Tájfutó hírlevelek
1999. április
(összeállította: Papp Dénes)

Kedves Kollégák! Bocsássák meg nekem és nekünk, tájfutóknak, hogy – ezentúl több-kevesebb rendszerességgel – zaklatom-zaklatjuk Önöket, de reményeink szerint e Hírlevél segítségével könnyebben juthatnak a sportágunkról szóló hírekhez. Ha pedig több információra van szükségük, forduljanak a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség főtitkárához, Ludvig Ágneshez vagy ügyvezető elnökéhez, Borosznoki Lászlóhoz telefonon a 221-5878-as számon, e-mailben a tajfuto@mtfsz.hu címen, illetve az MTFSZ sajtóreferenséhez, Papp Déneshez, vagyis hozzám a 250-1680/268-as számon, illetve a pappd@nepszabadsag.hu címen. Szövetségünk nem hivatalos (de olyan, mintha az volna) magyar nyelvű honlapja: http://lazarus.elte.hu/tajfutas/magyar – innen szinte mindent meg lehet tudni.



Háromnapos tájfutó hétvége a Gerecsében

A TIPO és az OSC tájfutói összetett háromnapos versenyt rendeznek ezen a hétvégén a Gerecsében, Vértesszőlős térségében. Az első napon, péntek késő délután azokat várják, akik szeretik a rövidebb távú versenyt. Szombat-vasárnap pedig kétnapos klasszikus távú viadal lesz, amelyet együttesen értékelnek. A szombati viadal keretében rendezik meg az idei második Magyar Kupa-futamot. (Lehetőség van arra is, hogy valaki csak az egyik napon induljon – természetesen összetett értékelés nélkül.) A versenyterep a Gerecse nyugati részén található úgynevezett Öregkovács nyugati oldalán lesz. Háromszáz–négyszázötven méter magas mészkőhegységben, jól futható tölgyesekkel.
A tájfutó hétvége arra is alkalmat ad, hogy kezdők (felső korhatár nincs!) is kipróbálhassák, miért szeretik olyan sokan ezt a Skandináviából származó sportágat. Az erre a célra szolgáló nyílt kategóriákra a helyszínen lehet nevezni kétszáz forint ellenében. Ugyanott várják a jelentkezést az ingyenes szombat-vasárnapi gyermekversenyekre is. Családi kirándulás célpontja is lehet a hétvégi versenysorozat, hiszen a közelben nemcsak a Gerecse kínál látnivalót, hanem például Samu, az előember vértesszőlősi múzeuma és a kedves kisváros, Tata az Öregtóval, a várral.
Minden igényt kielégítő, részletes (utazási stb.) információk a tájfutó hétvégéről és a környék látnivalóiról a http://lazarus.elte.hu/sitajfutas/tipo99/semtiph.htm internetcímen.

Az évi hat tájfutó Magyar Kupa-futamon – az aktuális ranglista alapján – csak a legszűkebb elit jogosult elindulni. Az idei második futamra (mint fent említettük) április 24-én, szombaton kerül sor a háromnapos Tipo Kupa – Semmelweis emlékverseny keretén belül. Március végén, a Kőbánya Kupán megrendezett első Magyar Kupa-fordulón női ifiben Fekete Anikó (Kőbányai Tájfutó Klub) győzött Domján Zsuzsa (Pécsi VSK) és Fekete Zsuzsa (Kőbányai TK) előtt. Juniorban Zsebeházy Eszter (Kőbányai TK) nyert, második Farkas Gabriella (Miskolci EAFC), harmadik Pap Viktória (Zalaegerszegi TC) lett. A felnőtteknél a tavalyi összetett győztes, Viniczainé Kovács Ildikó (PVSK) nyerte az első idei MK-futamot – a címvédők közül egyedüliként – klubtársa, Kovács Bernadett és Bokros Andrea (MEAFC) előtt. A férfi ifjúsági kategóriában Gyulai Tamás (Megalodus SE – Tata) végzett az élen, megelőzve Pelyhe Dánielt (Salgótarjáni Dornyai) és Csillik Dávidot (Jászapáti). A juniorok futamában Szörényi Gábor (Diósgyőri Tájfutó Club) győzött, második: Kottman Dezső (NYVSC – Nyírerdő), harmadik: Harkányi Zoltán (Kőbányai TK). A felnőtteknél Viniczai Ferenc (PVSK), Kiss József (NYVSC – Nyírerdő) és Gyulai Zoltán (MSE) állhatott dobogóra.

