1945-ben születtem Ózdon. A középiskolát
Székesfehérváron végeztem és itt ismerkedtem meg a tájékozódási futással. A Könnyűfémmű
"Szikra" sportköre próbálta ebben az időben meghonosítani a sportágat. Így indultam
színeikben 1962 tavaszán az első versenyen. Később - már IV. éves egyetemistaként
- több barátommal volt középiskolám lehetőségeire alapozva megalapítottuk a "Híradásipari
Technikum SE"-t. 1968 májusától ide igazoltam és miután minden relatív, "tapasztalt
öregként" sok-sok középiskolást ismertettünk meg a sportággal. Botladozásainkat
leginkább Schönviszky Laci bácsi támogatta az akkor nagyon távolinak tűnő Budapestről.
Az első munkahely, a házasság-gyermek, az első lakás megszerzése egy időre háttérbe
szorította a sportot, amelyet a régi lelkesedéssel már fiatal szeniorként kezdtem
újra. Egyesületem a Tabáni Spartacus. Versenyzésemet "három sohasem" jellemzi:
- sohasem értem el említésreméltó eredményt,
- sohasem diszkvalifikáltak,
- sohasem adtam fel versenyt.
Azzal szoktam élcelődni, hogy a hátralévő időben már ezeket csiszolgatom... Emellett
azért tájékozódási futás és rekreáció szakágakban sportoktatói képesítést szereztem,
és májusban fejezem be ugyanezekből az edzői képzést.
Villamosmérnöki civil pályám nagyrészét kutatóként a Budapesti Műszaki Egyetemen
töltöttem. Két - nem egymás utáni ciklusban - voltam a Magyar Rádió elnöke. Jelenleg
a Műegyetemi Kiadó igazgatója vagyok.
Véleményem szerint a Szövetség előtt álló feladatokat az a stratégiai terv, amelyet
az elnökség 2001. májusában fogadott el, jól foglalja össze (támogatók megnyerése,
a sportirányítással az intézményes kapcsolatok fejlesztése, a sportdiplomácia
intenzívebbé tétele, a szakmai munka - ezen belül is az utánpótlásnevelés - javítása,
a versenyrendszer mai igényekhez igazítása, médiakapcsolatok javítása, korszerű
információs technológiák alkalmazása, térképkészítés és pályakitűzés színvonalának
emelése...). Ezek eléréséhez dinamikus elnökség kell, olyan tagokkal akik egy-egy
területen önállóan tudnak és akarnak dolgozni. Az elnök feladata a feltételek
megteremtése, a konszenzuskeresés, a kiérlelt problémákban pedig az elnökségi
döntések előkészítése és ha kell kikényszerítése.