(1933-2017. VIII. 26.)
1933-ban született Budapesten, civilben geológusként dolgozott.
Az ötvenes években kezdett tájfutni, 1961-62-ben válogatott kerettag volt. A BEAC Tájfutó Szakosztályának létrehozója volt 1959-ben és egyben első vezetője 1967-ig.
Dolgozott a BTFSZ-ben alelnökként (1981-87), elnökként (1988); az MTFSZ-ben a Versenybizottság tagjaként (1962-67) majd vezetőjeként (1967-68) és tagja volt a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség Térképbizottságának is (1967-68). Országos versenybíróként és edzőként is tevékenykedett.
Búcsúztatása 2017. szeptember 10-én (vasárnap) 15 órakor lesz a Kamaraerdei Nagyréten.
http://mtfsz.hu
Augusztus 26-án elhunyt Dr. Vörös István, a BEAC tájfutó szakosztályának megalapítója.
Geológus diplomájának megszerzése után a Bauxitkutató Vállalatnál dolgozott, majd 1957-től az ELTE TTK Ásványtani Tanszékén, mint tanársegéd majd adjunktus. Világos, egyértelmű magyarázatai, “tiszta szigorúsága”, mindenkori segítőkészsége, igazságossága eredményeként, hallgatói részéről szeretetnek és népszerűségnek örvendett. 1962-ben a Kab-hegyi bazaltról szóló dolgozatával szerzett doktori címet. 1969-ben az ALUTERV-FKI geológiai osztályának vezetője lett. Ebben az időszakban az ALUTERV több
külföldi nyersanyagkutató expedíciójának (Mongólia, Vietnam) volt hosszabb ideig vezetője vagy főgeológusa. 1985-től a Magyar Állami Földtani Intézet expediciós osztályának, majd az ásványvagyon értékelési főosztálynak volt vezetője, és innen ment nyugdíjba 1994-ben.
A bauxitföldtan nemzetközi hírű szakértőjévé vált, hivatalos utakon bejárta a fél világot és sokezer színes diát készített (Észak-Korea, India, Szíria, Egyiptom, Ghána, Nigéria, Mexikó, Chile stb). ENSZ-szakértőként dolgozott Montenegróban és Iránban.
Első házasságában három fia született: Zoltán (1961), Péter (1964) és Gábor (1965). Második felesége Hegedüs Ágnes, a BEAC tájfutója, akivel egy közös gyermekük van: Dániel (1989).
Az egyetemen került kapcsolatba a turistákkal és már 1957-ben a BEAC-ban társaival létrehozta az ország első Tájékozódási Szakosztályát, amelynek később tanárelnöke lett és maradt 1968-ig. Maga is eredményes versenyző volt, lelkesen irányította a versenyzők technikai edzéseit és remek társaságot formált (közös éneklések, tábortüzek stb.). A sportolók közé először csak hallgatói közül verbuvált, majd aktív toborzásba kezdett az ELTE gyakorló iskoláiban, megalapozva ezzel a szakosztály világbajnoki érmesekkel megtűzdelt aranycsapatát. A sikerekhez hozzájárult, hogy remek futóedzőt szerzett Garay Sanyi bácsi személyében.
Egyesületi munkáján felül komoly szerepet vállalt a tájékozódási futás önálló sportágként való elismertetéséért folyó küzdelemben, korszerű versenyeket rendezett, elvállalta a Magyar Természetbarát Szövetség Versenybizottság Vezetői pozíciót is (ez a korabeli „sportág” legmagasabb funkciója volt). De mindezt nem bírta idővel, 1968-ban több funkciójáról lemondott és több éves külföldi kikül-detései miatt kapcsolata a tájfutással teljesen megszakadt.
Pista bácsi 1978-ban vette át ismét a nehéz helyzetben levő (BEAC tájfutó) szakosztály vezetését és a versenyrendezésekbe is bekapcsolódott (főként Eötvös Loránd ev-ek). Az 1983-as zalaegerszegi világbajnokságon az egyik hazai ellenőrzőbíró volt. Több korosztály emlegeti hálás szívvel gyerek edzőtáborait (Kőhányáspuszta, Gánt, Alcsút), ahol mások mellett az aranycsapat gyermekei érezték magukat nagyon jól és ismerték meg a tájfutás alapjait.
Az 1985-től rendezett Szenior Bajnokságokon sok érmet és több bajnoki címet szerzett egyéniben és más versenyszámokban is. 2009-ben indult utoljára versenyen, utolsó éveiben megromlott egészsége miatt teljesen visszavonult.
Családja – szépszámú tisztelgő körében – a Kamaraerdőben egy kislevelű hársfát ültetett emlékére. A Nagy-réten Mindszenty Andrea, Biró (Hegedüs) Aletta és Friedrich Vilmos búcsúzott dr. Vörös Istvántól, Pista bácsitól, Elnökünktől.
Hegedüs Ábel