(1969-1992)
Október 16.
Nehéz dolog olyasmiről írni, amit nem tudok és azt hiszem soha nem is fogok
tudni elhinni. A mai napig is egy szörnyű álomnak tűnik az egész, és még mindig
reménykedem, hogy egyszer csak felébredek ebből az álomból.
Ugyanakkor viszont valahol belül kezd tudatosodni bennem, hogy mégis megtörtént,
és úgy érzem tartozom annyival Nekik, s azoknak, akik szerették és tisztelték
Őket, hogy - amennyire emlékezetemből telik - felidézzem azt a kis időt, amit
Velük töltöttem a végzetes baleset előtt. Lehet, hogy nagyon tényszerű lesz
ez az írás, ezért elnézést kérek, de az érzelmeket nagyon nehéz szavakban kifejezni,
nekem sohasem sikerült igazán. Talán saját magamnak is könnyebb lesz így felfogni
és elraktározni az eseményeket, és tovább lepni az életben.
Már az OCSB-n megbeszéltük, hogy az OB-re Gyuri fogja vinni a Skodájával az
ötfős taszári különítményt. Mivel Pécsen tanulok, ezért abban állapodtunk meg,
hogy vonattal utazom Dombóvárig, ott találkozom a többiekkel, és indulunk Miskolcra.
Mikor beszálltam a kocsiba, csodálkozva fedeztem fel Csotit, mert úgy tudtam,
hogy ő nem jön velünk. Kiderült, hogy csak Székesfehérvárig vittük volna, mert
az egyik versenyzőnk (Miseta Zsolt) karambolozott, és nem tud jönni, így megüresedett
egy hely az autóban.
Furcsa dolog, hogy - bár mindannyian klubtársaim voltak - igazából egyikőjüket
sem ismertem túlságosan. Gyuri augusztusban került hozzánk, régebbről ismertem,
de a köszönésen és néha egy-egy versenyértékelésen kívül nem nagyon beszélgettünk.
Csotit is régebbről ismertem köszönés szinten, ő is augusztusban vonult be Taszárra.
Talán Évát ismertem a legjobban. Tavaly a Hungária Kupán sátoroztunk először
egymás mellett. Tudtam, hogy a Munkácsy Gimnáziumba jár (ahová én is jártam),
és hogy az orvosi pálya szerepel lehetséges tervei között, ezért néha beszélgettünk
a tanárokról, az iskoláról, az orvostudományról és a futásról. Angelikával eddig
kétszer találkoztam; egy megyei versenyen és az OB elődöntőn. A szeme van előttem,
melyben egy 11 éves lány érdeklődése és öröme tükröződött a világ dolgai iránt.
A többiek is elég kevéssé ismerték egymást, ezért nehezen indult a beszélgetés,
főleg a futásról - ki mennyit edzett, hogy érzi magát a nagy verseny előtt -
folyt a szó. A lányoknak a héten Gyuri tartott edzéseket, nagyon lelkesek voltak,
ez lett volna az első OB-jük. Csotit kérdezték a térdéről (4 hete operálták),
azt mondta, lassan már tud vele futni. Gyuritól Vera munkahelye felől érdeklődtem,
Tudtam, hogy azt tervezték, hogy Kaposvárra jönnek végleg és Verának keresnek
állást, de Gyuri még nem tudott biztosat mondani. Szóba került a sportorvosi
igazolás, kiderült, hogy csak Gyurinak és Évának volt a kék sportkönyvében érvényes,
Angelika a diákigazolványba csináltatta, nekem pedig egyáltalán nem volt. Reménykedtünk,
hogy - mivel az OCSB-n nem kérték - itt sem fogják kérni.
Hamarosan Nagykónyi elágazásához értünk, letértünk Iregszemcse felé. Zuhogott
az eső. Tudtam, hogy Gyuri nyugodtan vezet, ezért néztem fel, amikor lassulni
kezdtünk, s észrevettem azt, amit Gyuri már valószínűleg egy pillanattal korábban
észlelt: egy teherautó jött szembe - épp egy enyhe kanyarból - és a hátulja
már a mi sávunkban volt, majd az egész jarmű kezdett átcsúszni a mi oldalunkra.
Gyuri a padkára húzódott, de ekkor a látóteret már csak egy hatalmas teherautó
motorhaza töltötte be...
