Elhunyt tájfutók

Sőtér Márton
(1948-2019)

Sőtér Márton

A Postás SE országos versenybírója.

Klubtársa, Schell Antal emlékezik rá:

"Fájdalmas veszteség érte a Sőtér családot, a magyar tájfutó társadalmat, a Postás szakosztályát. 2019. november 30-án súlyos betegség következtében, életének 72. évében elhunyt Sőtér Márton országos versenybíró, kiváló térképhelyesbítő, egykori országos bajnoki helyezett versenyző. Az elmúlt évi Hungária kupán még részt vett a térképek javításában, a versenyen pedig a felvezető stábban dolgozott. A verseny utáni időszakban derült ki súlyos betegsége, amiből már nem tudott felépülni.

A BSE-ben a 70-es évek közepén kezdte tájfutó pályafutását, majd 1979-ben a BSE többi versenyzőjével együtt a Postásba igazolt. Az országos bajnokságok csapatversenyein többször ért el dobogós helyezéseket. A 80-as évek elejétől érdeklődése egyre inkább a térképhelyesbítés felé fordult, egyre több térkép javításában és rajzolásában vett részt. Bátyjával, Jánossal, az ország szinte minden zugában javított térképeket, sőt külföldön is megfordult. Aktív részese volt az 1979-ben indult Postás kupák térképei készítésének és sokszor a pályák kitűzésében is részt vett. Az ugyanebben az időben kezdődött Postás éjszakai versenyek az ő nevéhez fűződnek, kis megszakításokkal 40 évig volt ezeknek a versenyeknek a pályakitűzője, szervezője. Még az idén elmaradt éjszakai versenynek is ő tűzte ki a pályáit. Ezek mellett számtalan országos bajnokság térképeinek készítésében, rendezésében is részt vett. Csendes, szerény, dolgos alakja nagyon fog hiányozni közösségünkből.
Nyugodjál békében Marci!"

MTFSZ honlap

SM