Egy tábor, két szemszögből


Március 2-6-ig Gánton edzőtáborozott az országos utánpótlás válogatott. Pechünkre pont ezen a héten lettünk betegek. Konzultáltunk Gera Tiborral, az edzővel, aki azt javasolta, hogy a szombat délutáni edzést (12-re kellett leérni) hagyjuk ki. Kb. 4-re érkeztünk, nem sokkal utánunk megjöttek a terepről a futók is. Mindenki kezében Kőhányáspuszta domborzati térkép volt. Azért mi is kimentünk egyet kocogni, de a nagy hó miatt csak a betonon futhattunk. Az estét a TV szobában töltötte a társaság, ismerkedéssel, beszélgetéssel, a másnapi program tervezésével: 7 órakor ébresztő, 9,30-kor délelőtti futás, 3-kor délutáni futás, 5,30-6-ig vacsora.
Kaptunk egy kis térképdarabot, melyen saját kategóriánk pályáját kellett meg-tervezni. Este és másnap a "főnök" mindenkivel elbeszélgetett céljairól, edzéseiről, hibáiról.
Másnap délelőttre 50-75 perc könnyű kocogás volt előírva, melyet mindenki panaszok nélkül, szerencsésen teljesített. (2-4x2.000 m). Mint már előző nap kiderült az első próbálkozások után, sajnos technikai edzés szóba sem jöhet, ezért esténként különböző tájékozódási feladatokat oldottunk meg a meleg szobában.
Most következne egy-két lelkes mondat a hétfői időmérő futásról, de mi erről csak elfogultan tudnánk nyilatkozni. Így hát következzenek a tényleges adatok:
Lányok, serdülő fiúk: 13.500 m, ifi fiúk 20.000 m. Számunkra csak az marad örök rejtély, hogy egy kör alakú pályán hogyan fújhatott állandóan szembe a jeges északi szél. Azért hozzá kell fűznünk, hogy az egész csapat megpróbálta a maximumot nyújtani és tényleg rendesen küzdött. Hangsúlyoznom kell, hogy néhány serdülő fiú a többieket meghazudtoló módon, önként (!) teljesítette a hosszabb távot.Győztes idők: 13.500 m, serdülő fiúk: Gyulai Tamás - 57.44, Lányok Zsebeházy Eszter - 60.50.
20.000 m: Fiúk: Mráz János - 81.00
Serdülő fiúk: Vizi Tibor - 88.52
Délután már csak egy levezető (?) fartlek futás várt ránk, 30 perc. A vacsorát követően megkezdődtek az éjszakába nyúló izgalmas kártyapartik, melyek szünetében kihirdetésre kerültek a pályakitűző verseny győztesei. Persze Gera Tibi vezényszavára este 10-kor mindenki aludni ment.
Kedd reggel 9.30-kor 50-75 perc terepfutásra indultunk. (5-10x3.000 m). Az erős edzés délutánra maradt. Kemény felfelében, "izomszaggató" sprinteket kellett levágni, természetesen időre.
Szerdán hajnalban - 6.37-kor kiderült, hogy az utolsó edzésünk Gánton vagy egy 7-13.5 km gyors futás betonon, vagy pedig 50-75 perc futás terepen. Ez utóbbi lehetőséget többen ki is használtuk (mi is).
Végső soron hasznos és tanulságos edzőtáborban vehettünk részt, - kiderült, sokkal többet kellene edzenünk - melyet szeretnénk az egész keret nevében is megköszönni Gera Tibinek.

Zsebeházy Eszter és Tóth Zsuzsanna



Vissza a Tájfutás 1996/2 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!