az alpesi versenyeken rendre jól teljesítő olaszok a 7. helyet szerezték meg! Itt jobbik csapatunk a 22., második csapatunk a 26. helyen kötött ki. Legjobb futónk (Pavlovics ) ideje 10 perccel rosszabb a legjobbaknál. Kisdoma kezdőemberként ezúttal nem érkezett meg az élbollyal. Ehhez a tereptípushoz nehezen alkalmazkodtak a futóink. (Nekem, a második csapat befutójaként nincs szégyenkeznivalóm ) A lányok versenyében Kovács Betti a főiskolás után ismét jól kezdett, a mindenkit faképnél hagyó Brigitte Wolf mögött az élmezőnnyel érkezett. Bokros Andi után (vele együtt) most már két érett kezdőemberünk van. Ugyanebben a csapatban Lubinszki Marika futása befutó helyen dicsérhető. A csapat 17. lett, a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó és 20 helyre beérkező másik váltó előtt 6 perccel.
A délutáni versenyt követő pihenőnapon Murten várfallal körülvett kisvárosát látogattuk meg, és átmozgattunk a tóparti strand mellől.
A sorozat következő napján a rövidtávú verseny selejtezőjét a lakóhelyünk melletti Garteggen, erdőfoltokon keresztül futtatott pályákkal rendezték meg, igen magasra telepített rajtból jutottunk le, még így is sok szintet megmászva a völgyben lévő célba. A terep átlagos cseh, mittellandi, vagy akár deggendorfi is lehetett volna, nem támasztott rendkívüli feladatokat. Ennek ellenére csak egy-egy futónk jutott a délutáni A-döntőbe, Kovács B. és Pavlovics G. Hornyák M. 5 mp-cel, Lovasi K. 22 mp-cel maradt le az A-döntőről. A fiúknál Viniczain kívül a többiek több mint egy perccel maradtak le a befutó helyekről. A selejtező nem ment le bonyodalmak nélkül, ugyanis a precíz svájciak megtévesztő tereléssel, határozatlansággal elvesztették a rajtban a fonalat, és ennek következtében rossz pontmegnevezéssel indult útnak több futó. Köztük Katarina Borg is a későbbi győztes, aki simán kiesett. Óvást követően azonban többen lehetőséget kaptak a délutáni rajtra, a női mezőny az A-döntőben így kibővült!!
A döntő helyszínére a Schallenbergre egy óra alatt jutottunk el. A 10000-es térképet két tenyérnyi, de részletgazdag, patakokkal, metsződésekkel szabdalt hegyoldalról készítették, a két folt között egy alpesi réten kellett átszaladni. Jól átlátható fehér, vegyes erdőben versenyeztünk. (Jómagam mint a csapat vezetője egyébként elsősorban azért álltam rajthoz, mert a csapatvezetők nevezési díja azonos volt a versenyzőkével, és mivel számomra az ilyen kalandos terepeken, az ilyen hegyekben folyó versenyek jelentik a csábító tájfutást, ami miatt a sílécek helyett a tájolót favorizáltam hajdanán. Szóval ha már így alakult az utazás, nem állhattam meg, hogy a kordon melletti álldogálást az élvezettel cseréljem föl.)
Az A-döntőseink közül Kovács Betti 26. remek helyével elkezdte a pontok gyűjtését, és Pavló 41. helyéért is kapott 5 VK pontot. Kettős svéd győzelemnek tapsolhattunk az eredményhirdetésnél, de a nőknél 3. Anna Garin is svéd származású, de immáron spanyol versenyző. Érdekes lehet Lucie Böhm osztrák sógornőnk 5. helye. Hasonló terepeken ért már el máskor is kiemelkedő eredményt!
A B-döntőkben sajnos nem szereztünk pontot, Lovasi K. éppen csak lecsúszott erről, hiszen 6. lett. Hornyák M. 8. helye is dicsérhető még. Kisdoma a 10. lett, őt nem sokkal, egy tömbben követték a válogatottjaink a 16. 17. 19. helyeken. Ezek a mezőny közepe utáni helyezések, elégedettségre nincs okunk!
