Elhunyt tájfutók

Nagy Antal
(1965-2021)

Nagy Antal

Pásztói tájfutó, versenybíró.

2021. február 21-én, 56 éves korában váratlanul elhunyt Nagy Antal, a HUFEZE egyesület tájfutója, versenybírója.

Temetése 2021. március 13-án 10 órakor lesz Pásztón, a Városi Köztemetőben.

Klubtársa, Zentai József búcsúzik tőle:

"Serdülő és ifjúsági korában ezüstjelvényes, a felnőtteknél III. osztályú versenyző volt. A nyolcvanas évek elején, Pásztón a MÁG MEDOSZ SE alapító tagjaként, intézőként és segédedzőként tevékenykedett.

Versenybírói képzettségét követően nem volt olyan saját rendezésű tájfutóverseny pl.: Mátra kupa, Ágasvár Kupa, Hungária kupa (Pásztó), körzeti diákolimpia, valamint népszerűsítő iskolai verseny (Csécse, Palotás, Szurdokpüspöki, Bátonyterenye, Karcag stb.) ahol ő, mint versenybíró ne szerepelt volna a lebonyolítók között. Ez úgyszintén vonatkozik a város másik sportegyesülete, a Pásztói Szabadidő SE által lebonyolított országos teljesítménytúra rendezvényeken való pontőri tevékenységére. Néhány éve Romániában ott volt a Perje Csaba által elindított goronistei tájfutófesztivál rendezői között is.

Bárhogy is alakult a városban a tájfutó sport helyzete (átalakulás, új egyesület létrehozása) Nagy Antit minden esetben elnökségi tagságra jelölték, melyet megválasztása után felhőtlen örömmel töltött be. Minden vezető, a sporttársak és főként a fiatal tanítványok, nagyon kedvelték őt. Bőbeszédűsége miatt az Atom Anti becenevet kapta. Megbízható sportági munkája elismeréseképpen Pásztó város polgármestere 2007-ben Pásztó Várossá nyílvánításának 600 éves évfordulóján érem és díszoklevél elismerésben részesítette.

Halála nagy veszteség a pásztói tájfutó sportnak.

Isten veled Atom Anti!"