(1944-2001)
Megint elment egy kedves játszótárs
2001. szeptember 4-én temettük el Szabados Mátyást, a DEAC szenior versenyzőjét. 1944-ben született. A tájfutással a Miskolci Egyetemen foglalkozott mielőtt hozzánk jött. Debrecenbe már mint erős másodosztályú versenyző került vissza. Itt 1969-től a DEAC-DUSE-DEAC alakulatokban versenyzett. Utoljára az F55-ben. Józan gondolkodású, megfontolt ember volt. A tájfutást olyan szinten művelte, hogy a versenyzésen kívül komoly rendezői, sőt versenybírói feladatokkal is meg lehetett bízni. Arra ugyan sohasem volt ideje, hogy formálisan elvégezze a versenybírói tanfolyamot, de sok verseny pályakitűzői és ellenőrzőbírói teendőit is ellátta, mert a megyei szövetség 1984-ben bírói címet adományozott neki. Leginkább a rajtoltatást szerette - sok Csokonai kupa és Alföld kupa rajtjában találkozhattatok vele. A fiatalokat segítette, tanította, a tájolás apró trükkjeibe bevezette. Mindig szerényen viselkedett. Munkáját, családját nagyon szerette, ereje szerint mindent igyekezett a lehető legjobban csinálni. Az Ybl Miklós főiskolán tanított, amiből a Debreceni Egyetem Műszaki Kara nőtt ki, többek között az ő munkája nyomán is. A ranglétrán gyorsan emelkedett, a Kar tanulmányi főigazgatóhelyettese volt. Munkahelye tanműhelyében készült el vagy húsz éve egy garnitúra lyukasztóállvány, amit előbb a DUSE használt, majd annak megszűnése után a megyei szövetségünk örökölte. Ma is használjuk.
Kedvelt foglalatossága volt a térképjavítás. Számos Debrecen környéki tájfutó térkép őrzi keze nyomát. Ezt a munkát is a tőle megszokott mérnöki precizitással végezte. Az újdonságoktól nem riadt vissza: a DEAC-ból ő vásárolt először saját SI dugókát. Munkáján és a tájfutáson kívül még egy hobbija volt, a horgászat. Sokszor a versenyek kiválasztásánál is szempont volt, hogy legyen a közelben jó horgászvíz. Mind munkahelyén, mind a tájfutóknál sok tisztelője, barátja volt. Egy-két versenyen még az idén is elindult. Korai halálát rákbetegség okozta, ami ellen hősiesen küzdött; nem árulta el, hagy milyen súlyos a baj. Bízott felépülésében, de az alattomos kór hirtelen elragadta. Egy csontvelő átültetésben reménykedett, de pár nappal a tervezett operáció előtt otthon rosszul lett, bevitték a klinikára, ahol még aznap este eltávozott az élők világából. Hatalmas temetése volt, ahol több tájfutó is megjelent végső búcsút venni hamvaitól. Feleségén és két felnőtt fián kívül leginkább özvegy édesanyját sajnáltuk, akinek nem tudjuk eléggé megköszönni, hogy ilyen rendes embert nevelt a fiából.
Török István
MTFSZ archívum