Kelet-Eko Kupa


1996. szeptember 7-8. - Baktalórántháza.
A korábbi évek hagyományaihoz híven, a Globus Kupák illetve a veterán OB-k rendezvényeihez hasonlóan ezúttal Kelet-EKO Kupa néven került sor a Nyíregyházi Konzerv SE. Tájékozódási Futó Szakosztályának kétnapos rangsoroló versenyére.

Tulajdonképpen ideálisnak mondható volt a versenyközpont kiválasztása ugyanis a terep viszonylag ismeretlen volt, s a jelentkezés, a rajt, a cél, az öltözők, a strandfürdő a "térképen" volt, és a szállás is csak 2 km-re volt a céltól.

Évek óta hagyomány, hogy a nagykállói és a hajdúhad-házi gyerekek és felnőttek zenekara köszönti a versenyzőket mind a megnyitón, mind az eredményhirdetésen egyaránt. Erre a kétnapos nemzetközi rangsoroló versenyre több mint 450-en jöttek el s 26 kategóriában küzdöttek a helyezésekért.

A terepre a jellegzetes alföldi erdő, a változatos fedettség és a finom domborzat volt a jellemző. területről Baktai-erdő néven készült el a versenytérkép Gidófalvy Péter, Hrenkó József, Hrenkó László, Zelei Ferenc, Pristyák Erika segítségével. A pályák kialakítása jól megfelelt a mai korszerű versenykövetelményeknek.

A versenyzőket Baktalórántházán a Vay Ádám Gimnázium és Szakképző Intézet Kollégiumában és tornatermében szállásolták el.

Előzetes megrendelés alapján ezúttal is lehetőség volt egy "bográcsos vacsorára". Ugyancsak a szálláshelyen került sor az esti órákban arra a fogadásra, amelyen a versenyrendezők, szponzorok és a résztvevő szakosztályok képviselői vettek részt s ezzel is erősítve a sportbarát kapcsolatokat.

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan most is emlékezetes marad az ünnepélyes eredményhirdetés. Már hagyományosan (immár három éve) világbajnokot köszöntöttek; most Domonyik Gábor személyében. Jó lenne azt a "hagyományt" továbbra is megtartani. Különösen sok szép és értékes tiszteletdíjat sikerült a helyezett versenyzőknek adni. Csekk Sándor számításai alapján a verseny szponzorai által felajánlott anyagi segítség értéke meghaladta a 1,5 millió forintot.

Úgy vélem, hogy ez a segítség mindenképpen megérdemli azt, hogy a legfőbb szponzorok nevét ezúttal is megemlítsük és nagyon megköszönve az áldozatos munkájukat.

A támogatók voltak: EKO Kft. nyíregyháza, Konfekcióipari Rt. Nagykálló, Urbán és Társa Kft. Nyíregyháza, Kisvárdai Hús és Baromfi Nagyker. Kft., Várda Drink, King Kft. Nyíregyháza, Nyíregyházi Önkormányzat, Szabolcs Tej Kft., KEVIZ, Zefirus Kft., Nyírbátori Tésztaipari Kft, Bakta Pék Kft, Nyírségi ősz Alapítvány, Jósa András Kórház, Baktalórántházi Önkormányzat .. A győzteseknek járó pólók elkészítése mellett az ÉDOSZ vállalta az 1996. évi Veterán Összetett Bajnokság 1-3. helyezettjeinek járó pólók elkészítését is.

Az eredményhirdetésen 26 kategóriában kaptak a helyezettek érmet, pénzjutalmat, illetve tiszteletdíjat. Külön díjat kapott szakosztályok: Fabulon - legtöbb eredményesen szereplő versenyzőt indították - Nyíregyházi Konzerv SE - összetett pontversenyben elsők - DTC - utánpótlást nevelő szakosztályok pontversenyében elsők .

Csekk Sándornak a versenybíróság elnökének elmondása alapján tudjuk, hogy 1997-ben a Veterán Rövidtávú és Váltóbajnokság rendezési jogát kapták meg, és reménykednek abban, hogy 1998-ban egy Hungária Kupa házigazdái lehetnek. Erre minden esélyük megvan, hiszen a verseny külsőségei, a versenyek támogatása, előkészítése, lebonyolítása megüti a nemzetközi mércét.

Dr. Sindely Pál



Vissza a Tájfutás 1996/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!