Az MTFSZ kitüntetetései
Skerletz Iván díj
Ripszám Henrik emlékérem
"Tájékozódási futásért" plakett és kitûzõ
Az év tájfutója
Az év edzõje
Az év térképe
2010 Dr. Fekete Jenő, a magyar tájfutás szolgálatában végzett szerteágazó, több évtizedes tevékenységéért, vezetői, versenybírói, edzői és szervezői munkásságáért Hegedüs Ábel (a térképkészítési és térképtörténeti ismeretek terjesztésében hosszú ideje végzett munkájáért, a szaksajtóban megjelent cikkeiért és kiállításaiért, továbbá térképhelyesbítő és versenyrendező tevékenységéért)
Kéri Péter (több évtizedes utánpótlás-nevelői, versenyrendezői és térképkészítői munkájáért)
Nemesházi László (a Trail-O szakág sikeres magyarországi meghonosításáért és a szakág több éven át tartó eredményes irányításáért)
Plakett
Erdélyi Tibor (a 2010. évi Hungária Kupa sikeres megszervezésének és lebonyolításának  irányító munkájáért, továbbá az IOF Tájkerékpár Bizottságában végzett tevékenységéért)
Kitűző (bronz)
Dénes Ildikó (szerteágazó sportszervezői tevékenységéért)
Gyalog Zoltán (kiemelkedően sikeres utánpótlás-nevelői munkájáért)
Kocsik Árpád (a tájfutó versenyek közvetítése érdekében kifejtett kezdeményezéseiért és szpíkeri munkájáért)
Máthé István (a versenyrendezőknek hosszú ideje nyújtott segítő tevékenységéért továbbá a kiemelkedően magas nemzetközi részvételű Spartacus kupák szervezésében végzett munkájáért)
Mets Miklós (a 2010. évi magyarországi Tájkerékpár Világkupa futam megszervezésében és lebonyolításában végzett munkájáért)
Palatinszky János (a Váltó Liga életre hívását és beindítását végző bizottság vezetőjeként végzett munkájáért)
Vancsik Nándor (magas színvonalú térképkészítő tevékenységéért, különösen a 2010. évi Rövidtávú OB térképének helyesbítési munkájáért)
Lenkei Zsolt, Gyurkó Fanni

Ifjúsági:
Kovács Filoména, Baumholczer Máté
Tájbringa:
Koós Brigitta, Rózsa László

Sítájfutás:
Simon Ágnes

Trail-o:
Bíró Fruzsina
Horváth Magda (TTE) Dénes Zoltán, a 2010. évi Középtávú és Váltó Országos Bajnokság Tázlár térképéért
2009 Zsigmond Tíbor Hegedüs Zoltán (a magyar tájfutó válogatott négy éven át tartó, sikeres eredményeket hozó és egy még sikeresebb jövő lehetőségét megalapozó irányításáért)
Riczel Zsuzsa (a Sportident rendszer több éven át tartó karbantartásáért, valamint a 2009. évi Világbajnokság előkészítésében és lebonyolításában végzett munkájáért)
Vajda László (több évtizedes tevékenységéért, amit a zalai tájfutás érdekében végzett)
Plakett
Gerzsényi Zsolt, a 2009. évi világbajnokság sikeres megszervezéséért és lebonyolításáért.

Kitûzõ
Arany fokozaton:
Kelemen János (a Diáktájfutás programban végzett kiemelkedő munkájáért)

Ezüst fokozaton:
Miháczi Zoltán (a 2009. évi Világbajnokság sikeres megszervezésében és lebonyolításában végzett munkájáért)
Zsigmond Száva (a 2009. évi Világbajnokság sikeres megszervezésében és lebonyolításában végzett munkájáért)

Bronzfokozaton:
Mitró Zoltán (a 2009. évi Világbajnokság sikeres megszervezésében és lebonyolításában végzett munkájáért)
Paskuj Mátyás (a 2009. évi Országos Diákolimpia megrendezéséért, továbbá a 2009. évi Világbajnokság sikeres lebonyolításában végzett munkájáért)
dr. Sindely Pál (a dél-alföldi tájékozódási sport 50 éves történetét feldolgozó három kötetes munka szerkesztéséért)
Wengrin Ágnes és Faggyas László (a 2009. évi Középtávú és Váltó OB pályakitűzéséért)


