Elhunyt tájfutók

Tanács Imre
(1945-2003)
Tanács

Ismét elment közülünk egy. Tanács Imi. Egy időben, 1982 végén jöttünk az MMG tájfutó szakosztályába:
én edzőként, ő Attila fiát kísérte el edzésre. Először csak figyelte az edzéseket, később beállt az edzés végén focizni. Egy idő után csatlakozott a futókhoz, s rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy érzéke van a tájékozódáshoz.
1983-ban már indult a tavaszi Spari-Kupán. Szeniorként, 38 évesen kezdte a versenyzést, s nagyon gyorsan elérte a II. osztályú minősítést.
1986-ban középfokú edző lett, s ettől kezdve segítette az utánpótlás-nevelést, edzőtáborokban, versenyeken oktatta a kezdőket, tanította, nevelte a gyerekeket.

Az MMG megszűnése után már alapító tagként jött az RTF DSE szakosztályába. A kezdetektől ott bábáskodott a Nemzetközi Rendőr Tájfutó
Bajnokság létrejötténél. Vezető célbíróként, ezermesterként nélkülözhetetlenné tette magát. Mindent megoldott, számára nem volt lehetetlen feladat.
S bár az utóbbi időben munkahelyi és egészségügyi problémák nehezítették életét, házépítésbe kezdett, s két pici gyermeküket, Leventét és Imolát
nagy szeretettel nevelték feleségével, Zsuzsival.

Az év végi hagyományos havas focin jókedvűen vett részt, s nagy tervekkel várta a 2003. évet. Kisgyermekei még nem biztos, hogy felfogták, mi már sajnos
tudjuk mit vesztettünk váratlan halálával.
Nagyon fog hiányozni.

Kissné Ferencz Éva
Tájoló, 2003/1