VB VB hátán, avagy a nagy menetelés második állomása Egyetemi és Főiskolás Világbajnokság, Veszprém


A tavalyi VB után idén a világkupák maradnak a legjobb tájfutók számára erőősszemérésként. Az első két futam lebonyolítását Litvánia, illetve Lettország vállalta fel. Magyarországot ezúttal egyedül képviseltem. Kissé izgatottan vágtam neki az útnak, május 5-én, hiszen a verseny mellett egyéb komoly feladatnak bizonyult az edzői és "csapatvezetői" poszt betöltése egyszemélyben. Ám tudtam, hogy szükségem van az ilyen nagy versenyeken való részvételre és tapasztalatszerzésre (nemzetközi verseny, kitűnő terep és komoly tét), elszántan vártam a kihívást.

Estére érkeztem meg Nidába, a versenyközpontba, ami a Balti-tenger partján lévő hossz túrzáson fekszik. A terepbemutató térképén sötétedéskor még bevállaltam egy rövid átmozgatást. Másnap este a megnyitó ünnepségen a Hungary tábla mögött egyedül "díszelegtem", ami kicsit szokatlan érzés volt.

Kíváncsian vártam, hogy ez mire lesz elég a nemzetközi mezőnyben. Más országok versenyzői valamivel könnyebb helyzetben voltak, hiszen ők hetente mérik össze tudásukat rangos versenyeken. (Sajnos ezt mi nem engedhetjük meg magunknak)

Május 7. Selejtező futam, terep: a félsziget északi végében, Klaipédánál. Lapos, homokos terület, jól futható fenyőerdő, finom domborzattal. Hárman egyszerre vágtunk neki a különböző futamokból a farsztázott pályának. Próbáltam biztonságosan versenyezni, szerencsére csak apró hibák csúsztak be.

Eredmények 9.400 m/170 m (20 befutó)

  1. Carlsten Jörgensen  DEN  42.11
  2. Rudolf Ropek 		CZE  43.19
  3. Hakan Erikson 		SWE  43.25
 11. Domonyik Gábor  HUN  46.17

Május 8. Döntő. A selejtezők alapján a legjobb 60 versenyző vághatott neki az "A" döntőnek. A cél Jonakrantéban volt, szintén a félszigeten, kicsivel dombosabb és sűrűbb erdőben. A pálya elején hibáztam, következésképpen utolért a mögöttem induló "helyi" versenyző, és a tempóm felgyorsult. Zsinórban fogtuk a pontokat, ő az 5., és a 21. helyet szereztem meg, ami 25 pontot hozott számomra a VK összetett értékeléshez.

Eredmények: nők 9.820 m

  1. Hanne Staff 	NOR  61.13
  2. Anette Granstedt 	SWE  61.35
  3. Yvette Hague 	GBR  63.38
Férfiak
 1. Jörgen Mortensson  SWE  71.40
 2. Allan Mogensen 		DAN  73.34
 3. Björner Valstad  NOR  74.28
21. Domonyik Gábor   HUN  78.19

A két futam között két pihenőnapot kaptunk, ám az egyik nap fárasztó utazással telt el. A Litvánia és Lettország közötti 350 km-t 12 óra alatt sikerült megtennünk, és hullafáradtan érkeztünk meg Cesisbe.

A terepbemutatón egy picike térképet kaptunk, a másnapi versenyterület sarkában. Technikailag elég nehéznek bizonyult, a sűrű erdőben az apróbb fáktól nem lehetett látni és ráadásul a futást is akadályozták. Szintén homokos terület, változatos domborzattal, de nem túl nagy dombokkal.

Május 11. Második futam. Az "A" döntőben a litvániai "A" döntősök, plusz a "B" döntő legjobb 10 versenyzője indulhatott.

Kicsit gyengébben szerepeltem a versenyen, amelynek főleg erőnléti okai voltak. A nagy melegben alig bírtam emelni a lábamat. A térképpel sem voltam kibékülve, sokszor a sűrű erdőben letértem a megfelelő irányról.

Eredmények nők 9.600 m

  1. Anette Granstedt SWE  60.57
  2. Yvette Hague     GBR  64.41
Férfiak: 15.600/520m
  1. Sixten Sild 		EST  79.07
  2. Carl Erik Bjorseth 	NOR  80.31
  3. Rudolf Ropek 		CZE  80.50
 59. Domonyik Gábor  HUN  94.33
A május 12-i váltóversenyen sajnos mixváltóban indulhattam. Első futóként 15 perccel a normál mezőny után rajtoltam, és az eredményemet sehová sem számították be. Így inkább csak edzés jellege volt a futásomnak. Még aznap este megérkeztem Budapestre.

Nagyon örülök, hogy indulhattam ezeken a futamokon, érdemes volt. De talán egy csapat tagjaként kellemesebben éreztem volna magam.

Domonyik Gábor



Vissza a Tájfutás 1996/3-4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!