Speciális VB kitüntetések


Makrai Éva. Kovács Ádám
Tóth Réka, Baumholcze Máté (ifjúsági)
Füzy Anna, Horváth Marcell (tájbringa)
Simon Ágnes (sítájfutás)
Bíró Fruzsina (trail-o)
Gera Tibor (SZVSE) Szögliget-Derenk (Sőtér János)

Skerletz Iván díj
Ripszám Henrik emlékérem
"Tájékozódási futásért" plakett és kitûzõ
Az év tájfutója
Az év edzõje
2008 Dr. Szarka Ernő a magyar és a nemzetközi tájfutás szolgálatában végzett rendkívül szerteágazó, többévtizedes tevékenységéért, versenybírói, szervezői és térképhelyesbítő munkásságáért. Hegedüs András a magyar és a nemzetközi tájfutás szolgálatában végzett hosszú időn át tartó tevékenységéért és a Naptár Bizottság 12 éven tartó vezetéséért.
Kalo Annamária az ország egyik legsikeresebb klubja, a Diósgyőri Tájfutó Club elnökének, több évtizedes igen eredményes utánpótlásnevelő munkájáért és a különféle hazai és világversenyek lebonyolításában végzett tevékenységéért.
Bozán György több évtizedes versenybírói és térképképkészítői munkásságáéért, a sportág történetének elszánt kutatásáért, fáradhatatlan közéleti tevékenységéért.
Plakett
Szokol Lajos a 2008. évi Hungária Kupa versenybíróságának elnöke, a verseny megszervezéséért és sikeres lebonyolításáért.
Kitûzõ
Ezüst fokozaton:
Veres Imre a testnevelő tanárok számára készített tájfutás oktatási kiadvány elkészítéséért.
Bronz fokozaton:
Herpainé Lakó Judit a testnevelő tanárok számára készített tájfutás oktatási kiadvány elkészítéséért.
Nagy Gergő a 2008. évi Hungária Kupa titkáraként folytatott tevékenységéért továbbá az online nevezési rendszerek kidolgozásában folytatott munkájáért.
ifj. Pelyhe Dénes a 2008. évi Országos Diákolimpia rendezésében végzett munkájáért.
Veresné Sipos Etelka a 2008.évi Rövidtávú Országos Bajnokság megrendezéséért.
Zsigmond Száva a kiemelkedő sikerű 2008. októberi VB edzőtábor lebonyolításának irányításáért.
Scultéty Márton az MTFSZ eredményes működésének elősegítésében végzett többrétű, pályázatokra, informatikára, pénzügyekre is kiterjedő, megbízásának keretein túlmutató eredményességű munkájáért.
Zentai József különlegesen termékeny sportújságírói munkásságáért.
Kelemen Bernadett, Kovács Ádám
Baumholczer Máté (ifjúsági)
Füzy Anna, Horváth Marcell (tájbringa)
Marosffy Orsolya (sítájfutás)
Viniczai Ferenc, a PVSK edzői csapatának tagja
2007
Monspart Sarolta (akit senkinek sem kell bemutatni. 1972-ben tájfutó világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok tájfutó, huszonegyszeres magyar bajnok sífutó. Az elsõ európai nõ, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség (encephalitis) szakította meg. 1980 és 1990 között a tájfutó válogatott szövetségi kapitánya, 1989-tõl mesteredzõ. 1982-tõl 1994-ig a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség elnökségi tagja, 1994 és 1996 között alelnöke. Ma nõket buzdít arra, hogy egészségesen éljenek, melynek egyik lehetséges módja a futás) Dénes Zoltán: Élversenyzése mellett létrehozott egy jól mûködõ szakosztályt a gyengélkedõ Bács-Kiskun megyében, magas szintû térképjavítói tevékenységet végez, óriási munkát vállal a délalföldi régió versenyeinek szervezésében országos bajnokságok és rangsoroló kupaversenyek mellett. És mindezt már
több éve változatlan lelkesedéssel.
Kozma László: Évek óta önzetlenül segít minden versenyrendezõnek, nemcsak budapestinek. Hozza-viszi a saját segéd-felszerelését, bármilyen munkát elvállal annak ellenére, hogy súlyos érszûkülete miatt már a járás is nehezére esik.
Viniczai Ferenc: Hosszú éveken át folytatott kiemelkedõ versenyrendezõi tevékenységéért. Mecsek Kupák, országos bajnokságok, és a múlt évben nagyon sikeres Hungária Kupa rendezéséért, valamint utánpótlásnevelõi tevékenységéért.
Plakett
Dr. Nagy Árpád: Az Ifjúsági Európa Bajnokság sikeres megrendezéséért.
Kitûzõ
Ezüst fokozaton:
Riczel Zsuzsanna: 2000-2007 folyamán aktív támogatást nyújtott a SPORTident rendszer bevezetéséhez, mûködtette a beszerzés pénzügyi konstrukcióját, és nagy gondossággal tartotta karban a felszerelést.
Vonyó Péter: a Hungária Kupa versenytitkáraként végzett sikeres és áldozatos munkájáért
Pelyhe Dániel (ezüstfokozaton) és Péley Dániel (bronzfokozaton): Az Egyetemi Tájékozódási Sportok Fesztiválja fõszervezõi voltak, melynek keretei között soha nem látott méretû 1650 fõs népszerûsítõ rendezvényt bonyolítottak le.

