ONEB 2001, Balassagyarmat


Borongós, ködös reggelre ébredtünk október 13-án, a nappali egyéni OB napján. Ráadásul a terepről, a Salgótarján közeli Nyírjesről is csak rosszat hallottunk addig. A verseny lefu-tása után azonban minden kétely és bizalmatlanság szertefoszlott. A nógrád megyei lelkes szervezőbizottság, akik ezzel a rendezvénnyel búcsúztak versenyrendezői pályafutásuktól, remek munkát végeztek.

Egy kép a rendezők sokszor "nehéz"
munkájának illusztrálására

Megtalálták az állítólag tájfutásra kevéssé alkalmas terep jobb, ligetes részeit, igaz, ezáltal többszörösen hurkolt útvonalon kellett futnunk. A pályák színvonalasak voltak, fizikailag és technikailag is tudást igényeltek, hiszen miután a versenyző elfáradt a hosszabb, egyszerűbb átmenetekben, következett a rövid átmenetekkel teli technikás rész - a jó eredményhez tudni kellett váltani mind tempóban, mind tájékozódásilag. A két átfutó pontnak köszönhetően folyamatosan figyelemmel kísérhettük a verseny állását, amit a célba beérkezők felkonferálása kísért. Lenyűgözött a befutóban elénk táruló túrórudi, joghurt- és egyéb tejtermék-rengeteg, amiből degeszre ehettük magunkat - már akinek futás után volt étvágya!
Az eredmények nagy meglepetést nem okoztak, felnőtt bajnokaink Oláh Katalin és Domonyik Gábor lettek, akik együtt hallgathatták végig a Himnuszt a dobogó legfelső fokáról. A szép és díjakban gazdag eredményhirdetés után fáradtan, de jó szájízzel térhettünk haza, és mivel a verseny megörökítése céljából a rendezők egy CD összeállításán munkálkodnak, bármikor felidézhetjük a verseny pillanatait.

Makrai Évi



Vissza a Tájfutás 2001/7-8. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!