Juhász Miklós köszönti a jelenlévőket. A kiadott napirendhez hozzászólás nincs. Előzetesen kísérlet történt a programpontok időigényének tervezésére, melyet a továbbiakban rendszeresíteni kíván az elnök. Kármán Katalin a pontos kezdést tartja kiindulópontnak.
1. napirendi pont: Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása
A jegyzőkönyv az újságban megjelent, az elnökségi tagok észrevételeinek figyelembe vételével. Egyedül Zsigmond Tibornak nem volt alkalma a korrekcióit megtenni, ezeket ismerteti, és javításukat kéri.
Határozat: az elnökség az előző ülés jegyzőkönyvét Zsigmond három korrekciójával egyhangúan elfogadja.
Juhász Miklós megjegyzi: törekedni kell vélemények fokozott figyelembe vételére.
Ludvig Ágnes magyarázza, hogy az újságleadás miatt szorította az idő, Interneten kért véleményt az elnökségtől.
2. napirendi pont: A szövetség szponzori és pénzügyi helyzete Borosznoki László, Ludvig Ágnes
Az előző ülés kérésének eleget téve a főtitkár kiküldte a költségvetés megvalósulását a XI. 10-i állapot szerint, magyarázza a számokat.
Deseő László megállapítja, hogy a 3 M Ft-os szponzori bevételek, a költségvetés-tervezet nem valósult meg, a 19 M Ft-os költségvetés túlzott volt. Jelen helyzetben gazdálkodni kell, mintegy 2 M Ft a stratégiailag megtakarítandó összeg.
Juhász Miklós rámutat, hogy a válogatott költséghozzájárulás sem olyan összegű, mint reméltük.
Deseő László emlékeztet, hogy a két kiemelt versenyző kedvezményei miatt a többiek terheit nem lehetett az 50%-os határ fölé emelni, innen adódik az eltérés.
Juhász Miklós működési problémára mutat rá: a továbbiakban keretet kell meghatározni, felelőst állítani a válogatott költséggel való gazdálkodásra.
Sőtér János szerint a programokban prioritást kell felállítani a pénzeszközök függvényében.
3. napirendi pont: A Népligeti kezdeményezés fejleményei Boros Mariann, Hegedűs Zoltán, Borosznoki László
Boros Mariann, a Hesztia cég képviselője működési tervezetet terjesztett az elnökség elé.
Borosznoki László emlékeztet, hogy a Hesztia megkapta a felhatalmazást reklámszerződések előkészítésére. A programelképzelés elkészült, Hegedűs Zoltán is dolgozik a részletek kimunkálásán.
Boros Mariann a keretfeltételek meghatározását várja az elnökségtől, melyek alapvetően meghatározzák a rendszer működését. Dolgozik, tárgyal szponzorokkal, hisz abban, hogy találunk támogatókat.
Deseő László javasolja, hogy az eredeti koncepció szerint a tervezet nyomán Borosznoki tárgyaljon tovább Boros Mariannal.
Juhász Miklós nem javasolja, hogy az elnökség a jelen formában tárgyalja az előterjesztést. Viszont fontosnak tartja, hogy Nógrádi Csaba támogatásának felhasználására szerződés készüljön. Egyértelmű felelőst kell kijelölni, aki megfelelő tervezetet hoz az elnökség elé.
Lux Iván szerint az egész sportág megújítására kell törekedni, ezt szélesebb alapokra kell helyezni, mint a cél körzetének kialakítása. Nógrádi Csaba feltétele széles stratégia kidolgozása, ennek csak egy része a cél kinézete.
Juhász Miklós szerint hasonló mecenatúra szükséges a többi részterületre is, különben nem működik az elképzelés.
Lux Iván úgy véli, hogy üzleti alapon nehezen fogunk szponzorokat találni, olyan embereket kell megtalálni, akik szeretik, kapcsolódnak a sportágunkhoz.
