Életének 94. évében 2026. július 26-án elhunyt Vasvári Viktor, az egykori MMG szakosztályvezetője, az MTFSZ Felügyelőbizottságának egykori tagja és elnöke, valamint országos ellenőrzőbíró.
Vasvári Viktor 1932. december 27-én született Budapesten. Elektroműszerészként, majd villamosmérnökként dolgozott az óbudai Mechanikai Mérőműszerek Gyárában 1958 és 1986 között. Ezt követően a Rozmaring MGTSZ műszeripari ágazatát vezette nyugdíjazásáig, 1996-ig.
A mozgás és a sport egész életében meghatározó szerepet játszott. A második világháborút követően gyermek- és fiatal felnőtt korában evezett, síelt és túrázott. 1959-ben a természetjáró tájékozódási egyéni bajnokság díjazottjai között szerepelt a Vasas Természetbarát Egyesület tagjaként. 1967-ben még bemérőbíróként vett részt az akkori Magyar Népköztársaság váltó bajnokságán. Ugyanebben az évben szerezte meg az I. osztályú versenybírói címet, majd rá három évre országos versenybíró lett. Számos bajnokságnak, országos jelentőségű versenynek volt hosszú évekig a versenybírója, többek között az 1973-ban szervezett zalaegerszegi Hungária Kupának is. Az 1983-ban Magyarországon megrendezett Tájfutó Világbajnokság lebonyolításában is kivette a részét a háttérben, a rendező/bíráló apparátus tagjaként.
A magyar tájfutó sportág történetének egyik meghatározó háttérembere volt, aki évtizedeken át formálta a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSZ) intézményi működését és versenyrendszerét már annak 1970-es megalakulásától kezdődően. 1990-től mint Felügyelőbizottsági tag, majd 1998-2004 közötti időszakban mint FB elnök támogatta a Szövetség munkáját. Az ő feladata volt többek között a Szövetség gazdálkodásának ellenőrzése, a költségvetési egyensúly felügyelete, valamint a közgyűlések és elnökségi ülések hivatalos beszámolóinak előterjesztése. Aktívan közvetített a Szövetség és a tagszervezetek – különösen a Budapesti Tájékozódási Futó Szövetség (BTFSZ) – közötti jogi és szervezeti kérdésekben. Támogatta az innovációt (mint a SportIdent vagy a számítógépes térképészet), de csak olyan ütemben, amit a magyar tájfutás gazdasági realitása és a szövetség költségvetése még biztonsággal elbírt.
Munkahelyén, az MMG-ben 1974-ben alapította meg a tájékozódási futó szakosztályt, amelynek 1998-ig, a gyár megszűnéséig vezetője volt. Ezután Kissné Ferencz Éva edzővel leigazolták a tájfutókat az éppen megalakuló Rendőrtiszti Főiskola Diák-Sportegyesület első, alapító szakosztályába, s az RTF DSE 2016. évi megszűnéséig munkájával, tanácsaival a továbbiakban is részt vett a szakosztály életében.
Az MMG első versenyzői a FŐKERT-től és a környező iskolákból érkezett fiatalok voltak, köztük saját gyermekei is, majd hozzájuk csatlakoztak 1998-ban a főiskolai hallgatók, akik szintén itt ismerkedtek meg a tájfutás alapjaival.
Viktor fáradhatatlanul szervezte a klub sportéletét, segítette a versenyeken való részvételt, az utazások lebonyolítását és az edzőtáborok megszervezését. A szakosztály legeredményesebb versenyzői a válogatottságig jutottak, amelyben természetesen az edzőknek – Babai Margitnak, Krasznai Istvánnak, Schlosser Ágnesnek, Orbán Jánosnak és Kissné Ferencz Évának – is meghatározó szerepük volt.
A tájfutó élet eseményeit, híreit nyugdíjazása után is követte, legutoljára 2025 márciusában járt a Szövetségben Szarka Ernő búcsúztatásán. Szellemileg friss maradt, az évek során alig változott, ugyanaz a vidám, tájékozott, hozzáértő és kedves ember maradt, akit valamikor megismertünk.
Most őt búcsúztatjuk számosan – gyermekei, unokái, dédunokái, hozzátartozói, rokonai, sporttársai, kollégái, ismerősei.
Búcsúztatása 2026. szeptember 3-án, 10:30 órakor lesz a Farkasréti temető ravatalozójánál.
Emlékét szeretettel és tisztelettel megőrizzük.
Orbán János postázta a tájfutó levelező listára


