(1939-2009)
Az ötvenes évek második felében jelentkezett a MAFC tájékozódási futó szakosztályába egy feltűnően szemüveges ifjú mérnökhallgató, akit szeretettel fogadtunk, és akit névadási szokásaink szerint azonnal el is kereszteltünk Áspisnak - ezt a becenevet haláláig viselte. Az ifjú hamar beilleszkedett a szakosztály életébe, és bár falrengető tehetség nem volt, megbízható, ha nem is állandó csapattaggá vált a MAFC legendás négyszeres bajnokcsapatában (1957-60), és így két bajnoki aranyat őrizhetett. Értelmessége, lelkesedése, ügyszeretete predesztinálta volna komoly versenybírói, sportvezetői pályára, űzte is mind a kettőt. Mielőtt további életpályáját ismertetném, meg kell említenem három olyan tulajdonságát, amely döntő hatással volt egész életére, nemcsak sportpályafutására. Egyik a vitathatatlan okosság, a másik a depresszióig is eljutó mindent feladás, és a harmadik a legendás sértődékenység. Versenyzőként a hatvanas évek elején elhagyta anyaegyesületét, folytatta a BSE-ben, majd később a Postásban, hogy a kilencvenes években végleg búcsút mondjon a tájfutásnak. A sport azért maradt: a teljesítménytúrázók között fellelhettük a nevét még a legutóbbi években is.
Ami a sportvezetői-térképhelyesbítőiversenybírói pályafutást illeti, az újságíró Ady Endre talán úgy nevezte volna: "a nagy nekibuzdulások embere". Amihez hozzányúlt és elvégzett (ez a kulcsszó!), az kincs volt. Ha térképhelyesbítést vállalt és el is végzett, az mestermunka volt - de rossz periódusaiban hányat adott vissza! Sok munkának vágott neki, keveset végzett el. Ilyen volt, ilyennek kellett elfogadnunk, mert tudtuk, megéri kivárni, ha mégis befejez valamit. Így is szerettük! Nagy nekibuzdulásai között két olyan esetet említek, amelyek miatt ez a nekrológ, mint sportágunk jeles emberét említheti. Ezekben az esetekben a nekibuzdulás addig tartott, amíg kellett. Amikor a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megalakult, Áspis barátunk sok hónapon keresztül minden megnyújtott ebédszünetét az új MTFSz-ben töltötte, és néha az estéit is, hogy segítse a szinte odacsöppent és e téren gyakorlatlan Skerletz Iván főtitkár munkáját. A Szövetség évekig élt abból a beindító-rendszerező munkából, amelyet ő alkotott meg-társadalmi munkában. Hogy miért szállt ki elég hamar? Munkáját elvégezte, a nekibuzdulásnak vége volt - és talán már nem is igen volt rá szükség.
Az új nekibuzdulás a nyolcvanas évek végén ment végbe, amikor 1989-91-ben a BTFSz elnöke lett. A nekibuzdulás a vállalt feladat végéig kitartott. Amikor onnan távozott (nem vállalta tovább a munkát), jó emlékek maradtak utána.
Ezután kapcsolata a tájfutással megszakadt. Pedig milyen sok feladat várhatott volna még rá! Persze a hegyekkel nem szakított, a teljesítménytúrázás biztosította a további kapcsolatot. Az utóbbi években számtalan kísérletet tettem, hogy ismét bevonjam a tájfutás vérkeringésébe, legalább egy kicsit... Leveleimre ritkán válaszolt, és ha egyszeregyszer versenyeimen megjelent, idegenül mozgott, nem is erőltettem tovább a kapcsolatot.
A tájfutás múltjának érdekes-értékes alakját veszítettük el. Ha okossága és lelkesedése mellé kitartás is társult volna, ma a nagy sportvezetők között tartanánk nyilván. Így is nekibuzdulásainak felmenő ágaiban végzett munkái nyomot hagytak sportágunk történelmében. Sokan pedig olyan barátot veszítettek el, aki minden furcsasága ellenére mindig barát maradt.
Nekem hiányozni fog.
dr. Szarka Ernő
Valtinyi László a BTFSz új elnöke
1956-ban kezdett versenyezni a Műegyetemi Haladás, a későbbi MAFC színeiben. 1966-tól a Bp. Petőfi, majd annak jogutódja a BSE versenyzője. Közben a BTSz Minősítő bizottságában kezdett dolgozni. 1969-től már az MTSz Versenybizottságában tevékenykedik dr. Vörös István mellett. 1970-ben az önálló szövetség megalakulásakor az MTFSz Versenybizottságának vezetője lett. Ezt a munkát 1976-ig végezte. Ezt követve, mint országos versenybíró évenként néhány verseny rendezésében vett részt. 1989-től ismét aktívabban bekapcsolódott a tájfutó életbe, a PSE színeiben ismét versenyez és versenyt rendez, és aktívan belekapcsolódott a Budapesti Tájfutó Szövetség munkájába is. Ezt követve javasolta a jelölő bizottság az elnöki feladat ellátására, amit az 1989. november 25-iki közgyűlés egyhangúlag elfogadott.
TÁJOLÓ, 1990 / 1