Deseő László összegzi, hogy a versenyeink külcsíne miatt jó szándékú segítőket nehéz megnyerni. Olyan állapotokat kell teremteni, amelyeket külső szemlélő is elfogadhatónak tart.
Sőtér János azt tapasztalta, hogy az egyesületeknek is vannak kezdeményezéseik látványos cél kialakítására, ezek összefogása is segíthet.
Deseő László vállalkozik, hogy Boros Mariannal tárgyal az elnökség nevében, de a megvalósításban már nem tud részt venni.
Boros Mariann kéri, hogy szűkebb körben üljenek össze az érintettek.
Juhász Miklós felelőst keres a gyökerek lerögzítésére, és ígérvényt kérne Nógrádi Csabától a szándéka komolyságára.
Deseő László sürgeti a vállalkozási szerződés összeállítását december közepére , melyet Nógrádi Csabával is jóvá kellene hagyatni.
Lux Iván javasolja annak meghatározását, hogy a támogatási összegből mennyit költsön a szövetség a célfelszerelés megvásárlására, és mennyit más támogatási formákra (térképkészítés, versenyrendezés).
Juhász Miklós vállalja, hogy megtárgyalja Nógrádi Csabával a témákra osztást, Deseő Lászlóval együttműködve. Fő cél a mielőbbi szerződéskötés Nógrádi Csabával, mielőbb megnyerni a támogatását. A következő ülésen javasolja annak eldöntését, hogyan hasznosuljon az összeg.
Határozat: az elnökség egyhangúlag megbízza Juhász Miklóst, Lux Ivánt és Deseő Lászlót, hogy az előzőkben megfogalmazottak szerint tárgyalásokat folytasson, vigye tovább az ügyet.
4. napirendi pont: A válogatott aktuális kérdései Lantos Zoltán, Borosznoki László
Lantos Zoltán három témát felölelő írásos anyagot küldött az elnökségnek.
Juhász Miklós megköszöni Lantos Zoltán támogatását, a válogatott évzáró összejövetelének megszervezését jó kezdeményezésnek tartja.
Zsigmond Tibornak a késői értesítésekkel volt problémája.
Borosznoki hozzáteszi, hogy Lantos három kiemelt versenyző részére utazási támogatást is juttatott összesen 200 E Ft értékben.
A jövő évi felkészülés érdekében egyeztetés történt az ifjúsági szövetségi kapitány, Páhy Tibor jövőjéről, aki a korábbi funkciót nem vállalja, viszont az edzői csoport segítségére lesz tapasztalatával, tudásával, technikai feladatokban. A stáb számít Páhy Tiborra, köszönettel veszik munkáját. Mindezeket Páhy Tibor is megerősíti, segítségéről biztosítva az elnökséget.
Határozat: az elnökség december 31-i határidővel elfogadja Páhy Tibor lemondását az utánpótlás szövetségi kapitányi tisztségről, kitüntetésére pedig az irodától vár javaslatot (1 tartózkodás, 10 igen szavazat).
Sindely Pál rögzíti, hogy ily módon Páhy az UP felkészítő csapat tagja lesz.
Ludvig Ágnes szükségesnek tartja egy összekötő kijelölését a csapatból, aki az irodával tartja a kapcsolatot a részletek lebonyolításában. Zsigmond is aggodalmának ad hangot, hogy hét fő fogja az elfogadott UP keretet segíteni. Kármán Katalin is megerősíti, hogy az adminisztráció kézben tartására kell egy megbízott ember, fontos a feladatok elosztása a csapatban.
Juhász Miklós bízik a szakfelügyelő módszereiben, erre kéri az elnökséget is, a szövetségi iroda szerepét viszont tisztázni kell.
