Jegyzőkönyv (elnökség ülés, 2000. XII. 11.)


Készült: az MTFSZ elnökségi ülésén
Időpont: 2000. december 11. (hétfő), 16.35–19.20
Helyszín: Szakszövetségek Székháza
Jelen vannak: Juhász Miklós elnök, Deseő László, Fehér Ferenc, Kármán Katalin, dr. Lux Iván, dr. Sindely Pál, Sőtér János, Veres Imre, dr. Zentai László, Zsigmond Tibor elnökségi tagok,
Vasvári Viktor, a felügyelő bizottság elnöke
Ludvig Ágnes főtitkár,
Lantos Zoltán szakfelügyelő, Hegedűs Zoltán szövetségi edző, Vásárhelyi Tas, Szopori Éva,
Hivatalosan távol van: Erdélyi Tibor, dr. Kiss Endre
Az ülést vezeti: Juhász Miklós
Jegyzőkönyvvezető: Ludvig Ágnes
Jegyzőkönyv-hitelesítők: Lux Iván

Napirend előtt Juhász Miklós megköszönve lelkiismeretes munkáját elbúcsúztatja a dániai nagykövetté történt kinevezése miatt alelnöki tisztségéről leköszönő Deseő Lászlót.
Deseő László hivatalosan bejelenti lemondását, de a kapcsolatot távolról is tartani kívánja a magyar tájfutással, és további sikereket kíván az elnökség munkájához.

1. napirendi pont: Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása
Ludvig Ágnes a jegyzőkönyv első és javított változatát is körözte az elnökség körében.
Határozat: az előző ülés jegyzőkönyvét egyhangúlag elfogadja az elnökség.

2. napirendi pont: Alelnökválasztás
Juhász Miklós előzetes beszélgetés során felkérte Lux Ivánt az alelnökség elvállalására, aki néhány kérdés tisztázása után elfogadta a megbízatást. Az elnök kiemeli Lux Ivánnak a Sportident bevezetésében kifejtett munkáját. Más jelentkező jelen ülés alkalmával sincs.
Lux Iván, más jelentkező nem lévén, vállalja e szerepkört.
Zsigmond Tibor a legalkalmasabbnak látja az elnökség tagjai közül Luxot az alelnöki szerepre, Kármán Katalin is így látja – emberileg és a területi elveket szem előtt tartva is –, két vidéki alelnök mellett egy budapesti.
Deseő László is örömének ad hangot, Lux együttműködési készségét meghatározónak tartja. Határozat: az elnökség december 11-i hatállyal dr. Lux Ivánt nevezi ki egyhangú döntéssel az MTFSZ megüresedett alelnöki tisztségére.

