Junior Világbajnokság a Bükkben
Edzői beszámoló



Felkészülés és válogatás
Az egységes utánpótlás programon belül egy mecseki és két bükki tábor segítette közvetlenül a VB-re való felkészülést. A válogatottak nagy részénél kevésnek találtam az alapozás első szakaszában a végzett edzésmunkát, de ezt kérésemre a továbbiakban minden érdekelt az elfogadható szintre emelte. Válogatóként a Hosszútávú OB, az első bükki edzőtáborban rendezett két edzőverseny és a Mecsek Kupa került kijelölésre. Ezután a fiúknál egyértelműen kialakult a csapat, a lányoknál heten pályáztak az indítható hat helyre. Az ellenőrző versenynek kijelölt Borsod-Herman eredményeit is figyelembe véve, elsősorban a váltó összeállítás szempontjait előtérbe helyezve a team tagokkal konzultálva alakítottam ki a csapatot.

Esélyeinkről
A nemzetközi élmezőnyhöz tartozó juniorok az utóbbi néhány évben futóteljesítményben és tájékozódási tudásban felzárkóztak a felnőttekhez, némi lemaradás csak a tájékozódási biztonságban tapasztalható. Az élmezőny kiszélesedésével azonban mindig van olyan, aki az adott versenynapon eléri a felnőttekéhez igen közeli teljesítményt. Érmes helyezésre ez alapján nemigen számíthattunk, de a legjobb 12 közé kiemelkedő teljesítményt nyújtva már a magyarok is bármikor bekerülhetnek. A hazai váltóversenyeken junior válogatottként indulva igyekeztünk szoktatni a fiatalokat a várható körülményekhez, de sajnos a felnőtt mezőnyünk nem bizonyult kellően erősnek ehhez a feladathoz.

Rövidtáv
A terepbemutató nem szolgált újdonsággal számunkra, hiszen a legtöbb külföldi válogatotthoz hasonlóan mi is edzettünk Jávorkút környékén. A régi Nagymező térkép házi feladatként való elemzését ugyanakkor mindenki lelkesen végezte. A selejtezőn a lányok igen fegyelmezetten tájékozódtak, és Domján Zsuzsi kivételével mindannyian bejutottak a döntőbe. A fiúknál a két legrutinosabb (Sprok, Dedinszky) gond nélkül az ifi "futótehetség" Pelyhe Dani utolsóként jutott a másnapi döntőbe. A többi fiúnak sajnos még nagy falatnak bizonyult egy ilyen tétverseny, könnyű átmenetekben hibáztak nagyot.
A döntőben a lányoknál a finn Kauppi hibátlan tájékozódással fantasztikusan jól futott, a mieink sajnos nem tudták megismételni előző napi fegyelmezett tájékozódásukat és valamennyien sokat hibáztak. Zavarta őket, hogy viszonylag sok sűrűbb erdőrész volt a pályában és ez az ő futótechnikájuk mellett valóban elvonja a figyelmet a tájékozódástól. A fiúknál a norvég Bjugan négy hibát vétve is nyerni tudott, Sprok Bence kisebb bizonytalanságai ellenére a 8-as pontig vezetett, de a pálya végén lévő jól futható szakaszon gyorsaságban nem tudott lépést tartani a legjobbakkal. Bence negyedik helye ebben a hihetetlenül erős mezőnyben kimagasló eredmény és igen biztató a jövőt illetően.

Normáltáv
Az egyetlen hosszú átmenetet tartalmazó pályán az élmezőnynek nem akadtak gondjai, így szoros eredmények születtek. A lányoknál a 15. Helyezett 106%-on, a fiúknál 110%-on belül ért célba. Bence ismét érett versenyzést produkált, Farkas Zsuzsit a 4. pontra vétett két perces hibája fosztotta meg az egyszámjegyű helyezés reményétől. Az ifi korú Csiszár Adrienn ismét megbízhatóan versenyzett, a többiek viszont sokat hibáztak.

Váltó
Egy csapat igazi erejét megmutató váltóversenyre készülve, az előzőleg meghirdetett csapatösszeállításon egy helyen változtatni kényszerültem. Az egyéni számokban sokat hibázó és a bokáját is fájlaló Pelyhe Dani helyett a rutinos és megbízható Dedinszky Imre lett az A csapat kezdőembere. A jól futható szálerdős terepen, a réteken felnőtt magas fű letaposásával egyre gyorsultak a pályák. A farsta pontok gyakorlatilag látótávolságon voltak egymástól, így a nagyszámú, egymástól maximum két percben különböző kombináció ellenére, sem esett szét a mezőny. Csiszár Adrienn és az A csapatban való szereplés terheitől megszabadult Pelyhe Dani remekül kezdtek, de Domján Zsuzsi és Dedy is kitettek magukért. Skuló Marci végre magára talált, ezen a napon a mieink közül ő futott a legjobban. Kelemen Bernadettnek kevés hiányzott a csodához, hiszen a pálya lévő hosszú emelkedő kedvezett neki. Sikerült is felzárkóznia az élen haladókhoz, de sajnos becsúszott egy kétperces hiba, amellyel elúsztak dobogós reményeink. Harmadik futóink sem szerepeltek rosszul, de futógyorsaságban nem tudták felvenni a versenyt az élen állókkal.

Összegzés
Annak ellenére, hogy a magyar tájfutás évek óta küzd a tehetséges fiatalok felnőtt szintű edzésmunkára való átállításának problémájával, ez a csapat elsősorban a nemzetközi élmezőnnyel való gyér találkozás miatt nem tudott még a mostaninál is jobban szerepelni. A hazai versenyeken a fiatalok nincsenek rákényszerítve a felfokozott tempójú versenyzésre. Tény, hogy az edzésmódszerekben is szükség van változtatásokra, de ez egy-két év alatt megvalósíthatatlan. Egy olyan szemléletváltásra lenne szükség, amelyre nem elég nyitott a mai magyar szabadidősportos tájfutás.
Remélem a tavalyi és különösen az idei junior-ifi felkészülés, és eredmények lendületet adnak sportágunknak. Biztató az is, hogy jövőre már beérett kész váltókkal indulhatunk a világversenyeken. Ez a tehetséges fiatal gárda még sok örömet szerezhet a magyar tájfutásnak.


Bokros István
edző



Vissza a Tájfutás 2001/5-6. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!