A rövidtávú verseny után a cirkusz átköltözött Leuk mellé. Ehhez a költözéshez rendelkezésre állt egy nap, amikor szédületes hágókon utaztunk át. Megálltunk a "Grimselpasson", ahonnan egy fényképezős átmozgatásra indultunk, pici tengerszemek, csillogó vízzel telt mélyedések füves környezetéből, hogy rálássunk a Rhone gleccserének hasadékokkal barázdált folyamára.
Az Illgraben a német és francia nyelvterületeket és kantonokat elválasztó mély patakvölgy. A németes oldalon egy atlétikapálya található, míg a másikon a sziklás hegyoldal alatt kilaposodó fenyves erdő. Ebben az erdőben indították útnak tömegrajttal a mezőnyt, az egyfős-váltónak nevezett hurkos megoldást választva. A terület egyharmadát közepesen sűrű, de alacsony leszáradó ágai miatt veszélyes fenyves borítja, ezért a rendezők már a versenykiírásban védőszemüveg viselését ajánlották. A többség nem szemüvegben indult, de szeretném megosztani vásárlási tapasztalatomat az olvasóval: színtelen (nem sötétített) műanyag szemüveget lehet normális áron vásárolni a kerékpáros boltokban.
A szemüvegen túl még egy különlegességgel piszkálták a rendezők a résztvevőket. Történetesen nem tudták egy nappal előre megmondani a cél helyét! Előzetesen két lehetőségre kellett felkészülnünk, vagy az atlétikapálya. és akkor a patak fölött áthidaló ideiglenes hídon kell szalagozás mentén befutni, vagy az Illgraben terepi oldalán, a rajthely közelében ígérték kialakítani a célt, ha erre nagy eső, zivatar miatt szükség van.
97 hölgy vágott neki együtt a 9,1 km-es pályának. Az első 21 versenyző a győztes Marlena Jansson mögött 2 percen belül ért célba. Kovács Betti újból jól futott, a 34. helyezéssel gyűjtött újabb pontokat, 5 percnyire maradt el az elsőtől. Alig 2 percre mögötte érkezett Lovasi és Lubinszki a 47. 48. helyekre. Kovács Ildikó az 54., Kesztyűs Szilvi a 69. helyen végzett. Hornyák Mariannt pedig elérte a végzet, ugyanis az egyik térképcserénél rossz térkép került a kezébe... Szerencsére a rendezők a másik kárvallottnak, akinek térképével Maca versenyzett, találtak egy megfelelő másolatot, amikor az sajátját kereste. Macát viszont kizárták.
A fiúk mezőnye sűrűbb volt mint a nőké, ugyanis az 1-28. helyezettek egy percen belül beértek Hakan Eriksson mögött, aki a befutóponton majdnem elügyetlenkedte győzelmét. A patakon átvetett híd vége volt a pont, ő elszaladt egészen a pallóig, figyelmen kívül hagyva az attól egy méterre elhelyezett bóját és Rengly lukasztót, és döbbenten kereste a pontját, míg a többiek már libasorban lukasztottak... A pályakitűzés rovására írható elsősorban ez a szoros befutó, hiszen az utolsó pályaszakasz vonalvezetése eltért az előző hurkokétól, és így mindenkinek nyilvánvaló volt a pálya egyenes (azonos pontokon áthaladó) vége. Emiatt tudott összetömörödni a 110 fős mezőny. A fiúknál Domonyik G. az ilyen körülmények között nagyszerű 36. helyet vívta ki, 5,53 hátránnyal, Viniczai 16,28 hátránnyal a 61. lett. A vele párhuzamosan versenyző Pavló a pálya végén bokarándulás miatt állt le. Lévai 24,04 míg Dosek 24,18 -as hátránnyal ért célba, zuhogó esőben futva az utolsó fél órát, helyezéseik 66. és 69. 