3. napirendi pont: A közgyűlési feladatok előkészítése – Ludvig Ágnes
Írásos anyag – meghívótervezetek időponttal, helyszínnel, sporttörvény kivonata – előzetesen kiküldve.
A főtitkár vázolja a feladatokat: a szövetségnek először a rendes évi közgyűlést kell megtartania, majd a bevezetendő új sporttörvény szellemében szükséges alapszabály-módosítást és vezetőségválasztást is meg kell tennie. A problémát az okozza, hogy az új törvény hatályba lépéséről különböző véleményeket kapott (ISM, Igazságügy-minisztérium), az időpont viszont alapvetően meghatározza az előkészítést, a tennivalókat. A különböző esetekre több variációt tárt az elnökség elé, összefoglalja a feladatokat.
Lux Iván azon az állásponton van, hogy az elnökség hirdesse meg a teljes napirendet, a kötelezőket és a változtatások miattiakat is. Veres Imre szerint ez a program szigorú levezetéssel, a hozzászólások előre jelzésével oldható meg, mert későre elhúzódva a közgyűlés elveszti határozatképességét.
Juhász Miklós taglalja a tisztújítás lehetőségeit. Úgy érzi, hogy felelősséggel tartozik a tagságnak a vállalt feladatok végrehajtásában, az elkezdett munka befejezésében. Ezért a ciklusból hátralévő egy évet még végig kívánja vinni.
Zsigmond Tibor rávilágít, hogy a törvény elfogadása esetén három hónap áll rendelkezésre mindössze az átalakulásra, ehhez pedig most kell megtenni az előkészületeket, felkérni a jelölőbizottságot.
Vasvári Viktor nem bízik a törvény idei elfogadásában, ajánlja, hogy rendes évi közgyűlésre készüljön az elnökség.
Lux Iván azt tanácsolja, hogy formálisan próbáljon eleget tenni a szövetség a törvényeknek, bízzon meg jelölőbizottságot, valamint kérjen fel jogász szakértőt, aki értelmezi, mit kell megtenni februárban.
Határozat: az elnökség egyhangúlag az egy közgyűlés megtartása mellett voksol, a sporttörvény életbe lépése esetén a jogszabályi változások megfelelő kezelése mellett. Időpont tekintetében az elnök március első vagy második hétvégéjét javasolja, melyet az elnökség egyhangúlag elfogad.
(Deseő László távozik)
Ludvig Ágnes összefoglalja a programtervezetet az előző döntés értelmében, az elnök a felelősöket keresi az egyes pontokhoz. Az elnöki beszámolóhoz a szokott információkat kéri az elnökség tagjaitól. A díjak átadását Ludvig Ágnes szervezi meg, valamint a gazdasági, a mérleg- és a közhasznúsági beszámolót is. A felügyelő bizottság beszámolóját Vasvári Viktor adja majd elő. Az alapszabály változtatáshoz Ludvig Ágnes kér fel jogi szakértőt.
Sőtér János ajánlja, hogy Monspart Sarolta tájékoztatója számára adjunk helyet a közgyűlésen a NISZKA pályázatokkal kapcsolatban, valamint hiányolja az MTFSZ alapítványáról szóló beszámolót. Ez utóbbira Kármán és Zsigmond az elnöki beszámolóban adna teret.
Zsigmond Tibor felhívja a figyelmet, hogy a jelölőbizottságot alapszabály szerint minimum két hónappal a közgyűlés előtt kell felkérni, de most versenyek híján kevés lehetőségük lesz a széleskörű véleménygyűjtésre. Fehér Ferenc emlékeztet, hogy Borosznoki fogta össze a munkát, és területarányosan igyekeztek jelölteket állítani. A szabályokat Vasvári is megerősíti.
Juhász Miklós javasolja, hogy történjen elvi felkészülés Borosznoki vezérletével, a 2002-ben esedékes választásokra is tovább folytatva a munkát.
A középtávú fejlesztési tervet az országos értekezlet hiányolta, a főtitkár rámutat, hogy az elnökség alapszabályi kötelezettsége ezt a közgyűlés elé tárni és elfogadtatni. Úgy látja, hogy az elnökség jelenlegi munkája a Népligeti kezdeményezés ügyében felöleli ezt a feladatot.
Az elnök Lux Ivánt kéri fel, hogy az eddigiek alapján a feladatokat időzítéssel együtt foglalja össze a közgyűlés számára. Kármán Katalin ígér hozzá utánpótlás ügyben kiegészítéseket.
A 2001. évi költségvetést Ludvig Ágnes terjeszti elő, a tagdíj tervezetét Veres Imre vállalja annak szellemében, hogy jelen elnökségre még várnak feladatok a hátralévő egy évében. Fehér Ferenc is csatlakozik hozzá.
A tagi javaslatok kezelését az elnök Ludvig Ágnesre bízza.
Határozat: az előzők szerint összeállított napirendet és a felelősöket az elnökség egyhangúlag elfogadja azzal a megjegyzéssel, hogy a költségvetéssel és a tagdíjjal részleteiben később foglalkozik.

