Elhunyt tájfutók

Lovas Kázmér
(1963-1993)

Lovas

Újkécske, 1929. VIII. 12. – Nagykőrös, 2014. V. 29.

I. osztályú versenybíró, a Tipográfia örökös tagja, aki kedves időtöltése a tájékozódás mellett, megszállottan gyűjtötte az érmeket, régi pénzeket is.
1948-ban indult először egy cserkészeknek rendezett tájékozódási terepgyakorlaton, ahol őrse megszerezte a győzelmet. Érettségi után a Kereskedelmi Főiskolán folytatta az akkor még terepversenynek nevezett sportágat. Első munkahelyén az Elektromos Műveknél, majd a Finommechanikai Vállalat Természetjáró szakosztálya színeiben is rajthoz állt. Nem mellékesen evezős versenyeken is gyűjtötte az érmeket.
A Tipográfiába 1970-ben került át a Sashalmi Elektronikus SE-től: Bogdány Miklós, Hargitai István, a Komár házaspár, és Szemler István sporttársaival együtt.
Főleg számviteli területen tevékenykedett, így lett tagja a Tipográfia számvizsgáló bizottságának. Bár sok munkahelyen megfordult, de 36 éven át a híradástechnikában dolgozott. 1989-ben mint a Műszeripari Kutató főmunkatársa vonult nyugállományba.
1990 márciusában, a Tipográfia sportújsága Kazi az úttörő cserkész című cikkben mutatta be és köszöntötte egyesületi tagságának 20. évfordulója alkalmával.
Mint versenyző fénykorában elérte a II. osztályt, de már akkor is erősen rövidlátó volt, szemüveg nélkül 5 centire sem látok, mondta.
Tizenhat dioptriával is fáradhatatlan versenybíró lett, főleg célbíróként tevékenykedett. Munkáját 1983-ban I. osztályú versenybírói minősítéssel ismerték el. Részese volt a tájékozódási futás önállóvá válásának és versenybíróként majd két évtizeden át dolgozott a sportág fellendítésért. Ezen szép időszak emlékeként őrizte meg a vitrinben stopper óráját és startpisztolyát.
Agglegényként Budapesten élte le életét, hosszas betegeskedés után távozott el.

Lovas