Határozat: az elnökség 6 igen, 2 nem szavazattal 3 tartózkodással elfogadja Lantos előterjesztését a jövő év kiemelkedően fontos eseményének tartott Junior VB-re való felkészítésre vonatkozóan. Az összevont UP keret és a tehetséges versenyzők felkészítésében szerepet vállaló csapat Lantos irányításával: Bokros, Gera, Kovács Magda, Kelemen, Páhy, Szopori, Vásárhelyi, Viniczai. A junior VB-re Bokros készíti fel a csapatot.
Juhász Miklós a következő ülésen egy órát kíván szánni a részletek megismerésére melynek kidolgozását Lantos ez időre ígérte a felkészítő csoport meghívása mellett. Borosznoki hozzáteszi, hogy az edzők körének Lantos már eljuttatta elképzeléseit, a visszajelzések nyomán dolgozza össze a közös véleményt.
Ludvig Ágnes a felnőttek helyére, lehetőségeire kérdez rá, az elnök szerint a következő alkalommal sor kerül rájuk is.
A svájci junior EK-n való részvétel kerül sorra. Juhász Miklós úgy minősíti az ügyet, hogy az OSC válogatott versenyzőként benevezte Vizi Tibort, ezzel hibát követett el, mert nem egyeztetett a válogatott vezetésével. Többen a részletekre kérdeznek rá, a súlyosbító tényezőket sorolják, a felelősséget keresik.
Veres Imre felhívja a figyelmet az interneten megjelent levelekre, melyekre úgy érzi reagálni kell a tisztánlátás érdekében. Juhász Miklós nem tartja hivatalos fórumnak a levelező listát.
Határozat. az elnökség egyhangúan fegyelmi vizsgálatot rendel el a részletek tisztázása céljából.
5. napirendi pont: A sítájfutás minősítési kérdései Vásárhelyi Tas
Írásos anyag előzetesen kiküldve az élőpontrendszerrel és a ranglistával kapcsolatban.
Zsigmond Tibor aggályainak ad hangot: a hóviszonyok jelentősen befolyásolják a versenyeken való részvétel lehetőségeit, továbbá az éves pontszámot befolyásolja, hogy hány versenyen vesz részt egy versenyző.
Határozat: 1 tartózkodás és 1 ellenszavazat mellett az előterjesztés elfogadást nyer.
6. napirendi pont: A tájkerékpáros versenyévad értékelése Erdélyi Tibor
Előzetes írásos tájékoztatót küldött az elnökségnek a versenyekről, egész éves részletes értékelést később készít.
Az elnökség elfogadja a tájékoztatót.
7. napirendi pont: Sportident Lux Iván
Lux Iván írásos beszámolót küldött az elnökség tagjainak, összefoglalta az év közi eseményeket a Sportidenttel kapcsolatban. Kiemeli, hogy a pénzügyi tervek teljesültek, összességében jónak nevezi a pénzügyi helyzetet. Lényegesen többen vettek egyéni dugókát, mint tervezték, valamint kiemeli a szintén nem kalkulált ISM támogatást (1,6 M Ft célzottan a Sportident rendszer beszerzésére). A jövőre nézve több eldöntendő kérdést állított össze az elnökség számára.
Juhász Miklós megállapítja, hogy a komoly szervező munka nagy sikert, áttörést hozott a sportágban, lökést jelent az élsportnak is.
Vasvári Viktor megjegyzi, hogy az elektronikus pontérintési rendszer rangsoroló versenyekre való kötelező előírása közgyűlési hatáskör, mert az a tagokat érintő pénzügyi kérdés.
Lux Iván hozzáteszi, hogy e címszó alatt nem feltétlenül a Sportidentet érti, viszont bajnokságokra megfontolandó a kötelezővé tétel.
Erdélyi Tibor a kis létszámú versenyek pénzügyi terheire mutat rá (aránytalanul növeli a költségeket a bérleti díj), áthidaló megoldás keresését javasolja ezekben az esetekben.