4. napirendi pont: A válogatott aktuális kérdései – Lantos Zoltán
Lantos Zoltán átfogó koncepciója és Hegedűs Zoltán felnőttekre vonatkozó előterjesztése kiosztásra került.
Lantos Zoltán a felkészülés céljaként a hazai nemzetközi eseményeken való eredményes szereplést tűzi ki, melynek eszköze a korlátozott anyagi és emberi erőforrások összpontosítása. Az egész keret 2001-es fő versenye a Junior VB, 2002-ben az EB. Több segítője van, csoport alakult ki, így reméli, hogy a kommunikáció és a tervezhetőség javulni fog. A felkészülést a hazai és a környékbeli versenyekre kívánja koncentrálni. Ez alól kivétel Oláh Katalin és Domonyik Gábor, akik nemzetközi szereplését támogatja. A segítő csapatban mindenkinek szerepet osztott, működőképesnek tartja.
Kármán Katalinnak tetszik a program, összességében jónak látja a tervet. Kicsinek tartja azonban a felnőtt válogatottak létszámát. Hiányolja a kiöregedő juniorokat, akiket a beválogatás inspirálhatna a jó szereplésre.
Lantos Zoltán elmondja, hogy a felnőtt keretet a felnőtt eredmények alapján állította össze. Felnőtteknek és a volt junioroknak is van lehetősége azonban részt venni és bizonyítani a nyílt válogató versenyeken, programokon.
Zsigmond Tibor a válogatott finanszírozására kérdez rá, mert a jelen költségvetésben még nem lát tervezett összeget.
Juhász Miklós szerényebb, de arányos költségvetést szándékozik a válogatottra számolni.
(18.10 – Fehér Ferenc távozik)
Lantos Zoltán az idei tapasztalatok szerint gondolja a finanszírozást, ha bizonyos programok el is maradnak esetleg, a működés nem azokon fog múlni.
Juhász Miklós rámutat, hogy az idei évben mintegy 4,5 M Ft fordítódott a válogatottra, emellett jelentős volt a klubok hozzájárulása, és ez a rendszer kell, hogy megmaradjon továbbra is. Ennek részletei kidolgozandók.
Zsigmond Tibor ellentétekre hívja fel a figyelmet a programokban és a szervezésben, Lantos csak az A keret működtetését vállalja.
Lantos elmondja, hogy Bokrossal egyeztetett. A programok az adott gazdasági helyzetben csak kompromisszumokkal működnek, más megoldást nem lát.
Juhász Miklós kéri a válogatott működésének minimális költségigényének összeállítását Lantostól, valamint mennyit lehet a klubokra terhelni. Ehhez Lantos viszont kéri az irodától a 2000. évi számokat támpontként. Nem látja annak szükségességét, hogy a klubok hozzájárulását is rögzítsük.
Juhász Miklós szerint ez azért szükséges, mert a költségvetésben megjelenik, és ezt a közgyűlésnek is meg kell szavazni. Ez a tagokat is érintő megerősítő döntés, hogy a klubok a vállalást teljesítsék is, és Lantos munkáját is segíti, erkölcsi támogatást ad.
Zentai László úgy látja, hogy a jelenlegi másfél milliós költségvetési hiányt csak a válogatottnál lehet „ledolgozni”, ezért vegyük ki kiadási és bevételi oldalról is a klubok hozzájárulását. Korrektebbnek tartja, ha csak a biztos állapot szerepel a költségvetésben.
(18.40 – Sindely Pál távozik)
Juhász Miklós úgy tartja jónak, ha a szövetség kasszáján keresztül menő pénzek megjelennek a költségvetésben.
Határozat: a válogatott programja, működési elvei az előterjesztés szerint egyhangúlag elfogadást nyer.

5. napirendi pont: Az év díjazottjai – Kármán Katalin
Kármán Katalin az idei javaslatok, valamint a korábbi évek díjazottjait figyelembe véve javaslatot küldött az elnökség tagjainak valamennyi díjazási formára.
Az év versenyzője megválasztás a sajtó számára határidős feladat.
Határozat: az elnökség az előterjesztés szerint Oláh Katalint (portugál VK győzelem) és Domonyik Gábort (főiskolás VB harmadik hely) választja egyhangúlag az év versenyzőinek.
Kármán Katalin a háttérben dolgozik a többi díj elnökségi szavazatainak összesítésén.

