Elhunyt tájfutók

Ozorák Ottó
(1945-2005
)
Ozorák

2005. május 2-án hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegség után elhunyt Ozorák Ottó, a Törekvés SE versenyzője.
1945. július 14-én született Ádándon. A gimnáziumot kitűnően végezte Siófokon, ahol a szülei laktak. A budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán 1968-ban végzett.
A MÁV Budapesti Építési Főnöksége volt az utolsó munkahelye, ahol mint gazdasági igazgató dolgozott.
1968-ban megnôsült, 1973-tól Dunakeszin élt feleségével és két gyermekével. A tájfutáson kívül szívesen focizott, kosarazott és teniszezett.
Büszke volt a Szenior Rövidtávú Bajnokságon Balassagyarmaton 1995-ben F50A-ban elért 2. helyezésére.
1996. március 30-án az Optimista Kupán szenvedte el azt az agyvérzést, amelyből már nem tudott teljesen felépülni. Ottó sosem adta fel, félig bénán is mindennap tornázott és bízott a gyógyulásban. Tavaly még nagy kedvvel vett részt a margitszigeti Trail-O-n és készült az ez évire.
Utolsó útjára május 23-án kísértük az Óbudai temetőben. Július 14-én lett volna 60 éves.

Zakariás János
Tájoló 2005/6


Ozorák