Zsigmond Tibor figyelmeztet, hogy a 2001-es rangsorolókra már jelentkeztek a rendezők, utólag rájuk terhelni a kötelező előírást nem volna sportszerű. Rávilágít a versenyszabályzat és az előterjesztés ellentmondására (váltó, csapatnevezések leadási határideje). A kis létszámú versenyek problémáját megerősítve rámutat, hogy junior VB esetében a német Sportident gyártó cég ajánlata olcsóbb, mint a hazai.
Határozatok:
Az egy főre eső bérleti díj ne növekedjék, maradjon változatlanul 150 Ft. (10 igen)
A rendszer versenyenkénti minimális bérleti díja maradjon 30 E Ft. (6 igen, 2 nem, 2 tartózkodás)
A versenyenkénti bérleti díj ne legyen maximálva. (6 igen, 2 nem, 2 tartózkodás)
A dugókabérleti díj ne változzon, maradjon 200 Ft/nap/fő (a fiatalok kedvezményeinek változatlanul hagyásával). (10 igen)
A nemzetközi szokásokhoz igazodó nevezési díjjal rendezett nagy nemzetközi versenyek esetében (EB, VB, VK) a bérleti díj számítása ne a hazai szabályok szerint történjék (150 Ft/fő), ha nem, igazodjék jobban a magasabb nevezési díjhoz elvetve. (4 igen, 5 nem, 1 tartózkodás)
Amennyiben edzéscsomagot állítunk össze, a javasolt bérleti díj 50 Ft/fő, de minimum 5000 Ft, a dugókabérleti díj legyen 50 Ft/nap/fő. 300 fő fölötti versenyen ez a megoldás nem javasolt. (10 igen)
Váltó és csapatversenyeken a név szerinti nevezést a 0-időt megelőzően legalább 1 (egy) órával meg kell adni. Ezután módosítás nem lehetséges. (Ellenkező esetben a gépi adatbázisban szinte lehetetlen követni a csapatok összeállítását, tehát a személyre szóló eredményközlés sem mindig lehetséges.) (8 igen, 2 nem)
A rajtengedélyek szövetségi nyilvántartásában térjünk át az SI Archív Manager használatára. Ennek irodabeli telepítése után a rajtengedélyszámok és személyi dugókaszámok együttes tárolása lehetővé válik, és nincs szükség egyeztetésre. (9 igen, 1 tartózkodás)
(18.25 Deseő László távozik)
Vasvári Viktor az ISM-től származó támogatás sorsára, tulajdoni viszonyokra kérdez rá.
Lux Iván elmondja, hogy pillanatnyilag egy bt. gyakorolja a tulajdoni jogokat, a kölcsönpénzek visszafizetése után a rendszer szövetségi tulajdonba megy át. Az ISM pénz befizetésével a szövetség már résztulajdonossá válik.
Határozat: az elnökség egyhangúan megbízza Lux Ivánt és Ludvig Ágnest, hogy a felügyelő bizottsággal egyeztetve készítsék elő a szerződéskötést a Sportidenttel kapcsolatban a szövetség és a működtető bt. között.
Az elektronikus rendszer kötelezővé tételét Zentai László legkorábban 2002-től javasolja, Lux Iván a közgyűlésre bízná a döntést.
Erdélyi Tibor és Lux Iván javasolja, hogy a kis versenyek az ún. edzéscsomagot használják.
Határozat: az elnökség elveti, hogy a közgyűlés elé vigye az elektronikus rendszer alkalmazásának kötelezővé tételét. (4 igen, 2 nem, 3 tartózkodás)
Lux Iván beszámol arról, hogy az idén a Sportident honlapján megvalósult az eredmények közzététele, megfontolandó az internetes eredményközlés kötelezővé tétele.
Zentai László rámutat, hogy nincs hivatalos honlapja a szövetségnek, így nem lehet kötelezővé tenni.
Zsigmond Tibor megjegyzi, hogy a jelenlegi szabályzat nem tartalmaz az Internetre való utalást.