6. napirendi pont: Egyebek
Az SZVSE pályázatot nyújtott be a 2002. évi Hungária Kupa megrendezésére, sürgetik a határozatot az előkészítő munkák időszerűsége miatt.
Zsigmond Tibor elmondja, hogy új dolog a Hungária Kupa kétéves előre tervezése, ezért nem foglalkozott vele eddig az elnökség. Ezzel együtt jogosnak tartja, hogy egy ilyen nagyságrendű verseny előkészítése két évvel előbb elkezdődjék.
Határozat: az elnökség egyhangúlag az SZVSE részére szavazza meg a 2002-es Hungária Kupa megszervezésének jogát.

7. napirendi pont: A Népligeti kezdeményezés fejleményei – Lux Iván, Boros Mariann
Lux Iván tájékoztatja az elnökséget a feladatok pillanatnyi állásáról. A kiküldött teljes anyagra még várja a válaszokat, de bízik benne, hogy 2001-ben meghirdethető lesz a kiemelt versenyek sorozata. Nógrádi Csabával az egyeztetés még folyamatban van.
Boros Mariann elmondja, hogy korábban Deseő Lászlóval tárgyalt, aki eltérő szempontokat akart érvényesíteni, mint az Lux összeállításában leíródott. Ennek tisztázódásáig javasolja, hogy csak a szponzorszerzésre korlátozzuk a feladatokat.
Juhász Miklós úgy látja, a kérdés nincs tárgyalható állapotban, javasolja, hogy Boros Mariann és Lux Iván hozzanak összehangolt előterjesztést. Fontos célnak tartja, hogy a Nógrádi Csaba által felajánlott pénzzel már a jövő évi költségvetésben kalkulálni tudjunk.
Boros Mariann kiegészíti, hogy a cél üzemeltetésében más volt Deseő álláspontja, más tényezőket tartott fontosnak, mint ahogy azt Lux Iván leírta. A változó kívánalmak ellehetetlenítik a munkáját. Most Lux Ivánnal kell egyeztetnie. Első feladatnak tartja megtudni, mire hajlandóak, mit kívánnak a leendő szponzorok.
Juhász Miklós úgy érzi, visszalépés történt a témában, kéri, hogy a következő alkalomra érdemi haladásról számoljanak be a felek.

8. napirendi pont: Titkársági tájékoztató – Ludvig Ágnes
– Az APEH határozat ellen – mely az SZJA 1%-ra való jogosultságot vitatja – több más szövetséggel összefogva a Fővárosi Bíróságon ügyvédi keresetet nyújtottunk be. Félő viszont, hogy az ügy nem tisztázódik a következő bevallások beadásáig.
– Schönviszky György az Őszi Spartacus Kupán történt incidens kapcsán elnökségi vizsgálatot kért ifj. Balla Sándor ellen. Az elnökség nem érzi magát felhatalmazva, és nem tartja feladatkörének, hogy beleavatkozzon kettőjük konfliktusába. Ezzel együtt reményét fejezi ki, hogy a két kiváló régi sportember megbékül egymással. Ezt az álláspontot minden jelenlévő egyhangúan elfogadja. Sőtér János ajánlja, hogy közvetít kettőjük között.
– Bozán György az aranyjelvényes versenyzők jutalmazására és inspirálására külön elismerési formát – kitűzőt, év megjelöléssel – tervezett, és kivitelezését finanszírozná. Az elnökség örömét és egyetértését fejezi ki felajánlásáért, és köszönetet mond érte.

