Sokan jöttünk össze, hogy a szokástól eltérő módon, most ne a jövőről, hanem a múltról beszéljünk, emlékezzünk azokra az évekre, amikor munkában, sportban, a családi életben boldog férj, példamutató apa, mesélő nagyapa, és dédapa, kiváló sporttárs és sportvezető, szakmailag biztos alapokon álló gyárvezető főmérnök voltál. Ez az életút aligha jellemezhető ilyen rövid időben, de feleleveníthető mindannyiunk számára kedves eseményekben, vidám és lélekmelegítő történetekben.
Éppen egy éve volt, hogy 90. Születésnapodon szeretettel köszöntött a Tájoló és a budapesti tájfutók nagy családja. És ez esetben a család kifejezés nem túlzás. Hiszen az elmúlt évek alatt összekovácsolódott tájfutó társadalom, legyen az fehér hajú szenior, vagy még a szárnyait próbálgató serdülő, élversenyző, vagy a nyílt versenyeken izzadó amatőr, Téged mindenki ezen család nagy doajenjének tartott. Hiszen ki ne ismerte volna a fehér hajú jókedélyű, mindig mesélő Laci bácsit, aki azóta, hogy első tájékozódási versenyén elindult, szinte semmit sem változott. Talán egy kicsit kimértebb, lassúbb lett a járásod, talán kicsit hangosabban kellett beszélnünk a jelenlétedben, néha meg-megálltál egy pillanatra, hogy a régi történetek szereplőit felidézzed, de a múlt és a jelen a Te történeteidben kapcsolódott össze, és az a lelkesedés, amit te képviseltél, így vert gyökeret a fiatalabbakban.
Laci bácsi, nagyon nehéz rólad Szőnyi Lászlóként beszélni. Mint ahogy a „Na de édes fiam!” mondás itt él az emlékünkben, úgy a Laci bácsi név is teljesen azonosult Veled. Pedig Te nem csak Laci bácsi , hanem Szőnyi László is voltál. Okleveles gépészmérnökként pályád csúcsán az EVIG gyárvezető főmérnöke, akinek a nevéhez fűződik a motorszerelés szalagosítása, és a szerelési munka mikroprocesszoros ellenőrzése. Munkahelyeden is nagyon szeretted a fiatalokat, tudásodat önzetlenül adtad át a fiatal mérnököknek, technikusoknak. És biztos vagyok benne, hogy maguk között Téged ők is Laci bácsinak hívtak.
Hosszú utat jártál a sportmozgalom területén is. Már a harmincas években a Győri ETO-nak, majd a Rákospalotai Testvériségnek voltál az elnöke, és labdarugó szakosztályának vezetője. Az 50-es években a Dinamógyár sportkörének természetbarát szakosztályát vezetted, és megválasztottak a Természetjáró Szövetség elnökének. 1957-től a Budapesti Természetbarát Szövetség alelnökeként lettél a Versenybizottság vezetője, és ez alapozta meg, hogy Te is első szószólója lettél a versenyszerű tájékozódási versenyzésnek, melyből a későbbi tájfutás kialakult.
A mi ismeretségünk is ebből az időből való, első találkozásunkat Vinye-Sándor majorban egy éjszakai Felszabadulás Emlékversenyen nem lehet elfelejteni. Sárga-csőrű tizenévesen akkor hallottam először „Tőled átfagyva, átfázva, hogy na de édes fiam, csak nem félsz?”
Amikor 1970-ben megalakult a sportág önálló szövetségei az országos elnökség tagjaként, és a budapesti Tájékozódási Futó Szövetség elnökeként vállaltál tevékeny szerepet hosszú évekig. Az önálló szövetség rengeteg új ötlet és feladat megvalósítását tette lehetővé. Lelkesedésben és tenni akarásban mindig ott voltál az élen, és már megszokott jó humoroddal könnyedén segítetted át vezető társaidat, az elnökség tagjait a kezdeti problémákon, nehézségeken. Emlékezetesek a hosszú éveken át rendszeresen megrendezett Vásárvárosok Kupái, melyek rengeterg szép emléket, vidám történetet szereztek tájfutóink számára. Mert ki ne emlékezne arra, amikor megfenyítetted a volt NDK-s vámost, mert Csonti testi átkutatásában jeleskedett, vagy amikor Plevenben elsikkasztottad a magyar csapat egész napi romlott csavabcsica adagját.
Külföldi és hazai sportbarátaid nagy örömére ott voltál Körmenden a nem hivatalos szenior világbajnokságon, de évekig rendezted a Kilián versenyeket is a MAFC szakosztályvezetőjeként. Lehet, hogy olykor-olykor egy pont, nem volt abszolút hibátlan, lehet, hogy a térkép nem volt tökéletes, de Te mindig szívedet-lelkedet adtad a versenyek sikeréért. Nélküled nem volt eredményhirdetés, Aurél bácsival együtt pedáns rendet tartottatok a szövetségben, nagy súlyt helyeztél a versenybírók, pályakitűzők képzésére, továbbképzésére, és szorgalmaztad ennek feltételéül a sportág szakkönyveinek kiadását, köztük magad is többet megírtál.
A versenyek éjszakáin mindnyájan tudtuk, hogy hol alszol, mert a közelben nem sokan tudták alomra hajtani fejüket. De ez így volt emlékezetes, így tartózik bele a sportág történetébe, így volt igazán Laci Bácsis. Szép emlékeink fűznek az év végi elnökségi ülésekhez, ahol az elmaradhatatlan finom pogácsáiddal mindnyájunkat lekenyereztél. De gyermekeid is sokszor emlegették az „apu főztjét”. Ezt emlegettük akkor is, amikor már aludni készültél, de még könnyeid elárulták, hogy nem indultál el a hosszú útra. Soha nem felejtem el az utolsó kézfogást, amellyel mintha az egész tájfutó családtól el akartál volna köszönni.
Laci Bácsi! Enged most meg, hogy ezt a könnyes kézfogást adjam tovább mindazoknak, akik itt megjelentek. Magdusnak, kedves feleségednek, akivel ilyen hosszú életben együtt voltatok, jóban, rosszban, megpróbáltatásokban és örömökben. Katának, Enikőnek és Zsoltnak, akik igazán kiváló apát kaptak benned, élettapasztalattal, szeretettel és gondoskodással. Unokáidnak és dédunokádnak, akinél ragaszkodóbb családtagot nem is kívánhattál volna. Tágabb családod tagjainak, akik betegségedben ott voltak melletted, segítették a nehéz napokat könnyebbé, elviselhetőbbé tenni. De átadom ezt a kézszorítást volt munkatársaidnak és tájfutó barátaimnak is, mindazoknak akik tiszteltek és szerettek. A szép emlékek biztosan nem hagyják, hogy kedves, mosolygós arcodat, tisztes munkádat, becsületes karakán jellemedet elfelejtsük.
Laci bácsi, a jó Isten adjon neked nyugodalmat, családodnak, barátaidnak megbékélést, megnyugtató emlékezést.
(Szőnyi László az MTFSZ tiszteletbeli elnökségi tagja életének 92. évében, augusztus 14-én örökre eltávozott. Az MTFSZ, a BTFSZ és a MAFC saját halottjának tekintette. Dr. Fekete Jenő búcsúzott Laci bácsitól mindannyiunk nevében)

Vissza a Tájfutás 2000/5-6. tartalomjegyzékéhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!