Elhunyt tájfutók

Tarjáni Tibor
(1944. VIII. 7.-1997. XI. 13.)
Tarjáni

Elhunyt Tarjáni Tibor
1997. november 13-án Kiskunmajsa közelében kora hajnalban autóbaleset következtében elhunyt Tarjáni Tibor, a Tabáni Spartacus F50-es versenyzôje.
1971-ben tagja volt az országos bajnokságot nyerô Bp-i MÁV Igazgatóság csapatának, ahol már két évvel korábban is ezüstérmes volt.
Nevéhez fuzôdik a stoplis futócipô magyarországi gyártásának szervezése.
Emlékét megôrizzük.


Sportpályafutása középiskolás korában kajakosként indult, aztán hamar váltania kellett, mert a Dunán sikerült egy hajót elsüllyesztenie. Ez után, a '60-as évek elején kezdett atletizálni a BEAC középtávfutói között. Hamarosan II. osztályú sportoló lett: 1500 méteren 4:03-at futott. Első éves felnőttként már megpróbálkozott a maratoni futással is, hogy az I. osztályú szintet, ami akkoriban 2:45:00 volt elérje, de ez nem sikerült. Általában jól szerepelt azokon a terepfutó versenyeken (BEAC hegyifutó, dobogókői Hegyimaraton), amiket a tájékozódási versenyzők és más sportolók erőösszemérésére rendeztek. A BEAC atléták csapatát több tájékozódási futó is erősítette: itt edzettek és versenyeztek a sokszoros bajnok Bp. Pedagógus női csapat kiválóságai: Monspart Sarolta, Cser Borbála és Sárfalvi Erzsébet, vagy a Bp. MÁV Igazgatóság bajnoka Bozán György. A tájékozódás sportja így méltán keltette fel a futóatléták érdeklődését. Egyébként sem volt ismeretlen Tibor számára a tájékozódási verseny, mert bátyja Tarjáni Rudolf korábban a Bp. Lokomotív csapatának volt tagja. Így történhetett, hogy mint amatőr fotós 1965-ben ő készítette el a Hosszú-hegyen megrendezett nemzetközi Vasutas kupa térképeinek fotokópiáit.
Tájékozódási versenyzői pályafutását a 1966-ban kezdte a Bp. MÁV Igazgatóság szí-neiben. Pályája üstökösként ívelt fel. Már az első évben a kerületi bajnokság megnyerése után, a Bp. II. osztályú bajnokságon át feljutott az I. osztályú bajnokságba. 1967-ben tagja az országos bajnokságon éremesélyes vasutas csapatnak. Az első országos bajnoki érmét végül 1969-ben nyeri, először csak ezüstöt, aztán az 1971-es balatonfüredi OCSB-n aranyat - éppen a Bp. Spartacus előtt. 1968-ban kapott villamosmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. A Hajtómű és Felvonó Gyárban szerzett ipari tapasztalatok alapján, elismert mérnökként hamarosan szerelésvezető lesz, és a Szovjetunióba küldik ki gyárberendezések telepítésére, festőüzemek létesítésére. Ha részletekben is, de sok évet töltött így külföldön. Eközben sem mondott le legfőbb kedvteléséről, a tájékozódásról. Sőt a '90-es években hihetetlen utánjárással elérte, hogy a martfűi Tisza Cipőgyár kidolgozza és meg-kezdje a sportág szélesebb körű elterjedéséhez szükséges gumistoplis cipők hazai gyártását. Ekkor már családjával itthon él és vállalkozóként dolgozik.
1995-ben igazolt le a Tabáni Spartacusba, ahová lányait is lehozta sportolni. A versenyrendezéseket igen nagy lelkesedéssel segítette. Egy vidéki munkája során gépkocsibalesetben hunyt el, 53 évesen hagyott itt bennünket.

Bozán György