Jegyzőkönyv


Készült: a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnökségi ülésén

Helyszín: Országos Találmányi Hivatal, elnöki tanácsterme

Időpont: 1996. július 1. 16.15-18.40

Jelenlévők: dr. Holló József, az MTFSZ elnöke, Monspart Sarolta és dr. Szarka Ernő elnökhelyettesek, dr. Dosek Ágoston, Schulek János, Sőtér János, Szabó Gyula, Tüskés Endre, Zsigmond Tibor elnökségi tagok,
Vasvári Viktor a felügyelő bizottság képviseletében
dr.Fekete Jenő a BTFSZ elnöke, dr Somogyvári Károly és Szőnyi László állandó meghívottak,

Távol van: Skerletz Iván főtitkár betegség miatt, Balogh Tamás, dr. Nagy Árpád, Szokol Lajos, Veresné Sipos Etelka hivatalos elfoglaltság miatt

Levezető elnök: dr. Holló József

Jegyzőkönyvvezető: Ludvig Ágnes

Jegyzőkönyv hitelesítők: Dosek Ágoston és Tüskés Endre

Dr.Holló József köszönti az egybegyűlteket és a főtitkár üdvözletét tolmácsolja. Ismerteti a napirendet, javaslatot tesz a jegyzőkönyvvezető és a hitelesítők személyére, mindezt az elnökség egyhangúan jóváhagyja.

1. NAPIRENDI PONT: Az előző ülés jegyzőkönyvének jóváhagyása

A leírtakkal kapcsolatban senki nem tesz észrevételt.

HATÁROZAT: a márciusi ülés jegyzőkönyvét egyhangúan elfogadják a jelenlévők.

2. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a főiskolás VB előkészületeiről - Tüskés Endre

Tüskés Endre elmondja, hogy folyamatos, egyre gyorsuló munkában vannak, három bulletin már kiküldésre került, a negyedik készülőben. A két ellenőrzőbíró általában egybehangzó észrevételeket tett. A svéd (FISU) ellenőrzőbíró elsősorban a körülményeket vizsgálta Stefán Máj szlovák ellenőrzőbíró pedig a technikai kérdéseket, minden egyes ellenőrzőpontot megvizsgált. Tüskés részletezi a pályakitűzés problémáit, a vitákat a terepábrázolásról, ábrázolási technikákról, melyeket a speciális terep jelentett. A selejtező terepén külön gondot jelentett a gyakorló aknák felszedése, de ez is megtörtént. Panaszkodik a nevezési fegyelemre, a 30 jelentkezett ország közül csak Ausztria nevezése kifogástalan

A médiák megkapták a megfelelő tájékoztatást (MTI? Nemzeti sport, TV társaságok). Az olimpia lázában az MTV nem vállalt felvételt, a helyi TV ígérte videóanyag készítését. A tudnivalók Interneten is hozzáférhetők. A térképek nyomdában vannak, a méretarányuk megállapítása közös álláspont alapján történt. Jelenleg fő gondot a pénzügyi, banktechnikai problémák okozzák, nem érkeznek a nevezési díjak megfelelő ütemben.

Szarka Ernő visszaemlékezik, hogy a problémák zöme a 83-as VB-ről visszaköszön. Tanácsolja a pénzügyi fegyelmet maximálisan betartani és sikereket kíván a rendezőknek.

Fekete Jenő szintén korábbi tapasztalatai alapján ad tanácsokat a telefonnal és a banki igazolásokkal kapcsolatban.

Holló József dicséri a nagy feladatot végző rendezőket, akikkel állandó "forró dróton" összeköttetésben van.

Dosek Ágoston a sprint pihenőidején a versenyzők ellátását ajánlja a rendezők figyelmébe.

Tüskés Endre köszöni a hasznos tanácsokat.

Az elnök megköszönve a részletes tájékoztatót, további sikereket kíván a verseny lebonyolításához.

3. NAPIRENDI PONT: Javaslat a közgyűlési határozatok végrehajtására - Zsigmond Tibor

Az írásos vitaanyag előzetesen kiküldve.

Zsigmond Tibor a leírtakhoz annyit fűz hozzá, hogy azok a közgyűlésem elhangzottak, a határozatok és a főtitkár előzetes javaslatának összedolgozásával készültek.

Sőtér János a kiemeltek selejtezőn való indulására és feljutók számára kérdez rá.

