(1948-2004)
Vigasztalanul esik az őszi eső. Az Euromeeting célhelyén rajtlistákat böngésző versenyzők áznak-fáznak. Esernyők alatt gyűlik a mezőny. Az esélylatolgatás megszokott táblái előtt azonban a döbbenet némasága lesz úrrá a nézelődőkön.
Gyászjelentés feketekeretes papírja lesz vizes a fentről
hulló cseppektől. Tüskés Endre, nekünk csak Bandi
- Veszprém megyei sportigazgató, tájfutó szakedző,
versenybíró és sportoló - 56 évesen
végleg elköszönt tőlünk. Tudatja a megye határához
közeli nemzetközi verseny résztvevőivel a temetés
értesítője: a zord véget.
Ott a megrázkódtatásnak - a temetőben a búcsúzás
főhajtásának - emitt a szaklap hasábján
az emlékezés csokrának van helye. Hogy ki mekkorát
fog át és visz a képzeletbeli sírhoz, megélt
és átélt közös élmények sorától
függ. Nekem többet kellene vinnem. Az évek és a helyszínek
okán. Ám ez nem így van. Botladozom az emlékek súlya
alatt. Bandi veszprémi sportpályafutását csak a
kezdetektől figyeltem egy klubban. A BVTC színeiben élte
ki versenyzői ambícióit. 1972-től már képesítéssel
edzősködik. Eleinte az anyaegyesületben, majd a Schönherz
HSE következik válogatott versenyzők nevelőjeként.
Alakított egyesületet (Sün SC, Veszprémi Fitt SE), támogatott
szakosztályokat, űzte a kispályás focit is. Mindenben
hajtós volt. Szorgalmas és kitartó. Itt most jó
ügyeket, tanítványok hosszú listáját
illene számba vennem. Hiánytalan, pontos nélküle már
egyik sem lesz. "Vágta" az adatokat, kilincseléshez
gyűjtötte az érveket. A hozzáfordulóknak kijárt
minden megérdemelt segítséget.
Emlékidézőül találomra nyúltam a több
mint három évtizedes "archívum" dobozába.
A képeken mosoly, konok elszántság, mindenre figyelő
tekintet. Bandi a sportbarátok, versenyzőtársak, neveltek
gyűrűjében. Így kellett volna őrt állnunk
mellette élete nehéz óráiban is. Amit csak ő
látott - érzett - kilátástalannak. Ám
végzetes terveibe nem avatott be senkit sem.
Annál inkább egykor az álmaiba. Közülük
ragadtam ki azt, amelyik a sporthivatali székben is tájfutóról
árulkodott. Egyetemi és főiskolás VB-ért "pedálozott"
a megye. A remek sportdiplomáciai érzékkel, jó kapcsolatokkal
és törekvő lendülettel megáldott Tüskés
Bandi már akkor beleélte magát a részletekbe, amikor
a versenynaptár előzetese még nem is állt össze.
Váratlan látogatóként megtisztelt bizalmával,
ahogy bevont abba. Már akkor foglalkoztatta. Rá jellemző
módon dőlt belőle a szóáradat, az információk
sokasága. Lelkesedését irigykedve hallgattam a majdan veszprémi
VB fináléjáról, a viadukt alá befutó
sok nemzet alkotta mezőnyről. "Bemutatni azt, amink van. Szimbólumokkal
is csalogatni a ránk figyelő, felénk forduló külvilágot" - mondta és vázlatokat mutatott a hogyanról. Kibújt
belőle a hajdani tervező-rajzoló technikus, építész,
aki kezdő munkahelyén annyiszor görnyedt a rajzasztal fölé,
hogy pauszra vesse a megrendelő elképzeléseit. Az utolsó
székében már nagyobbakat alkothatott. De volt benne alázat
is, együttműködési készség. A veszprémi
Betekints-völgy végül csak látnivaló lett, egy
tájfutó álom az asztalfiókban maradt. Csakúgy
mint a másik alternatíva, akkor ezen az 1996-os VB-n, hogy a már
választott terepről (Kőalja) a Séd-patak átereszének
alagútján keljenek át a versenyzők az országút
alatt. Bandi ebben is "érdekelt" volt. Tervével elképzelésével
mit akarhatott, már csak ő tudja. Mi beszélgettünk
az időben erről is, arról is. Az aztán már
végképp nem "ugrott be", hogy az alagút innenső oldalán kitekintőt a horizont közepén a hajmáskéri
kastélytorony vonzza már az első pillanatban.
Bandi, küzdelmes élete egy szakaszán - ahogy ő
mondta - "gödörbe" került. Nem látott ki.
Se erre, se arra. Tudtuk, hallottuk. Hallgatólagosan elnéztük.
(Ugyan, ki nem volt már bajban valamiért? Válságban.)
Dehogyis jutott eszünkbe, hogy a számára sötét"alagútból" rácsodálkoztassunk hajmáskéri
szülőfalujára, a tettek mezejére, az indulásra,
a folytatásra... Még egy esélyre. Egy be nem teljesült
álomra...
Hogy neki már nincs ébredés, hogy neki abban a faluban
(aminek tornya azóta is őrt áll) jelölték ki
a végső nyughelyét, azt a környéket, amit mi
tájfutók ideátról ismertünk meg, több
mint véletlen. Elrendeltetés. Kinek, hol és mikor -
nincs a rajtlistán. Még a tervező asztalon sem. Jön,
amikor jönnie kell.
Csak a szimból marad: gödör, viadukt, áteresz -
életében, fehér lapon, kitöltésre váró
útvonalon. Jajj, de miért így?! 2004-re a naptár
még oly sokat ígért. Hazait, nemzetközit. Jövőre
meg még többet, aztán így tovább... hajthattunk
volna együtt... lapozhattunk volna, mint a múltban megannyiszor.
Miért hát?
Bandi "bajtárs", miért nem bíztál a kilátásban?
A kiabálásban.
Odaátról nincs válasz.
Hornák Zoltán Veszprém
Tájoló 2004/9
