Megkezdődött 2001/2002-es sítájfutó idény


Az elmúlt tél nagyon szűkös, hóhiányos szezonja után, melyben gyakorlatilag minden hazai, de még számos környező országbéli verseny is elmaradt, december 16-án sikerült megrendezni a 2001. évi Magyar Bajnokságot az Öskü melletti dombos, nagyrészt nyílt terepen. A szeles, fogcsikorgató időben, 15-20 cm-es hóban, főleg a klasszikus stílusban teljesíthető pályákon a papírformának megfelelő eredmények születtek. Dosek Ágoston immáron 2. bajnoki címét szerezte meg, míg a hölgyeknél Marosffy Orsolya diadalmaskodott. Ezzel már sorrendben 3 bajnokságot sikerült megrendezni hazánkban.
A 2001/2002-es szezontól a nyári tájfutáshoz hasonlóan a téli sportágban is útjára indul a Világranglista versenysorozat (WRE). Az első évben összesen 18 futam kerül megrendezésre, melyből 1-1 futamot közösen szlovák szomszédainkkal, mi is rendezhetünk. Sítájfutó Bizottság elvállalta ennek a kettős WRE verseny megrendezését, mely egyben közös Rövidtávú és Sprint Magyar-Szlovák bajnokság is lesz. A verseny Galyatetőn kerül megrendezésre 2002. január 12-13-án, hóhiány esetén északi szomszédunk vállalta a 2 futam lebonyolítását. Ez utóbbi esetben, első ízben lenne Magyar Bajnokság határainkon kívül, mely a hazai síéletben már évek óta bevett gyakorlat.
A mostani idénytől már 2 számban avathatunk tehát bajnokot, hisz a rövidtáv után a sprint számban is kiírhattuk a bajnokságot. Ezen felül még szeretnénk a versenynaptárnak megfelelően 5-6 versenyt rendezni, köztük az immár hagyományosnak számító éjszakai versenyt is. A környező országok is színvonalas és jó versenyeket kínálnak. Csehország rendezi az idei Junior és Szenior VB-t melyen a szeniorok részéről valószínűleg néhány induló, képviseli is hazánkat, de a hétvégi sikeres OB után megjött néhány fiatalnak is a kedve a részvételhez, talán ők is vállalják ezt a nem mindennapi erőpróbát. Idén felnőtt VB is lesz február végén Bulgáriában, melyen szintén szeretnénk képviseltetni hazánkat.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a versenyek színvonalas lebonyolításához elkerülhetetlenné válik egy motoros szán beszerzése, melyre talán már az idei évben sor kerülhet, a SportIdent beindításánál ill. finanszírozásánál már egyszer jól bevált módon. Ezúton is várjuk az ezzel kapcsolatos egyéni, vagy vállalati felajánlásokat.

Sok havat, kellemes sítájfutó szezont kívánok valamennyiünknek!

Kiácz Bence



Vissza a Tájfutás 2001/7-8. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!