Bronzfokozaton:
Thomas Krejci: A nemzetközi Thermenland Open határokon átnyúló, határoktól mentes rendezvénycsomagjának szervezéséért.
Páhy Tibor és Kerényi Dénes: A TTEV (téli technikai edzések a Vértesben) edzéssorozat életre hívásáért és évek óta történõ megrendezéséért jó terepeken, technikás pályákon.
id. Pelyhe Dénes: A 2007. évi Középtávú és Váltó OB megrendezéséért, valamint a Nógrád megyei TFSZ elnökeként végzett munkájáért.
Makrai Éva,
Kovács Ádám
Füzy Anna,
Marosffy Dániel (MTBO)
Gond Balázs (sítájfutás)
Viniczai Ferenc, a Pécsi Vasutas SK vezetõedzõje, a klub évek óta kiemelkedõen eredményes utánpótlás csoporttal rendelkezik, tagjai nagyszerûen szerepelnek a hazai bajnokságokon, több versenyzõjük nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket ért el. Az utánpótlás mellett a felnõtt vonalon is számtalan bajnoki címet és helyezést értek el versenyzõik. A 2007-es esztendõben a bajnoki pontversenyben az elsõ helyen végeztek.
Silva díj
Ripszám Henrik emlékérem
"Tájékozódási futásért" díj (kitûzõ)
Az év tájfutója
Az év edzõje
2006
Dr. Dobrossy István (Több évtizede a sportág versenyzõje, versenybírója, egyesületi vezetõje, a megyei szövetségnél folyamatosan tölt be tisztséget. A Tájfutásért Alapítvány vezetõjeként segíti sportágunk népszerûsítését, fejlõdését. A 2006 évi Hungária kupa szervezõ bizottságának vezetõje, a rendezvény megvalósításának elindítója, szervezésének, lebonyolításának motorja, anyagi bázisának megteremtõje volt. Irányításával egy sikeres esemény részesei lehettünk, a több száz versenyzõ, kísérõikkel jó hírünket vitte magával több tíz országba haza, öregbítve ezzel is a hazai tájékozódási futást, rendezvényeink sikerét.) Blézer Attila (az utánpótlásnevelés területén évek óta kifejtett eredményes tevékenységéért),
Bogdány Miklós
(45 éve van a tájfutásban, versenybíróként országos bajnokságok és TIPO Kupák fõszervezõje, klubjának motorja),
Sramkó Tibor
(hosszú évek óta végzett kitartó és eredményes utánpótlásnevelõ munkájáért, továbbá a 2006. évi Normáltávú OB versenybírósága elnökeként a verseny sikeres megrendezésért)
EZÜST
Szabon János
utánpótlásnevelõ tevékenységéért,
Vásárhelyi Tas
a Média- és Marketing Bizottságban
végzett eredményes munkájáért

