(1930-1984)
Egy térkép helyesbítését befejezni sohasem lehet, csak abbahagyni. Mindegyikünk úgy megy el, hogy sok a befejezetlen, a félbeha¬gyott munkája. És minél többet vállal, annál több a maradék. Nálad sok maradt. Ötvennégy évesen a földi terepet - s ennyi tervvel - itt hagyni: nagyon korai. Szövetségünk elnökségének, amelynek 1978 óta te is tagja voltál, december végén lejár a megbízatása. Neked nem. A sok ezer, százezer térképen csak annyi van: "A kiadásért felel az MTFSZ térképbizottságának elnöke." Csupán ennyi. De jól tudjuk, hogy e mögött mennyi munka, sértődés, bosszankodás, de végül a térkép megjelenésének öröme húzódott meg. A valóságot és a vágyakat ötvözted egybe, térképekbe. Ameddig tudtál, szinte tegnapig, - habár fogyó tested, meggyötört szervezeted nyugalmat kívánt - dolgoztál. Karnyújtásnyira a hivatalos nyugdíjazástól, társadalmi munkád kiteljesedésének idejétől; a lappangó kór mást parancsolt. Végső nyugalmat. Az általam is sokszor megcsodált zavarba ejtő pontosság, kis noteszed lényegi feljegyzései mintájára felsorolom a tényeket.
Születtél Kispesten, 1930. január 23-án. 1952-ben lettél hivatásos katona. A Műszaki Egyetemen 1965-ben végeztél. Földmérő voltál és tanár. 1964-ben őrnagy, 1978-ban alezredes lettél. 1952 óta a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézetében dolgoztál, majd 1970-től a HM Térképész Szolgálat Főnökségén. Van feleséged, lányod, fiad, két unokád. Hiába a jelenidő, már ezt múltként kell elfogadni. Szólnál most, mint annyi térképnél, melyek sok kis adat egybetereléséből formálódtak ki; s mondanád, más is volt. Valóban. Más is volt.
Emlékszünk arra, amikor 1979 tavaszán, egy külföldi utadról nagyon lesoványodva tértél haza. Lassan valami elindult. Vagy korábban, vagy később, ki tudja mikor. Talán mindegy. Mert november 12-én este, meghaltál. Előtte még figyelted az őszi nagy versenyek eredményeit. Hiába hazudtuk ágyadnál, hogy a nemzetközi térkép-tanfolyam azért marad el, mert Téged meg akarunk várni. Az igazság, hogy nem volt elég résztvevő. És most, ha valaha, talán tavasszal megrendezzük akkor egyvalaki biztosan fog hiányozni. Végérvényesen.
A svájci VB-n már valami fájt Neked, de kimentél a terepre. És máskor is kimentél, és segítettél, és fáradtál, és bosszankodtál. Korholtál és tűrtél megnemértést, fiatalabbak kétkedő tekintetét, de megcsináltad, megcsináltuk a mi magyar világbajnokságunkat. Olyat, ami soká nem lesz itt, ahol nyugszol. Mert kínoztad tested a Keszthelyi-hegység dolomit meredekjein, az Őrség fenyveseiben és együtt örültünk előre, mert hittük-reméltük: jó világbajnokság lesz. És jó volt, és szép volt, feledtünk vitákat, buktatókat, a reménytelen helyzeteket, mert maradt a teljesítmény: a miénk, a Tiéd.
Te elmúltál, mi is elmúlunk, ki előbb, ki később.
De nyomot hagyunk, hiszen ezért éltünk.
Skerletz Iván
Tájfutás, 1984/11