Elhunyt tájfutók

Nagy András
(1956-2005
)
Nagy András

Heu

1956. február 26-án született Budapesten, egyedüli gyermekként otthon sok szeretetet és figyelmet kapott. Ötödiktől a Trefort utcai Ságváriba járt. Mivel ez az ELTE egyik gyakorló iskolája, a BEAC kedvenc toborzóhelye volt, itt lett az utolsó nagy begyűjtés "áldozata" 13 évesen. Hamar megmutatkozott tehetsége, ruganyos, könnyed futása és a tájékozódás is egyre jobban ment neki.
Ifjúkori sikerek után 1972-73-ban a BEAC "ötösikreinek" (a Svarc bácsi - Fekete Jenő - edzette ificsapat kapta ezt a nevet a Népsport újságírójától) tagjaként érte el első jelentősebb eredményeit. Ez a csapat, bár tagjai különböző egyéniséguek voltak, nagyon összeforrt, jó hangulatban és sokat edzettünk együtt, jól kiegészítettük egymást. A két év alatt - számtalan más verseny mellett - hat magyar bajnokságot nyertünk.
A legnehezebb a csapatba kerülés volt, Heu, bár a leggyorsabb volt köztünk, hullámzó teljesítménye miatt csak a 73-as salgótarjáni váltóbajnokságon állhatott dobogóra, de ott második futóként nagyon jó futással óriási előnyt hozott, ami végül elég volt az újabb aranyhoz.
Kitűnő csapatember volt, nagyon "oda tudta tenni magát" a társakért. A BEAC színeiben összesen 8 érmet szerzett Országos Csapat- és Váltóbajnokságokon. Emlékezetes az 1976-os abaligeti kitűnő versenyzése, amikor megnyerte (akkor újdonságnak számító töbrös terepen) az OVB első futamát és csak a balszerencse fosztott meg minket az aranytól. Utoljára az 1979-es OCsB-n volt a negyedik helyezett csapat tagja, utána átigazolt egyetemének egyesületébe, a MAFC-ba.
Egyéni OB-kon a legnagyobbakat akkor futotta, amikor már elvesztette reményét a jó helyezésre (akkoriban kétnapos volt az ONEB): 1972-ben az első napi 14. hely után lett végül negyedik ifiben, de legnagyobb sikere az 1976-os hollóstetői: második napon egy mindenki másnak megfuthatatlan emelkedőn szerzett előnnyel megnyerte a futamot és vesztett helyzetből lett ezüstérmes! 1974-ben éjszaka 6., nappal bronzérmes volt az ifibajnokságon.
Többször versenyzett válogatottként, kitunően futott a bulgáriai Rogyina kupán, győzelemhez segítette a BEAC-váltót Angliában és helytállt a Vásárvárosok kupáján Lipcsében.
A tájfutás mellett mezei-, majd utcai futóversenyeken is indult, ha kicsit több energiát szán ezekre, itt is komoly sikereket érhetett volna el.
1973 végén a Népsport címnek választotta nyilatkozatának egy mondatát (ehhez a cikkhez készült a mellékelt karikatúra): Néhányan váratlanul megkomolyodtunk.
Így is tett, leérettségizett, 1978-ban megnősült, a következő két évben két fiuk született, majd diplomát szerzett a BME Építőmérnöki Karán. Fiaira nagyon büszke volt, mindig szeretettel említette és gondosan nevelte őket. Az egyetem után több kisebb cégnél dolgozott építésvezetőként, majd önállósította magát. Sok magán- és középületen dolgozott, például a pesterzsébeti baptista templomon és a Móricz Zsigmond Gimnázium auláján.
Meghatározó figurája, érdekes színfoltja volt a hetvenes-nyolcvanas évek tájfutásának, nemcsak jellegzetes futóstílusa, lobogó göndör fürtjei, de összetett egyénisége miatt is. Nekem nagyon jó barátom volt, ha útjaink az elmúlt húsz évben el is váltak egymástól, de így számomra örökké fiatal és egészséges maradt.
Utolsó évei nagyon nehezen teltek, sok gondot okozott a családjának is. Végül egyik menekülése közben 2005. április hatodikán, Szolnokon elhunyt.
Mivel régen eltűnt köreinkből, búcsúztatásán csak nyolcan képviseltük a tájfutókat a Vörösvári úti templomban. Hamvait, kívánsága szerint, Badacsonyban szórták családtagjai az északi szélbe, hogy feloldódva a Balaton vizében maradjon közöttünk.

Hegedüs Ábel
Tájoló 2005/4


Nagy András
Nagy András