BRONZ
Garda Árpád és Virág István
a 2006. évi Hungária Kupa magas színvonalú megrendezéséért, valamint a sportágban végzett szervezõ tevékenységért,
Forrai Gábor, Forrai Miklós, Vörös Endre
a 2006. évi Rövidtávú Országos Bajnokság megrendezéséért,
Vonyó Péter
Baranya megyében végzett magas színvonalú versenyszervezõi és edzõi munkájáért
Makrai Éva, Kovács Ádám
Füzy Anna, Paulovits László (MTBO)
Simon Ágnes, Harangozó Gábor (sítájfutás)
Gera Tibor (SZVSE)
2005
Schell Antal (a sportágunkban nyújtott kiemelkedõ tevékenységért, 1983-tól a mindenki által kedvelt Tájoló újság szerkesztõje, terjesztõje). Argay Gyula 1994-tõl a kitûnõen mûködõ Szenior Bizottság vezetõje.
Hajdú István
2002 óta az MTFSZ elnöke, vezetõi tapasztalatával, konfliktusokat elsimító személyiségével eredményes 4 évet zárt a szövetség.
Marina György (posztumusz)
Nyíregyházán sok fiatal tanítómestere, Oláh Katalin kétszeres világbajnoknõnk nevelõedzõje volt
Dr. Erdélyi Gábor sportorvos, aki önzetlenül segít minden tájfutónak, aki hozzá fordul.
Goldmann Róbert, Pelyhe Dániel
a mikrosprint bevezetéséért.
Horváth Béla
utánpótlásnevelõ munkájáért.
Nemesházi László és Nemesházi Brigitta
a Trail-O magyarországi
bevezetéséért
dr. Szlávik Zoltán
a mobilos tájfutás bevezetéséért.
Makrai Éva, Gösswein Csaba
Füzy Anna (MTBO)
Viniczai Ferenc a Pécsi Vasutas sport Klub edzõje. Az egyesületben az utánpótlás versenyzõk eredményesen szerepelnek itthon, több versenyzõ nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el. A serdülõ Európa-bajnok Péley Dorottya és a bronzérmes Turcsán Gábor edzõje
2004 Balogh Tamás (Kaponya, aki 1961 óta a Budapesti Spartacus versenyzõje, versenybírója. 15 alkalommal volt bajnokcsapat tagja. 1970 és '91 között az MTFSZ-ben szakfelügyelõként dolgozott. Több korosztálynyi élversenyzõ nevelését köszönjük neki.) Hunyadi József a minõsítõ bizottságban 1990 óta végzett bizottságvezetõi munkájáért.
Szabó László, aki Hajdú-Bihar megyében több mint 10 éve elnökségi tag. A megyében koordinálja a térképkiadást, térképet helyesbít, versenyt szervez, ellenõrzõ bíróként is dolgozik.
Gyulai Zoltán, mind klubjában, a Megalódusz SE-ben, mind Komárom-Esztergom megyében több évtizede dolgozik versenybíróként, edzõként. A tájfutásban elért egyéni eredményeivel a fiatalabbaknak is példát mutat.
EZÜST
Kozma László (folyamatos és fáradhatatlan versenyrendezõi tevékenységéért.)

BRONZ
Veres Imre, Blézer Attila, Urbán Imre (az Erdész EB rendezéséért)
Jankó Tamás (a tájékozódási kerékpáros és sítájfutó szakágban évek óta anyagilag és társadalmi munkával járul hozzá a versenyek megrendezéséhez)
Kissné Ferenc Éva (a Rendõr EB szervezéséért)
Mészáros Károly (aTatai Honvéd Sportegyesületnél végzett munkájáért, a Simon Lajos emlékverseny és a ROB megrendezéséért)
Nagy Sándor, a leköszönõ hajdú-bihari elnökség tagja, több cikluson át dolgozott a megyei elnökségben. Versenybíróként versenyek rendezését, szervezését végezte.)
Oláh Katalin,
Lévai Ferenc
Dr. Nagy Árpád, az Egri Testedzõ Club edzõje, az utánpótlás válogatott mellett tevékenykedõ edzõi team tagja. Az egyesület az elmúlt esztendõkben látványosan és gyorsan fejlõdött, az utánpótlás versenyzõk eredményesen szerepelnek a hazai bajnokságokon, több versenyzõ nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el.
2003 dr. Fekete Jenõ (a BTFSz leköszönõ elnöke, aki 1994-tõl 2004-ig végezte ezt a feladatot) Földesi Tibor (1991-2002 közt a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség elnöke,a Honvéd Schönherz SE alapító tagja; tájfutó szakedzõ;
országos versenybíró; a Veszprémi Tájfutó Club alapítója és elnöke; országos bajnokságok, Honvéd, Bakony és Veszprém kupák versenybíróságának elnöke)
Vass Tibor
(a Honvéd Schönherz SE, majd a Veszprémi Honvéd SE elnöke; 1978-99 közt a Magyar katonaválogatott vezetõje; 1982-90 közt a Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség elnöke; országos versenybíró; országos bajnokságok, Barátság kupa, Osztrák-Magyar katonaválogatott versenyek, Honvéd kupák versenybíróságának elnöke)
dr. Vizkelety László
(a sportág egyik alapítója , BTFSZ volt elnökségi tagja és bizottságvezetõje. Összegyûjtötte az adatokat, megszerkesztette és önerõbõl kiadta a tájfutás arcképcsarnokát,a Ki-Kicsoda címû könyvet. Évtizedeken át a Vasutas kupák rendezõje)

