(1923-2007)
"Hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen:"
Babits
Meghalt dr. Vizkelety László, aki hazánkban egyedülálló módon mintegy 60 éven keresztüla magyar tájékozódási versenysport aktív résztvevője, szervezője, irányítója, megkerülhetetlen személyisége volt.
Hosszú sportpályafutása a természetjárás szeretetén és minden ehhez hozzákapcsolható sportteljesítmény elismerésén, ösztönzésén, népszerűsítésén nyugodott. Életútja végigkövette azt az átalakulást, amely során a turista terepgyakorlatokból a mai tájékozódási futó versenysport kialakult.
Mindig a fejlődés élvonalában állt, a versenysportért dolgozott, de nem fordított hátat a természetjárásnak, magas szinten űzte annak minden szakágát.
Tájékozódási pályafutása kezdetére úgy emlékezett vissza, hogy 1944-ben fiatal cserkésztisztként első lett a túravezetői tanfolyam vizsgagyakorlatán. A háború után a Közalkalmazottak Sportegyesületében társaival ott van a terepversenyek élmezőnyében. 1947-ben megnyerték a MOM által rendezett országos terepgyakorlatot. Ekkor kezdődött szakvezetői pályája is: a Magyar Vándorsport Szövetségben közreműködött a tájékozódási terepgyakorlatok versenyszabályzatának kidolgozásában.
Az 1948-ban alakult Magyar Természetbarát Szövetség, szakítva a korábbi turista felfogással, a természetjárást versenysportként kívánta bemutatni. Ennek szellemében rendezték meg novemberben az első terepversenyt, amelynek győztese a Vizkelety László vezette KASE csapat lett.
1950-ben tagja az első országos csapatbajnokságon győztes Budapesti Lokomotív csapatának. Annak a Lokomotívnak, amely az ő kezdeményezésére jött létre 1949. májusában, a MÁV Vasúti Főosztály keretén belül, amelynek titkára, szervezője, motorja volt. Annak a Lokomotívnak, amely a versenyzésben 1957-ig a legeredményesebb hazai egyesületnek számított. Diadalútjukat Thuróczy Lajos, Zomotor Ádám, Hermann Imre, Szabó Ferenc, Karczagi Géza, Thiering György neve, egyéni és csapatbajnoki érmek: aranyérmek sora jelezte. Laci nevéhez fűződik az 1950-től több mint 50 éven keresztül megrendezett Vasutas kupa versenyek beindítása. Megdönthetetlen rekord, hogy a Vasutas kupák versenybíróságának 39 éven át volt elnöke.
A magyar sport aranykorának számító '50-es években a természetjárás is elismert versenysportnak számított, kialakult a minősítési és a versenyrendszer. Vizes ott van mindenütt, ami a versenyzéssel kapcsolatos, rendez, oktat és hírt ad az eseményekről az általa szerkesztett Lokomotív Híradóban. Az akkori gyalogos, barlang, szikla, sí és csónak szakosított természetjáró versenyek között is unikumnak számított a személyéhez köthető természetjáró ötpróba-verseny megrendezése 1953-ban, amely éjjeli terepversenyből, terepkerékpározásból, kajakozásból, folyamúszásból és terepfutásból állt. Tehát terepfutás és tájékozódás már 1953-ban!
Aztán 1956-os forradalmi fellépéséért eltávolították a sportág felső vezetéséből, legjobb versenyzői nyugatra mentek. Ekkor néhány csendesebb év következett, de a Lokóban tovább dolgozik, fiatalokat oktat és edz. Munkájának hamarosan megjön az eredménye, az ifi csapat 1963-ban bajnokságot nyer, majd néhány évvel később jönnek a felnőtt eredmények, az egyéni bajnoki érmek is, és 1971-ben újra országos bajnok a Vasutas csapat. Kiváló versenyzője Vajda Géza 1972-ben világbajnoki bronzérmet nyer! Időközben visszatérhetett a sportág vezetésébe, 1962-63-ban a válogatott edzője lesz. Ő az, aki a tájékozódási futást a Testnevelési Főiskola által elismert versenysportok közé felvetette, az edzőképzést beindítatta. A budapesti edzőbizottság vezetőjeként neki köszönhető a Tájékozódási futók kiskönytárának megjelentetése. A népszerű sorozatban 9 kötet jelent meg 1971-84. között, némelyik mű több bővített, javított kiadást is megélt. Külföldi kapcsolatokat épít, fotósokat hív a versenyekre, filmez.
Szívesen térnék ki a '60-as évektől egyre népszerűbb és nemzetközivé váló Vasutas kupák történetére, ahol az elsők között volt helyesbített, színes térkép, programfüzet, neves védnökök, értékes tiszteletdíjak, és még sok minden más, ahogy ezt a Törekvés SE 1999. évi jubileumi kiadványában megírta. Hihetetlen munkabírásának és szervezőképességének köszönhető, hogy a vasutasok családias vetélkedéséből a '70-es '80-as évek legnagyobb klubrendezvénye lett, évekig 1000 fő feletti hazai és külföldi résztvevővel.
1988-ban adta át a szakosztály vezetését a fiataloknak, de tovább dolgozott a tájékozódásért, versenyeket rendezett, cikkeket és szakkönyveket irt. Kiváló és folytatásra érdemes munkája a Ki kicsoda a magyar tájékozódási versenysportban című összeállítás. Utolsóként a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség történetét írta meg 2005-ben.
Nagyszerű szakember, kiváló, különleges egyéniség volt, közösséget kovácsolt, és bárhol is volt, mindig ő irányított. Határozott elképzeléseitől nem tágított, kompromisszumot nem ismert, célkitűzéseiért a végsőkig harcolt, mindig meg volt győződve, hogy a jó úton jár.
Szikár izmos alakja fenyegető felkiáltójelként meredt a sportág mindenek felett állónak tűnő pártállami hatalmasságai felé. Tőle lehetett fanatizmust tanulni.
Megvetette az elmúlt rendszerben mindenki előtt nyitva álló színvonaltalanságot, akárcsak a napjainkban életcélként ajánlgatott langyos dagonyázást.
Teljesítményéért nem kért és nem is igen kapott elismerést évtizedekig. 1994-ben kapta meg a sport területén végzett kiemelkedő munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. A kitüntetést a köztársasági elnöktől olyan sportolók társaságában vehette át, mint Albert Flórián, Balczó András, Iharos Sándor és hozzájuk hasonló kiválóságok.
Elhivatott vezető volt, minden emberét számon tartotta, mozgatta, motiválta. Az összetartozás érzését olyan erővel tudta közvetíteni, hogy egyénisége akkori is hatott, ha személyesen nem is lett volna jelen: az edzésen, a versenyen.
Most már végképp nincs közöttünk. Tartsuk meg legjobb emlékezetünkben.
Bozán György