Mikor magamhoz tértem - valószínűleg pár pillanattal az ütközés után - csak
a síri csöndet hallottam, egy csattanás és sötétség visszhangzott a fejemben.
Az ezutáni percekből csak a szörnyű látványra, a saját kiabálásomra és sírásomra
és a segíteni próbáló emberekre emlékszem ködösen.
Éva, Gyuri és Csaba nem mozdultak többé. Angelika kómában van, életéért most
is küzdenek a szekszárdi kórházban. Én szerencsésen, kisebb sérülésekkel éltem
túl a tragédiát, a Skoda bal hátsó részét - ahol ültem - roncsolta szét legkevésbé
az ütközés.
Szeretném, ha ezentúl minden év október 16-án 15.30 órakor minden magyar tájfutó
megállna egy percre ott, ahol éppen van, és emlékezetébe idézné Őket, akik ma
nem lehetnek velünk.
Kaposvár, 1992. október 26.
Pavlovics György
Tájfutás, 1992/5
Tizenegy éve a János-hegyen edzésre menet kullogott utánunk egymagában, szótlanul,
egy velünk egykorú fiú, Ő volt Gyuri.
Itt kezdődött kettőnk barátsága. Akkor költöztek vissza Budapestre és attól
kezdve hetente háromszor edzettünk és versenyeztünk nyolc gyönyörű éven át a
Spartacusban. Közben a Budapesti Piarista Gimnáziumba járt, amely ugyan a hétvégi
versenyzéseit kissé akadályozta, de kellő erkölcsi tartást adott.
1984-től már minden évben befért a serdülő, ifjúsági, később a felnőtt csapatunkba.
Eredményei évről-évre jobbak lettek, 1989-ben neki is sikerült az, ami édesapjának,
a többszörös magyar bajnoknak és VB résztvevőnek oly sokszor: a magyar bajnoki
cím megszerzése (éjszakai bajnokság, junior kateg ória). Itt a verhetetlennek
tűnő, akkor még junior EB (ma már VB) ezüstérmesét, Paróczi Zsoltot utasította
maga mögé. Emlékszem, nem sokkal győzelme után voltam nála, a szobájában ott
lógott a falon bekeretezve, talán még most is ott log a győztes térképe és pályája,
amelyre nagyon büszke volt.
Sok csehszlovákiai edzőtáborozáson es versenyen voltunk együtt, ahol rendíthetelen
vidámságoddal, jókedveddel teremtettél mindig hangulatot jó kis csapatunkban.
Soha nem felejtem a téli focikat a Tabánban, melyekről szinte sohasem hiányzott
senki. Azóta kétszer
voltam a tabáni öltözőnkben, és valami nagy ürességet éreztem és érezni fogok
a jövőben is. Mindig odanéztem a fogasodra, ahová ruhádat szoktad akasztani,
s abból tudtam, hogy ott vagy-e már az edzésen. Azt hiszem ahányszor lemegyek
a jövőben edzésre, és odapillantok. valami hiányérzetfog majd el.
Gimnázium után az ELTE Természettudományi Karának térképész szakára jelentkezett,
ahol elsajátította a térképkészítés "művészetét". Már harmadéves korában
1990-ben elkészítette élete első tájfutó térképét, a Dobogókőt. Ezzel párhuzamosan
letette a versenybírói vizsgát, s így 1990-től Ő volt az év egyik legnagyobb
versenyének, a kétnapos Spartacus Kupának egyik pályakitűzője. 1991-ben az Ingókő
térképet javította és rajzolta, az idén pedig a Gánt melletti Gém-hegyet.
A Spartacus-Flexo Kupán az első napon az Ő általa tervezett pályákat futják
a versenyzők, melyet menyasszonya, Csillag Vera irányításával valósítunk meg.
Utolsó egyéni versenyedről - az B selejtezőről - is győztesként térhettél vissza
Taszárra, ahol sorkatonai szolgálatodat töltötted, és készültél egy jó szereplés
reményében - az Országos Egyéni Bajnokságra.
Aztán jött egy teherautó és a felfoghatatlan, értelmetlen halálod. Gyönyörű
életednek egy pillanat alatt tragikusan vége szakadt. Csak ültem es bámultam
a semmibe, sírtam és néztem a fényképeidet, amiket a sok együtt töltött versenyen
készítettünk. Nem akarom, nem tudom elhinni, hogy ez már mind a folytatás nélküli
múlté.