A tájbringásokat is várja Vértesszőlős

Tájbringa, hivatalosan: tájékozódási kerékpáros verseny is lesz április 24-én, szombaton, 17 órától Vértesszőlős térségében, a Tipo Kupa – Semmelweis tájfutó emlékversenyhez (a részleteket lásd fent!) kapcsolódóan. Marosffy Dániel a 246-4418-as telefonon bővebb információkkal is tud szolgálni. A helyszínen lehet jelentkezni, a verseny céljában 16 órától, 400 forint ellenében. Férfi kategóriákban a versenytáv 13-14 kilométer, 295 méteres szintkülönbséggel, 5 ellenőrzőponttal, a nőknél ugyanezek az adatok: 7-8 kilométer, 95 méter, 3 ellenőrzőpont. Bukósisak kötelező!
A tájbringások honlapja: http://lazarus.elte.hu/tajfutas/mbo/99napth.htm

Térképkedvelők figyelmébe!

Szádeczky Tamás összeállította a tavaly megjelent tájfutótérképek gyűjteményét. A kollekció (áfával együtt) 4000 forintba kerül, és a tájfutószövetségben megvásárolható. Bővebb felvilágosítást a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség főtitkárától, Ludvig Ágnestől lehet kapni a 221-5878-as számon, illetve a tajfuto@mtfsz.hu e-mailcímen. Ide kapcsolódó hír, hogy a Lázár Deák Térképészeti Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár térképtára által rendezett Szép magyar térkép kiállításon dicséretben részesítették a Térképstúdiónak az Erdész Európa-bajnokságra készített tájfutótérképeit.

Pályázat iskolai tájfutóknak

Ha vannak olyan sportágak, amelyeket bátran lehet ajánlani a fiataloknak, akkor – hiszen egyaránt igényel fizikai és szellemi készséget, ráadásul természetközeli tevékenység, és közösségi élményt is nyújt – a tájfutás mindenképpen közéjük tartozik. Bár az iskolai egyesületek, szakosztályok ma is fontos bázisai a sportágnak, valamilyen rejtélyes oknál fogva a tájfutás diákolimpiai versenyeinek (egyelőre?) nem sikerült bekerülniük az Országos Diáksportszövetség hivatalos támogatásával rendezett viadalok közé. A szegedi székhelyű, de országos "Az iskolai tájékozódási futásért" Alapítvány azonban a maga eszközeivel már évek óta támogatja a diáksportot. Már negyedszer ítéltek oda támogatást a házibajnokságok szervezésében legeredményesebbnek bizonyuló iskolai sportköröknek. Ezúttal a budapesti Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola, a Pusztamérgesi Általános Iskola és a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola sportköre kapott negyvenezer forint értékben bozótruhát és tájolót. Idén is pályázhatnak iskolai sportkörök hasonló támogatásért május 29-ig az alapítvány címén: 6701 Szeged, Pf. 99.

Videokivetítés a Hungária Kupán

Az év legnagyobb hazai viadalán, az augusztus 15–21. között Keszthely–Sümeg–Tapolca térségében (a versenyközpont pedig Újdörögdön lesz) sorra kerülő Hungária Kupán a rendezők reményei szerint kétezernél is többen indulnak majd. Derűlátásra adhat okot, hogy már eddig ezernél több nevezés érkezett, több mint tíz országból.
A HK rendezőitől megtudtuk, hogy minden eddiginél látványosabbnak ígérkezik a hatnapos versenyen sorra kerülő világranglista-futam. A tervekben az szerepel, hogy ezen a napon – Magyarországon először – videoprojektor segítségével hozzák szurkoló- és tévéközelbe a sportágat. Elképzeléseik szerint a világranglista-futam versenyzőit több ellenőrző pont közelében kamerák figyelik majd, így a célban elhelyezett videokivetítő segítségével élőben lesz követhető a verseny.
Ezen a viadalon mutatkozik be itthon a SPORTident elektronikus pontérintés-ellenőrző rendszere, amelynek segítségével szinte kizárt a tévedés, a rossz számolás, komputer ellenőriz mindent, és méri az időt is.
Természetesen minden nap lesznek gyermekversenyek is, és a kezdőknek ajánlott nyílt kategóriákban bárki próbára teheti ügyességét. Garantáltan minden korosztály jól fogja érezni magát, mindenki az igényének (és pénztárcájának) megfelelő szállást foglalhat, és egész sor különleges sport- és szórakoztató program közül választhat.
A Hungária Kupa '99 honlapja: http://lazarus.elte.hu/hun99/htm