Elhunyt tájfutók

Nagy Ernő
(1909-2002
)
Nagy Ernő

Életének 93. évében, türelemmel viselt hosszú betegség és gyengélkedés után elhunyt Nagy Ernő versenybíró, a Postás versenyzőinek egykori edzője.
Fiatalon, a Szombathelyen alakult postai turistacsoport tagjaként 1927-ben kapcsolódott be a szervezett természerjáró mozgalomba.
Később Budapestre került és itt részt vett a turista terepgyakorlatokon, amely már a mai sportág elődjének tekinthető.
A Postás SE turista szakosztályában a 60-as évek elejétől kezdett kialakulni egy főleg fiatalokból álló csoport, melynek tagjai egyre többet indultak versenyeken és egyre inkább megmutatkozott az az igény, hogy jobb eredményeket csak rendszeres edzéssel lehet elérni. Ezek az edzések Nagy Ernő vezetésével folytak a Hárs-hegyen, hétvégeken pedig a legkülönbözőbb terepeken tartott technikai edzéseket. Vezetésével és aktív részvételével jöttek létre többek között a mátraházi, zirci, köhányáspusztai edzőtáborok is.
1970-ben megalakult a Postás SE-ben is az önálló versenyszakosztály. Nagy Ernő, aki már hosszú évek óta foglalkozott a fiatalokkal, edzői képesítést szerzett és mint okl. edző irányította továbbiakban a szakosztály szakmai munkáját egészen visszavonulásáig.
Egykori tanítványaival később sem szakadt meg a kapcsolat, 80. és 90. születésnapján a hajdani edzések színhelyén köszöntötték az idős mestert. Mindig azt mondta, ti vagytok az én nagy családom, és nagy szeretettel beszélt a közösen eltöltött időkről. Kedves Ernő bácsi! Most, hogy végeszakadt egy több évtizedes közös út, fájó szívvel búcsúzunk Tőled, sok szeretettel gondolunk mindig Rád, emlékedet megőrizzük.

Tanítványaid
Tájoló 2002/2