Park OB és egy szép nap


2001. augusztus 4. Csákvár: No, ez egy szép nap volt! Kék ég, napsütés, rövid pályák, jó rendezés. Komolyan mondom, ennél többet egy tájfutó aligha kívánhatna. Azért, talán egyet mégiscsak: Az eredményességet. Egy Park OB-tól szokatlanul sikerült az idei bajnokságot rengeteg meglepetéssel és furfanggal fűszerezni. A sok pont miatt - amelyek helyenként nagyon közel voltak egymáshoz - nagyon kellett figyelni, nehogy véletlenül a szomszédos pontot sikerüljön megfogni. Ezt nekem igen közelről sikerült megtapasztalnom. Szóval, értitek…
Egyébként az idén a bajnoki címig kettő, esetleg három lépcsőn keresztül vezetett az út: A selejtezőből kicsúszottak (Szóval, akik bénák voltak.) részt vehettek egy reményfutamon, amiből szintén fel lehetett kerülni a döntőbe. Ezt részemről egy nagyon jó ötletnek tartom, bár pl. a felnőtt férfi mezőnynél nem jött be a dolog, ugyanis tizenkét induló közül heten vihették haza a "disq." megtisztelő kitüntetést egy szép kis hurok miatt a pályában, amit sikerült fordítva teljesíteniük. Bizony előfordul az ilyen… Azért örült a mezőny, élvezték a napsütést. Szóval, köszönik! Jó verseny volt.


Vizi Tibi



Vissza a Tájfutás 2001/5-6. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!