Zsigmond Tibor válaszában kiemeli, hogy az a versenyző, aki ranglista helye alapján jogosult lenne a döntőben indulni, de részt vesz a selejtezőn, elveszti eredendő jogosultságát és a selejtezőn elért eredménye alapján kerülhet csak a döntőbe.

Fekete Jenő szerint a különböző kategóriákban a javasolt kiemeltek száma aránytalan.

Zsigmond Tibor is gondolkozott az F 21 számain, javasolja, hogy a döntő létszámának 40-re emelését, így arányosabb lenne (fele-fele) az eleve nevezhető és a bejutók száma. Úgy véli, hogy a közgyűlés az elnökségre bízta a bajnokság létszámainak meghatározását, így beletartozik a döntő létszámának kialakítása is.

Sőtér János a döntőn nem induló kiemeltek helyének betöltésére kérdez rá.

Zsigmond Tibor emlékeztet, hogy döntés született korábban arról, hogy ezeket az üres helyeket nem töltjük fel a selejtezőből.

Schulek János megfogalmazásbeli pontosításokat tesz, és javasolja F 21-ben a 40-es döntő létszámot.

Zsigmond Tibor ígéretet tesz a korrekciókra, melyekkel együtt a teljes bajnoki rendszert a Tájfutásban tervezi megjelentetni.

Holló József összefoglalja az elhangzottakat, és így bocsátja szavazásra az előterjesztést.

HATÁROZAT: az elnökség az elhangzott korrekciókkal az előterjesztést egyhangúan elfogadja, és kívánatosnak tartja a szaklapban megjelentetni.

4. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató az 1995. évi költségvetés végrehajtásáról, és az 1996-os tervszámokról- Skerletz Iván, Ludvig Ágnes

Írásos anyag előzetesen kiküldve.

Sőtér János Czinege János szponzorszerzési akciójának eredményére kérdez rá.

Ludvig Ágnes beszámol, hogy sporttársunk működésére a nemleges válaszokból következtet, eredmény eddig még nincs.

Fekete Jenő a prognosztizált hiány fedezéséről érdeklődik.

Holló József és Ludvig Ágnes beszámolnak arról, hogy az előző évi fő szponzorunkkal a Bauholdinggal folynak a tárgyalások, egy előzetes kisebb összegű számla már kiküldésre is került.

Vasvári Viktor a TB és közterhei számairól érdeklődik.

Monspart Sarolta a várható hiány miatt aggódik, és az alkalmazottak bérének emelését nem látja megoldottnak. Szabó Gyula is a bérek összegét kevesli.

Holló József szerint az egész tervezetet át kell részletesen tekinteni és a személyes anyagi elismeréseknek helyt kell adni.

Monspart Sarolta rámutat, hogy az össz költségvetés felét a válogatott költségei teszik ki, pedig ez évben nincs is VB. Ludvig Ágnes elmondja, hogy nehéz a válogatott kiadásait előre megtervezni, a fix összegeken kívül az utazás módjai, kiadásai de még a résztvevői is teljesen bizonytalanok. Dosek Ágoston hozzáteszi, hogy ez évben a világkupákra való külön-külön utazás tesz ki nagy összeget.

Sőtér János a bajnokságokra előirányzottakat kevesli.

Holló József összefoglalva megjegyzi, hogy a bevételeket tekintve "alátervezett" a költségvetés, a leírtakhoz képest plusz bevételek jöhetnek a tárgyalások eredményeként. Emlékeztet, hogy az előző évi költségvetés már többször ellenőrzésre került, a tényeket javasolja elfogadásra. A 96-os tervekkel kapcsolatban emlékeztet, hogy korábban sem részletesebb, tekintse az elnökség támpontnak, mely remélhetőleg kedvező irányban fog alakulni. Monspart Sarolta javaslatára ígéretet tesz a munkabérek, foglalkoztatási költségek emeléésére.

HATÁROZAT: az elnökség az 1995. évi költségvetés végrehajtását egyhangúan elfogadja, az 1996-os terveket az elnök fenti összefoglalója szerint egyhangúan támogatja.

4. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a válogatott programjáról - dr.Dosek Ágoston

Dosek Ágoston megállapítja hogy a válogatott üzemeltetése igen sokba kerül. Jelenlegi helyzetünkben igen sok erőfeszítéssel eddig megvalósult egy mátraházi edzőtábor, veszprémi edzőtábor (ingyenesen, köszönet Tüskés Endrének), budapesti edzések, szilicai edzőtábor, kedvezményes buszbérléssel, és a klagenfurti junior EB. A továbbiakra legnagyobb probléma az utazás megszervezése, mikrobusz bérlésénél külön kiadásként a sofőr napidíjával is számolni kell. Rámutat, hogy a költségvetésből hiányzó egymillió Ft-ra mielőbb és folyamatosan szükség van, és nem az év végén, mert különben meghiúsulnak a válogatott további utazási tervei. A részvételi díjak törlesztésére is minden esetben a helyszíni fizetés lehetőségét kérjük, addigra remélhetőleg összejön a szükséges pénz. Szegénységünkre jellemző, hogy miközben a "menő" versenyzők már több tucat külföldi versenyt tudhatnak maguk mögött ez évben, válogatott színekben mindösszesen Domonyik Gábor indulhatott a balti világkupákon. Most következne az utazások, a kiadások zöme. ,A tervek szerint két komoly hét következik a főiskolás és a junior VB ideje.

Ezután az északi világkupák és edzőtábor következnek, melyre maximális csapatot szeretne küldeni, a jövő évi norvégiai VB-re való felkészülésként. Erre a Nyomdász Szakszervezet kisbuszát reméli, Bársony András által. A svájci-francia VK-ra az LRI lemondta a kisbusz kölcsönzését, az utazás módja így még megoldandó, ehhez kér segítséget.

Oláh Katalinnal kapcsolatban elmondja, hogy beválasztották a Silva nemzetközi csapatába, mely szerződéskötést, feladatokat és előnyöket jelent a számára, ezzel együtt a VK-kon való indulást egyenlőre nem tervez.

Monspart Sarolta és Fekete Jenő ifjúsági utazási kedvezmények kihasználását ajánlják.

Dosek Ágoston a romániai utazáshoz az ivóvíz fertőtlenítéséhez kér segítséget a korábbi tapasztalataiból okulva. Beszámol a válogatott egyenfelszereléséről: a Silva cég 15 főre ingyenesen, a többi válogatott részére is kedvezményesen - melyhez a szövetség és a MEFS is hozzájárult - biztosít felszerelést.

Holló József köszöni a beszámolót, a junior és a főiskolás VB tervezett résztvevőivel kapcsolatban nem észrevétel.

HATÁROZAT: a válogatott kérdéseiről, kijelölt csapatokról szóló beszámolót az elnökség egyhangúan elfogadja.

7. NAPIRENDI PONT: Titkársági tájékoztató - Ludvig Ágnes

- TB ellenőrzés történt a szövetségben, minden lényeges dolgot rendben találtak, fizetési hátralék nincs.

- Jelentkező lenne fegyver nélküli katonai szolgálat eltöltésére a szövetségben. Az elnökség tagjai az ügy alapos jogi felderítését tanácsolják.

- Elnökségi határozat szükséges az OTSH által az idei év kiemelt eseményére juttatott 1 millió Ft felhasználásával kapcsolatban. Az elnökség egyhangúan jóváhagyja , hogy az év kiemelt eseményének a Junior VB-t tekintsük, ez alaklomból igényeljük meg a támogatást.

- A jelkulcs megjelentetésére a Magyar Honvédség hathatós támogatása révén belátható időn belül remény van.

- Skerletz Ivánt többévtizedes munkájának, a Magyar Honvédséggel való együttműködésének elismeréséül a Hadsereg Napja alkalmából a honvédelmi miniszter a ... díjjal jutalmazta.

Holló József beszámol arról, hogy közbenjárása eredményeként a helyi alakulatok szponzorálják az Alpok-Adria Kupát. Monspart Sarolta IOF kongresszusra való utazásához százezer Ft külön támogatást juttatott az OTSH.

Szarka Ernő a bajnokságokról kér az elnökség többi tagjaitól rövid értékelést.

Dosek Ágoston az év versenyének rendezi a rövidtávú és a váltó OB-t. Dicséri a terepválasztást és a rendezést egyaránt.

Zsigmond Tibor csatlakozik az előző véleményhez. Az éjszakai OB-val kapcsolatban kiemeli a kimagasló rendezést, technikai felszerelést. A pályák technikai szintje és a terep nehezebb futhatósága hosszabb győztes időket eredményezett

Szarka Ernő beszámol az elnökségnek Leeb Ferenc, MAFC-os tájfutó tragikus haláláról, melynek kapcsán mindenkit körültekintő közlekedésre int.

Egyéb téma nem merül fel, Holló József bezárja az ülést.



Vissza a Tájfutás 1996/3-4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!