A Schőnviszky név összeforrott az 1952-ben alakult Budapesti Spartacus nevével, amelynek a jubiláns Laci bácsi és két fia kezdettől fogva meghatározó alakjai voltak. Az ifjabb László 8 év alatt hat országos bajnoki aranyat és két ezüstöt gyűjtött össze. Öccse György, alias Rezes 16 éves elit versenyzésének mérlege meghökkentő: 18 arany, 8 ezüst és 2 bronz érem. Mindezt abban az időben tették, amikor egy évben két országos bajnoki címet lehetett nyerni, később, pályafutása második felében is csak max. négyet. A versenyek e két éllovasának különös neve számtalan elgépelt formában jelent meg az eredménylistákban. A családon belül is van rövid ö-s és hosszú ő-s változat.
Sport tevékenységük messze túlnyúlt az aktív versenyzés időszakán, edzőként, versenybíróként, sportvezetőként tevékenykedtek. Rezes szinte haláláig a térképhelyesbítésnek élt. Bátyja László, aki ma is jó egészségnek örvend, az 1989-ben újjáalakult Magyar Turista Egyesületnek lett elnöke két hosszabb időszakon át.
Ami az idősebb Schőnviszky László munkásságát illeti, a https://www.facebook.com/komarnicki.hu honlapon megjelent cikk életművének csak egy szeletét, a barlangkutatást mutatja be. Azért ehhez is érdemes hozzáfűzni együttműködését a nagy tekintélyű Kadić Ottokár paleontológus egyetemi tanárral. Ennek keretében közösen tárták fel a Csákvári-barlangot, ahol a háromujjú ősló pliocén kori maradványai kerültek napvilágra 1926-28-as ásatásuk nyomán.
Otthon volt a túrasízés területén is, ezért vett részt Az Országos Síkalauz című hiánypótló kiadvány szerkesztésében, amely a Magyar Sí Szövetség megbízásából készült 1935-ben. Az akkori havas teleken igen népszerű volt a sítúrázás. A Kirándulók Térképe sorozat néhány darabját kiadták a síútvonalak felülnyomásával is. Bár a turisták eszmei okokból elzárkóztak a versenyzéstől, ezért csak „terepgyakorlatokat” tartottak, a standard menetidő pontos betartásával. Ennek ellenére telente rendszeresek voltak az egyesületeken belüli síversenyek, ahol szép díjakat lehetett nyerni.
Ereje teljében a Magyar Turista Szövetség tanácsnoka volt. 1942-ben ismerkedett meg a tájékozódási terepgyakorlatokkal, az MTE Dobogókői Család elnevezésű csoport egyik vezetőjeként. Az MTSz a háborús készülődés jegyében ekkor rendelte el, hogy tagszervezetei minden évben rendezzenek legalább egy terepgyakorlatot. Csoportjuk Esztergom és Basaharc között rendezte első gyakorlatát. Ezek a szórványos események a természetjáró közösség életének részévé váltak, ettől még mindenki továbbra is turistának érezte magát. 1947-ben írták le először a terepverseny elnevezést, amely fogalom 1948-ban, a fordulat évében a turistaság eszmei átformálásának fontos eszközévé vált.
Rezes visszaemlékezése szerint a Fater 9 éves korában vitte el egy versenyre, amit keresztfaterék rendeztek. A söprűvel mentek végig. Ez akkor nem egy cirokszálas takarító szerszámot jelentett, hanem a rajtoltató csapatot, akik a versenyidő végén elindultak a cél felé, hogy feltakarítsák az állomásokat. Aztán egyre duzzadó létszámmal dübörögtek végig ők is a pályán, amelyek végén jobb esetben egy tányér gulyás leves várta őket. Ki ne vágyott volna akkor egy ilyen versenyre, a háború vészterhes korszaka után?
1952. május 1-jén alakult meg a Budapesti Szpartakusz SK a Gutenberg Művelődési Házban. A Schőnviszkyek, mint alapító tagok voltak jelen, akik aztán itt érték el szép sikereiket, soha nem hagyták el az időről – időre átszerveződő egyesületüket. A fiúkat beszippantotta a versenyzés, Laci bácsi vezetésével mindhárman versenybírók lettek.
A Spartacus, az Országos Kisipari Szövetkezetek sportegyesülete 1953 őszén rendezte meg első versenyét, amelyet a kor elvárásának megfelelően Nagy Októberi Forradalom Emlékversenynek neveztek el és november 7-8.-án rendeztek meg. A Szovjetunió legnagyobb ünnepére hangolt verseny az akkori viszonyok között jelentős előnyöket élvezett. Szép tiszteletdíjakkal jutalmazták a győzteseket, ami vonzotta a legjobb csapatokat és növelte a rendezvény tekintélyét. A tizedik Nov7 versenyt már nemzetközi versenyként írták ki.
A tájékozódási versenyzés fellendülésével sem halványult el kapcsolata a barlangászattal, ami különleges, 3D kihívású tájékozódás élményét kínálta. A korabeli barlang versenyekből a Spartacus sem maradt ki. Az idősebb Schőnviszky László vezetésével 1962. kora tavaszán rendeztek versenyt a Solymári-Ördöglyukban. A győzelmet a MAFC csapata szerezte meg Kósa Csaba, Koronczay László összeállításban, de Szarka Ernő is szerzett érmet. Egy barlangversenyhez persze térképet kellett készíteni, ez itt a három Schőnviszky közös munkája volt. Nem ez volt az első barlangi térképük.
1965-ben jöttek először svédek a Nov7 versenyre, akik a tatai Öreg-tó körüli pályán lemosták a szocialista országok válogatottjait. Szemrebbenés nélkül gázoltak bele a parti nádas combig érő jéghártyás vízébe. A következő évben Peo Bengtsson hozta csapatát Kőhányás-pusztára. Ettől kezdődött az Őszi Spartacus verseny szárnyalása, amikor azért jöttek a környező országok élversenyzői, hogy megmérkőzzenek a svédekkel. A skandináv csapatokban egyre több lett a világbajnok. Kíváncsiak voltak Mosa országának terepeire. A világ legjobbjai őt szerették volna otthonában legyőzi, de ez sohasem sikerült nekik.
A Spartacus versenyek rendezését a Schőnviszkyek vitték a vállukon. Ebben Laci bácsi sokáig segített, amíg csak tudott. Azután is kijött a Nov7-re hajlott háttal megállt a célkordon mellett. Látott svéd és norvég világbajnokokat győztesen befutni, a magyar világbajnokot többször is. Látta a résztvevő csapatok nemzeti zászlóinak egyre hosszabbra nyúló sorát és arra gondolhatott, hogy ebben az egészben az ő családjának ereje, szorgalma, megszállottsága benne van.
Isten áldjon Laci bácsi!