71 mérhető befutó volt, tudniillik az utánuk érkezőket már nem engedték átfutni az ideiglenes hídon, hiszen azt a lezúduló víz rohama akkor már erősen kikezdte! A rendezők tehát tudták, hogy miről beszéltek az előző napon. És mégsem készültek fel eléggé, mert bár az utolsó ponton megmérték az érkezők idejét, de elfelejtették az időkhöz tartozó neveket regisztrálni... Ezek közé a versenyzők közé tartozott Sárecz Lala, akit a többiekkel együtt az országúti hídig küldtek el, hogy úgy érkezzenek vissza a pályán elázó csomagjaikhoz (a rendezőség nem biztosított öltözősátrat). A korábban beérkezők megrökönyödve nézték a dzsoggolgatva, beszélgetve a cél felé közeledő, szemmel láthatóan a versennyel mit sem törődő versenyzőket. Számunkra csak utólag derült ki az elmosott gyaloghíd. Volt olyan csapatvezető, aki a borsos nevezési díjat visszakövetelte volna a helyezési szám nélkül maradó versenyzője okán. Erre nem került sor. A versenysorozat fő ellenőrzőbírója, Thomas Scholl ekkor már nagyon bögyében volt a mezőnynek. Az ő nevéhez tartoznak a cseh VB átlógó lukasztásai miatti kizárások (Horváth Pali), és a svájci Főiskolás VB. egyik USA versenyzőjének kizárása, aki a rajtba való hosszú utazást követően a buszról leszállva a legközelebbi erdőszélig sietett hűtővízét leengedni. Szerencsétlenségére az éppen az országút tiltott oldalára esett, és a pedantériájáról, poroszos svájci mentalitásáról, merevségéről híres Scholl úr kizárta a versenyből.
Ennek a történetnek még előzménye, hogy ő volt az ellenőrzőbírója annak az ominózus, 10 perces kilométerátlagot meghaladó győztes idejű olasz VK futamnak, aminek az osztrák Brandtner volt a győztese. A történet folytatása a VK befejező, mindent eldöntő futamán következik, Franciaországban.
Érdekes fejleménye volt kinttartózkodásunknak, hogy a Norvégiában szállingózó hírek, miszerint többen szívesen kihagynák a francia futamot- négy nap nyerhető vele - szépen elült. Pavlónak és Lovasi Katinak haza kellett jönnie, de a világkupa futásokba csöppenő Kesztyűs Szilvin kívül nem volt jelentkező hazautazni! De amint én a legkézenfekvőbb megoldást javasoltam, tudniillik, hogy csapatvezető nélkül folytassa útját a kisbuszos különítmény, Pavlóék azt mondták, akkor inkább ők is bevállalják a folytatást. Erre sajnos nem nyílt lehetőség, mert Pavlót a sebészt nem tudta nélkülözni a kórház. Közben a többiek kiderítették, hogy a busz 9 főre van vizsgáztatva, de elutazgatnak ők velem azon a nyolc széken!! Jóleső volt az ambiciózus válogatottakat látni, köszönöm az értem tanúsítottakat! Főleg azután, hogy a svájciaknál az utolsó lakhelyünk, egy kétpályás fedett teniszcsarnok volt, ahol saját felszerelésünkkel éjszakáztunk a "párosjáték vonalain", és a lassan már megszokott módon az utcán főzőcskéztünk. Mindenütt tiltották a beltéri főzést a rendezők... Világbajnokkal kiálló cseh ellenfeleink, a német, olasz stb. csapatok is ott laktak, de többen étterembe jártak étkezni. Viszont mi már nagyon jól tudunk főzni, csomagolni, kényszer-mosogatni.../
Téli olimpiák színhelyein utaztunk át (Sion mint aspiráns 2002-re, Chamonix, mint az első olimpia színhelye, majd Albertville a közelmúlt olimpiai városa, és Grenoble, az 1968-as színhely) igazi magashegyi nyüzsgést, jeles alpesi vidékeket megismerve a sísportjáról, sífutópályákról híres Villard de Lansba.