9. napirendi pont: Sportident kérdései – Lux Iván
Lux Iván megfontolás után elvetette, hogy a Sportident rangsoroló versenyeken való kötelezővé tételét javasolja, de megfontolandó a szövetségi versenyek (bajnokságok) esete.
Sőtér János szerint ne zárjuk ki az elvi lehetőségét más elektronikus rendszer alkalmazásának, bár úgy tűnik, a Sportident pillanatnyilag az alkalmas megoldás.
Lux Iván tájékoztatja az elnökséget, hogy a Wesselényi pályázaton elnyert összegből – mely reményeink szerint az alapítványi változások ellenére meg is fog érkezni a szövetségbe – megvásárolták azt a nyomtatót, mely kisebb létszámú versenyeket szolgálna ki. Ezzel a szövetség is jogot nyer arra, hogy a szponzori tanácsba delegáljon képviselőt. Ezt a feladatot szeretné, ha rábízná az elnökség, ellenvetés nincs. A delegálásról szavazást akkor kér majd, ha teljes létszámú lesz az elnökség, hogy az esetleges ellenvélemények is hangot kapjanak.
Kármán Katalin összesítése nyomán a következő határozatok születnek a további díjakról:
– Silva díj: Páhy Tibor (5 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) az ifjúság nevelésében kifejtett több évtizedes munkája elismeréséért;
– Tájékozódási futásért díj (kitűző): Bozán György (5 igen, 2 nem) Spartacus Kupa térképjavítás, versenyrendezés miatt;
– Ripszám Henrik emlékérem: Kissné Kiss Mária az ifjúság nevelésében kifejtett sokéves tevékenységéért, dr. Tóth Imre a Csongrád Megyei TFSZ szervezésében végzett több évtizedes munkájáért, dr. Zentai László a tájfutó honlap megalkotásáért és működtetéséért (együttes szavazás: 6 igen, 1 tartózkodás);
– az év edzője: Gera Tibor a bajnoki pontversenyben élen végzett SZVSE edzője (6 igen, 1 tartózkodás).
A további kitűzők sorsáról a következő ülésen dönt az elnökség.

10. napirendi pont: A 2001. évi költségvetési terv előkészületei
Az ügyvezető elnök és a főtitkár az előző ülés döntése szerint írásban összeállították az első változatot. Az elnök az idei év terveinek a megvalósulását kívánja kiindulási alapul venni, de ennek számai a december közepi időpontot tükrözik, és még ellenőrzést igényelnek. A tervben egyelőre csak a biztosra vehető tényezők szerepelnek, ismeretlenek a lényeges bevételek (ISM, NISZKA, egyéb támogatások, reklám) és kiadások (válogatott, helyiségbérlet).
Ludvig Ágnes kérdésekre néhány magyarázatot fűz a számokhoz a válogatottal, az iroda működésével kapcsolatban.
Az elnök ezt az összeállítást kiindulási alapnak szánta, gondolatébresztőnek, miként tudjuk a másfél milliós hiányt kezelni, és a jövő évi hasonló helyzetet elkerülni. A következő ülésre tovább kell pontosítani a számokat, valamint feldolgozni a 2000-es évet. Kéri a felügyelő bizottságot, hogy ellenőrizze a végeredményt.
Az elnök a következő ülés időpontjaként január első hetét javasolja, pontosítás körszavazás útján. Időhiány miatt lezárja az ülést.


Korrekció

A Tájfutás 2000/5–6. számában megjelent októberi jegyzőkönyvet az elnökség az alábbi változtatásokkal fogadta el:
5. napirend: Lantos Zoltán beszámolójára vonatkozóan:
Zsigmond Tibor úgy látja, hogy a jelentésben a parkverseny túlzott jelentőséget kap. Zsigmond Tibor az elnökség figyelmébe idézi, hogy a korengedélyekről a jövőben a főtitkár, az edző és a versenybizottság vezetője dönt.
8. napirend
– Gera Tibor levelet küldött az elnökségnek, melyben a versenyszabályzat változásainak közzétételét hiányolja, és javasolja, hogy a női éjszakai bajnokságot érintő változást jövő évtől vezessük be. Zsigmond Tibor megállapítja, hogy hiba volt a közzététel részleges elmulasztása, Ludvig Ágnes hozzáteszi, hogy a határozat a jegyzőkönyvben megjelent, és bárkinek lehetősége van a közhasznúsági törvény szerint betekinteni a határozatokba.



Vissza a Tájfutás 2000/7-8. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!