EZÜST
Kelemen János (akik az ifjúsági válogatott edzõi, szervezõi. Versenyzõik a múlt évben nagy sikereket értek el az Ifjúsági Európa Bajnokságon)

BRONZ
Gajdos Tamás
(aki évek óta népszerûsíti televízió-mûsorokban sportágunkat)
Hinterstein Ferencné
(aki Hajdú-Bihar megyében kiemelkedõen sokat dolgozott tájfutó rendezvények szervezésében, a tájfutás megismertetésében)
Kiss Zoltán
(az MTFSZ irodavezetõje)
Petró Géza
(a JMD szakosztályvezetõje. Összetartja Jászárokszálláson a tájfutókat, sok tehetséges utánpótlás korú gyereket nyert meg a sportágnak, és készíti fel Õket versenyekre)
dr Nagy Árpád
(akik az ifjúsági válogatott edzõi, szervezõi. Versenyzõik a múlt évben nagy sikereket értek el az Ifjúsági Európa Bajnokságon)
Szabon János
(aki sokat tesz a tájfutás megismertetéséért a gyerekekkel. A népszerûsítõ versenyeken új versenyformákat vezetett be)
Száraz Attila
(a Nyíregyházi Vasutas Sport Club leköszönõ szakosztályvezetõje)

Makrai Éva,
Domonyik Gábor
Kisvölcsey Ákos MOM
2002 Lux Iván (A Sportident rendszer gyors és zökkenõmentes hazai bevezetéséért, valamint a 2002. évi EB szervezésében nyújtott munkájáért.) dr.Tihanyi László (35 éve végzi kiemelkedõen munkáját Baranya megyében szövetségi tisztségviselõként, versenybíróként, térképhelyesbítõként)
dr.Sindely Pál (Az Elnökségben, Csongrád megyében, a Szenior bizottságban végzett munkájáért)
Kárai Kázmér (Oláh Katalin és több tájfutó mellett végzett edzõi munkájáért, a Sportcsillagok falán megjelenésért)
Molnár Péter (Az EB honlapjának kialakításáért és folyamatos gondozásáért)
Kovács Béla és Matics Gyula (A lazarus rendszergazdáiként rengeteget tettek a sportági információk internetes terjesztéséért)
Kozma László (Folyamatos és fáradhatatlan versenyrendezõi tevékenységéért)
Borosznoki László (Az EB-n , valamint versenyrendezõként végzett munkájáért)
Dénes Zoltán (A 2002. évi Hungária Kupa térképeiért valamint versenyrendezõként végzett munkájáért)
Korik Vera (Hosszú évek kiemelkedõ munkájáért)
Fehér Ferenc
Moór Sándor
Somlai Gábor
Lubinszki Mária,
Domonyik Gábor
 
2001 Zsigmond Tibor
Gerzsényi Zsolt
Hegedûs Zoltán (utánpótlás nevelésben végzett munkáért és szövetségi edzõként elért eredményeiért)
Sõtér János (a térképbizottságban végzett több évtizedes tevékenységéért, bajnokságok , világversenyek rendezõjeként)
Vass László (a BTFSZ fötitkára volt 10 évig, sikeresen vezetve a szövetséget)
BRONZ:
Zámbó Gabriella, Borbás Nándor, Magyar Gábor a junior VB rendezéséért
Kovács Ferenc, Kovács Zoltán, Kovács Péter, Kovács Gábor a az egyéni OB rendezéséért,
Kisvölcsey Ákos Zsebeházy István ifi EB 1. helyezett edzõjeként
dr. Zentai László sportági információk internetes közzétételéért
Miháczi Zoltán SportIdent eredmények honlapon történõ megjelentetéséért
Oláh Katalin,
Domonyik Gábor
A PVSK edzõi csapata (Kelemen János, Viniczai Ferenc, Vonyó Péter)
2000 Páhy Tibor Kissné Kiss Mária
dr. Tóth Imre
dr. Zentai László
EZÜST:
Kovács Balázs, SI rendszer számítógépes munkái
Sõtér János, Hungária Kupa rendezése