Juhász Miklós felkéri Lux Ivánt és Zentai Lászlót, hozzon e témában döntési javaslatot a következő ülésre. (én semmi ilyesmire nem emlékszem, de ez került bele a hivatalos jegyzokönyvbe - ZL)
8. napirendi pont: A 2002-es EB szervezésének kérdései Borosznoki László
Az ügyvezető elnök szóban tájékoztatja a jelenlévőket, hogy az előkészületek időben megkezdődtek, a szervező bizottság megalakult, a számlanyitás folyamatban van.
Határozat: az elnökség 8 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett megerősíti dr. Fekete Jenőt a szervező bizottság vezetőjeként.
(18.40 Lux Iván és Sindely Pál távoznak, Hegedűs Z. érkezik)
9. napirendi pont: Személyi kérdések Juhász Miklós
Deseő László munkahelyi elfoglaltsága miatt előzetesen jelezte lemondását alelnöki posztjáról, valamint a sportdiplomáciai szerepvállalásról levelet írt az elnökségnek.
Juhász Miklós rámutat, hogy két lehetőség áll az elnökség előtt: jelölést, választást indítani, vagy a következő tisztújításig hátralévő időt 11 fővel végigvinni. Kármán, Juhász és Zsigmond szerint egy évre fölösleges bonyodalmat okozna a választási procedúra, vállalják a csökkent létszámot.
Határozat: 5 igen szavazattal 1 nem és 1 tartózkodás mellett az elnökség vállalja a működést csökkent létszám mellett, időközi választást nem ír ki.
Juhász Miklós figyelmeztet, hogy az alapszabály szerint a megüresedő alelnöki posztot be kell tölteni január 1-jétől, kéri az elnökség tagjait, készüljenek előre, gondolják át a következő ülésre a személyes ambícióikat.
További személyi kérdésekre rátérve kéri a vendégek távozását.
Az elnök szerint meg kell vizsgálni a következő ülésen az iroda működésének, személyi hátterének, feladatainak összefüggéseit a költségvetéssel.
A vendégek visszatérnek.
Deseő László levélben tájékoztatta az elnökséget, hogy a foot-O bizottságba további két évre kapott meghívást, döntést kér ennek elfogadásáról és lehetőségeiről.
Zentai László szerint fontos a foot-O bizottságban betöltött szerep, Deseő nemzetközi megítélése pozitív, és magyar szempontból lényeges a szerepvállalás.
Határozatok:
az elnökség egyhangúan elvi támogatását adja Deseő László részére az IOF bizottságában való részvételre;
a következő ülésen Zentai és Deseő előterjesztése alapján sportdiplomáciai költségkeretet kell meghatározni.
Zentai László kéri, hogy a sportdiplomáciai költségkeretben szerepeljenek különválasztva a bizottsági ülések kiadásai, az IOF tagdíj és egyebek.
10. napirendi pont: Titkársági tájékoztató Ludvig Ágnes
A Topográf képviselője hivatalosan december 31-ével bejelentette klubja megszűnését, melyet az elnökség egyhangú szavazással tudomásul vesz.
11. napirendi pont: Országos értekezlet Ludvig Ágnes
Ludvig Ágnes tájékoztatja az elnökséget az értekezlet helyszínéről, idejéről, napirendjéről és levezető elnökéről, az elnökség sikeres munkát kíván az értekezletnek. Az elnökség megfelelőnek tartja a szervezést.
12. napirendi pont: Egyebek
Kármán Katalin figyelmezteti az elnökséget, gondolkozzanak az év végi díjazásokról.
Juhász Miklós megbízza Kármán Katalint a téma összefogására.
Ludvig Ágnes emlékeztet, hogy Kiss Endre a közvéleménykutatásra, javaslattételre kérdőívet ígért.
A következő időpontot december 11-re kitűzve az elnök bezárja az ülést.