Tájbringa VK félido
Idén másodszor kerül (került ) megrendezésre a kerékpáros világkupa: a nyolc egyéni és három váltó versenyből álló sorozat két fordulója már lezajlott, a magyar és szlovák futamok pedig még hátravannak. A magyar csapat a cseh és belga futamokon képviseltette magát 8 illetve 4 fős küldöttséggel, és próbáltuk tartani a lépést az alig néhány éves múltra visszatekintő fiatal sportág évről-évre erősödő nemzetközi mezőnyével. A tavalyi évhez képest ugyan könnyebbséget jelentett az országonkénti létszámkorlátozás ( 6 fő/kategória), ami valamivel kisebb, de ugyanakkor kompaktabb mezőnyöket eredményezett. A csehek fölénye ugyan még így is jelentősnek bizonyult, de egyeduralmuk hanyatlását jelzi, hogy az érmes helyeken hat nemzet osztozott.
A csehországi futamok ( sprint, normál, váltó ) Turnov közelében zajlottak, a sok tájfutó által jól ismert, jellegzetes homokkövekkel csipkézett terepről speciális bringás térkép készült, melyen az utakat vastagítva és a kerékpározhatóságot érzékeltetve ábrázolták. A homokkő sziklák tetszetősek, ám ahol homokkő van, ott megjelenik a homok is, megkeserítve a kerékpárosok életét: gyötrelmessé téve a fölfeléket, csúszóssá a lefeléket, hosszadalmassá a verseny utáni lánckarbantartást. A rendezőséget dicséri a különösen homokos utak piros pontsorral való jelölése, megkönnyítve így az útvonalválasztást - már a terepbemutatón kiderült, hogy ezeket a részeket érdemes komolyan venni. A sűrű úthálózatú, nem túlságosan szintes terepen mindhárom versenynap lendületes iramban kerekezhető, helyenként komoly útvonalválasztási dilemmákat eredményező pályákat tűztek ki, amin reális győztes idők és szoros eredmények születtek. Izgalmakat és meglepetéseket tartogatott a harmadik napi váltó is, mely kétség kívül a leglátványosabb versenyforma. Az előző két napi eredmények alapján abszolút esélyes cseh váltóknak mindkét kategóriában akadt méltó ellenfele: a női váltó ugyan tisztes előnnyel nyerni tudott, de a férfiaknál a franciák harmadik futója bizonyult jobbnak.
Ha Csehország homok, akkor Belgium sár - a belgiumi hosszú hétvégén kaptunk egy rövid ízelítőt az óceáni éghajlatból: a napsütéses terepbemutató után két napon keresztül a ködszitálás váltakozott a heves záporokkal szabályos időközönként, és vasárnap megtapasztalhattuk azt is, amit a rutinos mountain-bike-osok már rég tudnak: addig jó, amíg esik, mert addig híg a sár, a koncentrálódott pocsolyákban már csak dagonyázni lehet, haladni nem. A mostoha időjárási viszonyok ellenére az utak nagyobb része így is jól bringázható maradt, különös tekintettel a sűrű aszfaltúthálózatra, mely kedvéért érdemes volt vállalni a nagyobb kerülőket is. A terep a dél-belgiumi Gedinne városka közelében terült el, érdekessége, hogy egy része túlnyúlt a határon. Így az első napi versenyközpontba is Franciaországba kellett menni, peresze ehhez ott már nem volt szükség útlevélre. A fenyvesekkel borított, helyenként meredek völgyekkel szabdalt területről 20000-es térkép készült, melyem az 5 m-es alapszintköz finoman rajzolta ki a domborzatot. Az első napi verseny pontgyűjtő rendszerben zajlott, ez a lényegesen összetettebb útvonalválasztási feladatot jelentő versenyforma a tájbringában nem számít újdonságnak. A rajt előtt két perc állt rendelkezésünkre, és az többé-kevésbé elegendő is volt a 11 illetve 12 ellenőrzőpont ideális útvonalának megtervezéséhez. Komoly dilemmát inkább csak a mély völgyekkel szabdalt területen elhelyezett pontok begyűjtési sorrendje jelentett. Ehhez képest a másnapi normál távon a gyárilag összekötött ellenőrzőpontok sora már nem okozhatott komoly problémát - vagy mégis? Volt aki misztikusan ? eltűnt ? ellenőrzőponttal, volt aki az éhhalállal küzdött, persze volt akinek ezen a napon is kijött a lépés.
Összefoglalva elmondható, hogy a két VK-futamon színvonalas pályákon, komoly mezőnyben gyűjthettük a tapasztalatokat és a helyezéseket, és ezek tükrében készülhetünk a hazai és szlovák futamokra, remélve, hogy a hazai terep ránk is pozitív hatással lesz.
Eredmények:
Csehország - sprint:
Férfiak: 1. Jaroslav Rygl CZE 39.51
2. Miroslav Rygl CZE 41.30
3. J.Michel Bouchut FRA 42.27
15. Paulovits László HUN 49.51
23. Vajda Zsolt HUN 53.56
25. Holluby András HUN 54.12
36. Erdélyi Balázs HUN 68.37
Nők 1. Antje Bornhak GER 39.20
2. Hana Ryglova CZE 45.03
3. Jrlka Drabinova CZE 45.23
9. Füzy Anna HUN 48.36
19. Farkas Gabriella HUN 55.20
23. Kaufmann Brigitta HUN 62.03
Csehország Normál Táv
Férfiak 1. Jaroslav Rygl CZE 88.58
2. Miroslav Rygl CZE 89.05
3. Jíri Prochazka CZE 90.40
22. Holluby András HUN 109.07
25. Vajda Zsolt HUN 110.55
31.Paulovits László HUN 116.46
34. Erdélyi Balázs HUN 122.38
Nők 1. Alena Durcova SVK 77.37
2. Antje Bornhak GER 81.02
3. Hana Gyglova CZE 81.58
5. Füzy Anna HUN 86.07
17. Farkas Gabriella HUN 101.51
19.Kaufmann Brigitta HUN 102.20
Belgium pontbegyűjtő
Férfiak 1. J.Michel Bouchut FRA 99.26
2. Ctibor Podrabsky CZE 105.51
3. John Houglihan GBR 106.33
10. Paulovits László HUN 122.41
21. Vajda Zsolt HUN 135.48
Holluby András HUN disq
Nők 1. Antje Bornhak GER 93.38
2. Marketa Jakubova CZR 99.12
3. Hana Ryglova CZE 105.55
7. Füzy Anna HUN 111.24
Belgium normál táv
Férfiak 1. Michel Bouchut FRA 106.49
2. Hervé Clor FRA 115.38
3. Jaroslav Rylg CZE 116.03
14. Holluby András HUN 131.02
29. Vajda Zsolt HUN 152.41
33. Pulovits László HUN 156.52
Nők 1. Marie Hrdinova CZE 109.07
2. Marketa Jakubova CZE 111.22
3. Antje Bornhak GER 112.00
Füzy Anna HUN disq
Vissza a Tájfutás 2000/5-6. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!