Felhívás a jelölésben történő közreműködésre


Kedves Sporttárs, Tisztelt Érdeklődő!

A tél végén esedékes évi rendes közgyűlésünk alkalmával új elnökséget, felügyelő bizottságot és fegyelmi bizottságot választunk az elkövetkezendő 4 esztendőre.
A jelenlegi elnökség által megbízott jelölőbizottság úgy döntött, hogy a jelölés folyamatába a teljes tájfutó társadalmat igyekszik bevonni, beleértve a sportágban jelenleg aktívan nem ténykedő, de azt ismerő, és eseményeit rendszeresen figyelemmel kísérő személyeket is. Ennek egyik eszköze jelen felhívás, melyet segítségeddel is a lehető legszélesebb körben kívánunk terjeszteni.
Az újraválasztandó elnökség és bizottságok feladatait az MTFSz alapszabálya rögzíti. Szerepük fontossága nem szorul bizonygatásra; az alapszabály által meghatározott keretekben, a közgyűlés (továbbá tagságunkból eredően az IOF) szabta irányvonalak mentén, gyakorlatilag a működés minden lényeges mozzanatának kidolgozása, eldöntése és a végrehajtás ellenőrzése ezen szervezetek joga és kötelessége. Tehát senki számára nem lehet mellékes, kiket választunk 4 évre a magyarországi tájfutás irányítására.
A jelenleg működő elnökség tagjai csak olyan arányban kívánják magukat újra jelöltetni, amely a zökkenőmentes folytatást biztosítja. A szükséges számos új jelölt kiválasztásához számítunk a Te véleményedre, javaslataidra is. Alkalmasság szempontjából sok tucatnyi személy jöhet szóba, hiszen a tájfutásban alapos szakismerettel, széles látókörrel, továbbá általános irányítási képességgel és gyakorlattal rendelkező sporttárs bőven akad, s többségük még speciális szakmai képzettséggel is rendelkezik. Nagy kérdés azonban, hogy közülük ki képes vállalni ezen társadalmi megbízatással járó temérdek munkát. Szűkebb környezetedben bizonyára jobban ismered a szóba jöhető sporttársakat, illetve azok vállalási készségét, mint bizottságunk tagjai. Szintén várjuk ajánlásodat, ha olyan elképzelhető jelöltről tudsz, aki ugyan a tájfutással csak rokonszenvezik, de "civil" kapcsolatai révén (vagy éppenséggel hivatásos sportszervezőként) jelentősen hozzá tud járulni sportágunk fenntartásához, ismertségünk és elismertségünk gyarapításához, kiemelkedő rendezvényeink szervezéséhez. (Tévedés azonban ezt a követelményt úgy egyszerűsíteni, hogy elnök, vagy elnökségi tag az lehet, aki támogatót hoz!)
Talán első hallásra különösnek tűnik, de kifejezetten kérjük, ne légy túlságosan szerény, s amennyiben saját magadban érzel elhivatottságot, nagy munkabírást, és átlagon felüli ítélőképességet ezen feladatok valamelyikére, feltétlenül jelentkezz! Elébb-utóbb eljutunk kérdésünkkel valamennyi sporttárshoz, aki a közelmúltban nevelőként, edzőként, versenyszervezőként, kiöregedőben lévő élversenyzőként, vagy egyszerű javaslattevőként kitűnt közülünk, azonban az önajánlás lényegesen könnyítheti a dolgot (nem kell címre, telefonszámra vadászni).
Természetesen minden egyes esetben alaposan utánajárunk, hogy mekkora támogatottságot élvez a jelölt. Ez azért is szükséges, mert a sporttörvény értelmében elnökségi tag csak a tagszervezetek hivatalos képviselői közül választható. Kérjük azonban, hogy ennek okán ne nyissunk értelmetlen vitát a sporttörvény felett! A jelölőbizottság gondoskodik arról, hogy minden egyes igazán alkalmas jelölt megválaszthatóságának jogszabályi feltételei teljesüljenek.
Kérjük, hogy ajánlásaidat egyénileg, vagy csoportosan, részletezéssel, vagy anélkül, írásban, telefonon, vagy személyesen minél hamarabb, de legkésőbb az év végéig juttasd el a jelölőbizottság bármelyik tagjához az alábbi elérési módok valamelyikén:
· Bogdány Miklós: 1145 Budapest, Amerikai út 43.;
Tel: 1-383-6198; bovex.miksi@matavnet.hu
· Domán Gábor 8300 Tapolca, Kazinczy tér 9.;
Tel: 87-411-481
· Scultéty Gábor: 1093 Budapest, Lónyay u. 15.;
Tel: 23-446-164 (9-18-ig); g.scultety@opel.hu
· Dr. Sindely Pál: 6726 Szeged, Küküllői u. 13.;
Tel: 62-472-610 (lakás); sindelyp@korosy.sulinet.hu
· Virág István: 4032 Debrecen, Tarján u. 42.;
Tel: 52-350-193 (este)

Tervezzük, hogy a jelölési folyamat későbbi szakaszában a nagy támogatottsággal rendelkező jelöltekről rövid ismertetőket helyezünk el egy honlapon, továbbá egyes rendkívül frekventált kérdésekben a nyilvánosság előtt kikérjük a jelöltek véleményét, ezzel is elősegítve a választást.
Szíves közreműködésed előre is köszönjük.


Jelölőbizottság



Vissza a Tájfutás 2001/5-6. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!