Ott egy igen kulturált síházban laktunk, ahol használhattuk a remek konyhát, a fiúk külön szobát kaptak a lányoktól, és nem kellett más nemzetekkel közösködni. Csak a terepbemutató borzolta a kedélyeket, 3km=50 perc. Hm? A Bükköt ábrázoló térképekre hasonlítottak a bemutató terepek, csakhogy a karrmezők és sziklahasadékok miatt alig-alig lehetett futni az erdőben. De nyugtattam a versenyzőket, hogy az elmúlt évtizedekben ez már sokszor előfordult, de a versenyen minden mindig egyszerűbb volt, le lehetett egyszerűsíteni a feladatot.
A terepbemutató délutánján, ragyogó napsütésben sífelvo-nóval a völgyünk karéját alkotó sziklás csúcsok alá utaztunk, és egy felejthetetlen rövid túrával felkapaszkodtunk a gerincre, ahonnan ráláthattunk a Mont-Blancra. Előző napon, amikor közvetlenül az óriás lábai előtt autóztunk el, az esős idő miatt nem láthattuk meg hósapkáját, és csak a gleccserfolyam lenyúló ágait fényképezhettük le.
Le Clos de la Balme = "horror labirintus". Ha nem álltam volna rajthoz a VK döntő futamán, nem hinném el milyen nehéz volt az a terep. A tervezett győztes idők "még a fasorban sem voltak" Pl: 65 perc helyett 94 a fiú B, vagy 75 perc helyett 90 a fiú "A" futamban. Ellenőrző bíró Thomas Scholl.
Futás szempontjából már írtuk a hasadékokat, barázdákat, de most egy új tényező is belépett, hideg, sötét lett és zuhogott az eső. A mohos kövek ugyanannyira csúsztak mint a mészkövek felületei. Sokszor mészkőből álló pengeélek sorai között kellett lavírozni! A pálya közepén az ösvények beindulását nem találtam a támadópontról. Hihetetlen kerülők váltak logikussá. A "B" mezőnyből sokan nem bírták cérnával, és feladták a versenyt.
Az "A" mezőny itt magasan a "B" fölé nőtt, nem véletlenül, hiszen az éves versenysorozat aktuális állása alapján a legjobb 60 fő versenyezhetett ott.
Kovács Betti a 45. helyre futott be, ezzel 4 pontot szerzett, és a végső VK sorrendben, csupán az utolsó sorozaton rajthoz állva az 52. helyen végzett.
Domonyik Gábor a férfiaknál újabb 6 pontot szerzett 43. helyével, és ezzel a VK összesítés alapján ő az 50. tájfutó! Gratulálok hozzá mindkettőjüknek!
A többi futónk a "B" futamokban küzdött a tereppel, a nőknél 12-en értek el értékelhető teljesítményt, a férfiaknál 27-en. Nagy örömünkre Hornyák Marianna négyperces előnnyel nyerte ezt a futamot, Lubinszki Marika pedig leküzdötte a pályát. Talán ő megírja annak a történetét? Kovács Ildikó érthetően "rövidített".
A fiúknál Viniczai Feri a 15. helyen Dosek a 19.-en végzett. Lévai Fecónak a bokája nem bírta ezt a terhelést, Sárecz Lala pedig amikor a pálya közepén ránézett az órájára 85 percnél járt (tervezett győztes idő 65 p.) és attól félt otthagyjuk.
Délután idegborzoló élménnyel a hátunk mögött nekilódultunk kisbuszunkkal, hogy másnapra hazaérjünk nyugodalmasabb mindennapjainkhoz. Útvonalunkon még rácsodálkoztunk a Tour de France közvetítésekből ismert Alpe de Heuz környéki szerpentinekre.
A VK végső összesítésében a már említett "A" futamosokon kívül Hornyák M. szerzett 5 pontot és 79., Lovasi K. 4 pontjával 89., a férfiaknál Pavlovics 5 ponttal 89. lett.
Volt, és szívből remélem lesz jobb.
Dosek Ágoston
szövetségi kapitány
Vissza a Tájfutás 1996/5 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!