BRONZ:
Bozán György, versenyrendezés
Schneider Béla és Takács Csaba, Hungária Kupa
Óhegyi Albin, versenyrendezés
Kelemen János, tájfutó CD összeállítása
Erdélyi Tibor, tájbringa VK rendezés
Szerencsiné Csamangó Jusztina, utánpótlás nevelés
Heckenast Tamás, tájfutó szoftverek írása

Oláh Katalin,
Domonyik Gábor
Gera Tibor
1999 dr. Hegedüs András dr. Felföldy Károly
Medovárszky László
Galló Sándor
BRONZ:
Pásztor Imre
Domján István
Riczel Zsuzsa
Moór Sándor
Kovács Balázs
Sõtér János
Vásárhelyi Tass
Lubinszki Mária,
Domonyik Gábor
Páhy Tibor
1998 dr. Szarka Ernõ dr. Hegedüs András
Horváth Magda
Schell Antal
BRONZ:
Bárdosi Zoltán, Koltay Péter és Szerdahelyi Zoltánaz ifi EB rendezéséért
Csekk Sándora világranglista verseny szervezéséért
Schönviszky Györgyvilágranglista verseny szervezéséért
Scultéty Gábora Magyar Kupa beindításáért
Szokol Lajosaz OCSB rendezéséért
Szopori Évaaz ifi 2000 program menedzseléséért
Szabó LászlóHajdó-Bihar megyei versenyek, térképek készítéséért
Lubinszki Mária,
Domonyik Gábor
Zsigmond Tibor
1997 dr. Dosek Ágoston Argay Gyula
Páhy Tibor
Szokol Lajos
Lubinszki Mária,
Domonyik Gábor
Gera Tibor
1996 Skerletz Iván Tüskés Endre
Szádeczky-Kardoss Tamás
Virág István
Oláh Katalin,
Domonyik Gábor
Bokros István
1995 Oláh Katalin Veresné Sipos Etelka
Balogh Tamás
dr. Krasznai István
Oláh Katalin,
Domonyik Gábor
dr. Dosek Ágoston
Kopanyecz Attila
1994 Szõnyi László Harcsa Gábor
dr. Kiss Endre
Kovács Ferenc
Valkony Ferenc
dr. Vörös István
Oláh Katalin,
Viniczai Ferenc
-
1993 Zsigmond Tibor - Oláh Katalin,
Pavlovics Gábor
-
1992 Simon Lajos - Oláh Katalin, Viniczai Ferenc -
1991 Berend Ottó - Oláh Katalin, Pavlovics Gábor -
1990 dr. Tóth Imre - Oláh Katalin, Lantos Zoltán -
1989 - Oláh Katalin, Lantos Zoltán -
1988 - Oláh Katalin, Pavlovics Gábor -
1987 - Oláh Katalin, Kelemen János -
1986 - Kaló Mariann, Kelemen János -
1985 - Oláh Katalin, Lantos Zoltán -
1984 Hosszú Aurél - Rostás Irén, Lantos Zoltán -
1983     Rostás Irén, Kiss Zoltán  
1982     Rostás Irén, Kelemen János  
1981     Kovács Magda, Kelemen János  
1980     Kaló Mariann, Kelemen János  
1979     Rostás Irén, Kiss Zoltán  
1978     Rostás Irén, Boros Zoltán  
1977     Monspart Sarolta, Szabó László  
1976     Monspart Sarolta, Boros Zoltán  
1975     Monspart Sarolta, Boros Zoltán  
1974     Monspart Sarolta, Boros Zoltán  
1973     Monspart Sarolta, Hegedus András  
1972     Monspart Sarolta, Boros Zoltán  
1971     Monspart Sarolta
Sõtér János
 
1970     Monspart Sarolta