Amikor az idei MEFOB Nyíregyházára lett meghirdetve, először el sem akartam menni. Hiszen az elmúlt évtized rangsoroló versenyeiből pontosan tudtam, mire számíthatok: jó szervezés különösen a külsőségekre összpontosítva, viszont semmitmondó terep ráadásul a májusi csalánrengeteggel borítva.
Aztán amikor felmértem, hogy elsőéves juniorként itt még akár esélyem is lehet a nagy nyári világverseny(ek) híján teljesen motiválatlan felnőtt mezőnyben, engedtem Tóth Ata unszolásának, és neveztem. Nem tett viszont mindenki így, mert már a rajtlisták böngészéséből kiderült, hogy főleg a nyugati országrész versenyzői nem vállalták a hosszú utazást egy kis mazochizmusért.
Az első napi egyéni verseny központja a város északkeleti csücskében volt egy iskolában (ide tömegközlekedéssel lehetett kijutni), a verseny maga pedig a Sóstóhegy nevű tavalyi térképen zajlott, a kis létszám miatt kartonnal. A terep a tipikus Nyíregyháza környéki tanyavilág volt: kevés, ültetett, ámde magas fűvel és elképesztően sok csalánnal megáldott erdő, sok szántóföld és legelő, na és persze a tanyák. A nagy aljnövényzet és a többnyire egyetlen logikus útvonal miatt gyorsan egyértelművé vált, hogy a hátul indulók a csapásokon futva óriási előnyre tesznek szert az elöl rajtolókhoz képest. Ezt annál is inkább ki merem jelenteni, mert végül nekem is így sikerült megnyernem a férfiaknál a versenyt.
Az eredményhirdetést, ahogy várható volt, a szálláson tartották, igen impozáns díjakkal. Jó lett volna viszont, ha a szervezők a busz visszafelé menő menetrendjét is beleteszik az értesítőbe, mert mivel a megállóban sem volt kinn, nekem pont sikerült lekésnem az utolsót, amivel még elérhettem volna az eredményhirdetést. Így csak a nyírségi versenyek elmaradhatatlan tésztapartijára értünk vissza. És hogy maradéktalanul ki legyünk szolgálva, éjszakára minden résztvevő ingyen belépőt kapott a város egyik szórakozóhelyére. (Ez már csak azért is kellett, mert aludni amúgy sem tudtunk volna az égető csaláncsípésektől.)
A másnapi váltót már egy összefüggő erdőben, a sokat használt harangodi tömb legnyugatibb részén, a Vaserdő nevű térképen rendezték. Ez annyiban volt jobb az előző napinál, hogy a domborzata meglehetősen részletes, viszont a csalánból itt is kaptunk bőven. A szállítással most is voltak problémák, mert az egész mezőny kinézte magának az egyetlen normális időpontban induló Volánbuszt, és arra próbált felférni. Végül is sikerült, de egy tehermentesítő járatot igazán lehetett volna kérni, pláne, hogy akkor nem sumákoltuk volna el a fizetést…
Összességében én végül nem bántam meg, hogy elmentem, de azokat is meg tudom érteni, akik inkább kihagyták a versenyt. Remélem jövőre azért eljönnek a Zemplénbe.

Skuló Marci

Vissza a Tájfutás 2001/5-6. tartalomjegyzékéhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!