Kiácz Bence
Tájfutás, 1992/5
Elvesztettük Őket
Az egyéni OB előtti napon súlyos közlekedési baleset történt Iregszemcse és Nagykónyi
között, amelynek során életét vesztette Schönviszky György, Illés Csaba és Köpfler
Eva, súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett Tarcsa Angelika, míg Pavlovics
György kéztöréssel került kórházba, ahonnan ellátása után hazaengedték. Az öt
versenyző személygépkocsival Miskolcra igyekezett az országos egyéni bajnokságra,
amikor egy velük szemben közlekedő teherautó áttért az út túloldalára és összeütközött
a szabályosan haladó, Schönviszky György által vezetett gépkocsival. Tarcsa Angelikát
koponyasérüléssel öntudatlan állapotban jelenleg is a szekszárdi kórházban ápolják.
Köpfler Éva 1975. december 18-án Dombóváron született. Taszáron nevelkedett
a bölcsödétől az általános iskoláig. A közösségi munkában mindig részt vett,
nevelőitől sok elismerést kapott munkájáért. 1990-91-es tanévben kezdte középiskolai
tanulmányait a kaposvári Munkácsy Mihály gimnáziumban kémia-biológia szakon.
Céltudatosan készült az orvosi pályára. Egyik álma az volt, hogy orvos lehessen,
a másik az utóbbi időben, hogy jó tájfutó legyen. Két éve kezdte el a tájfutást.
Akaratára jellemző, hogy amióta sportolt 10-12 kilogrammot fogyott. Fizikailag
nagyon készült, mert tudta, nem elég csak technikailag jónak lenni, Kitartása
és akaratereje alapján mindezt elérhette volna, ha nem jön velük szembe egy
száguldó autó. Idős szülők - apja nyugdíjas katona - egyetlen gyermeke volt.
Illés Csaba a Videotonban 1985-ben kezdte a tájfutást, 1987-ben 15 éves korában
már aranyjelvényes versenyző volt és 1990-ben 18 évesen az I. osztályú minősítést
is megszerezte. Páhy Tibor tanítványa sikert sikerre halmozott. Számtalan rangsoroló
versenyen állt a dobogó legfelső fokán. Tagja volt 1988-ban az OB-t nyert Videoton
váltónak, kétszer is tagja volt az OB-n győztes csapatnak. Sokoldalúságát bizonyítja,
bogy országos egyéni bajnokságon 2.(1990), HOEB 3.(1991,1992), Éjszakai OB-n
2.(1991) és 5.(1992) helyen végzett. 1988-ban az utánpótlás válogatott, majd
1991-ben a felnőtt kerettagja lett. Az elmúlt évben és az idén is sérülésekkel
bajlódott, térdét megműtötték, amely sikeres volt és örömmel újságolta, hogy
már ismét elkezdte az edzéseket. Augusztusban Taszárra vonult be katonának és
átigazolt a Taszári Honvédba. A végzetes napon az egyéni OB-n induló barátait
akarta elkísérni.
Schönviszky György, a hatvanas évek sokszoros magyar bajnok Schönviszky György
fia, 14 éves korában 1983-ban kezdte a versenyzést a Spartacus szakosztályában.
Kitűnő versenyző volt, elsőosztályú minősítéssel rendelkezett, kétszer nyert
országos éjszakai bajnokságot. A versenyzés mellett versenybírói-, térképhelyesbítő
tevékenysége is kiemelkedő, hiszen az idei Spartacus-Flexo kupára készített
Gém-hegy nevű térképe sorrendben már a negyedik volt és klubtársai véleménye
szerint a legjobban sikerült térképe. Ez nem véletlen, hiszen gyakorlati munkája
széles elméleti képzettséggel párosult, az idén végzett az ELTE térképészeti
szakán. Az egyetem befejezése után felszabadultan, nagy terveket szövögetve,
sok-sok új elképzeléssel vágott neki az életnek. Tervei között szerepelt többek
között a válogatott keretbe kerülés, újabb térképek készítése. Augusztusban
vonult be katonai szolgálatának teljesítésére, ekkor igazolt át a Taszári Honvéd
színeibe. Az élet könyörtelen volt vele szemben. Tervei megvalósítására mindössze
három hónapot hagyott. Amikor az idei Spartacus-Flexo kupán az általa tervezett
pályákon futunk, mindnyájan tisztelettel és meghatódva gondolunk Rá.
Tájoló, 1992/9
