Elhunyt tájfutók

Kún Ferenc
(1924-2021)

Kún Ferenc

A Kőbányai Textil alapítója és vezetője 54 évig.
Életének 97-ik évében elhunyt Kún Ferenc veterán tájfutó. 1960-ban alapított tájfutó szakosztályt a Kőbányai Textilgyár színeiben és 2014-ig, annak megszűnéséig annak vezetője volt.

Unokaöccse, Köblös József búcsúzik tőle:
"Kún Feri egy kihalóban lévő (nem biztos…) sportembertípus emblematikus képviselője volt: a kisegyesületi mindenes, a végletekig elkötelezett harmadosztályú versenyző, a sportágért mindent megtevő ember.
Feri 1960-ban toborzott először tájékozódási (akkor még nem futó!) versenyre csapatot. Ehhez a szakmai alapot katonatiszti (járőrversenyek) és vízicserkészi múltja, a szervezeti kereteket a munkahelye (Kőbányai Textilművek) szerinti Textiles Turista Liga adta. Háromfős csapatok versenyeztek itt, évi négy fordulóban. Ez még az őskor, osztott pálya, fotós térképek, az előírt időhöz képesti sietést hibapontozták, szerkesztési feladatok, stb. Viszont a mezőnyt a Liga busza vitte-hozta a szakszervezeti székházhoz, vacsora, ebéd, szállás, stb. Az idő azonban haladt és a sportág lassan nagykorú lett. Az addig szent borzalommal szemlélt stoplisban futók lettek a követendő példák a kantáros hosszúnadrág helyett.
Ezután a csoport a KTX sportkör kanonizált szakosztálya lett és innen már betagozódtunk a területi csapatbajnokságba, ami hosszú ideig a fő versenyformánk volt. (A budapesti első osztályban, ami akkor az OB alatti osztály volt, egy évig voltunk, de leginkább a Délpesti III. osztály volt a helyünk.) Feri mindent megtett a létszám növelésére, de a szövőlányokat férjhezmenetel után férjük azonnal és rendszerszerűen eltiltották. A területi szövetség ValkonyFeri területe volt, vele szoros szövetségben dolgozott, ami tudottan nem volt könnyű dolog. Kún Feri számviteli szakember volt, a Budapesti Szövetségben is dolgozott számvizsgálóként a 80-as években, de idejében átadta helyét a fiatalabbaknak.
A rendszerváltás után már szeniorkorú lett a csapat és lassan (megszűnt a gyár és a sportkör is, megszűntek, eltűntek a kisegyesületek) a KTX önálló (lényegében családi) egységgé vált. Ez az állapot azután a KTX 2014. évi megszűnéséig tartott.
Mint említettem, Kún Feri a harmadosztályú versenyző prototípusa volt. Szenior kora előrehaladtával kiváló fizikuma révén ért el jó eredményeket, 80 felett már nagy csatákat vívott (a nála több osztállyal jobban tájékozódó, de rosszabb fizikai állapotú) Balla Sanyi bácsival. 90 évesen 2014-ben óriási csatában nyerte az F85 nappali OB-ját. Ez volt utolsó minősítő versenye, versenyzők híján a KTX is megszűnt. A 2014. évi utolsó Tájolóban kis interjút készítettek vele, érdemes elolvasni…
90 év felett már csak helyi kisversenyeken indult időnként (a lakótelepi és parkversenyeket nem szerette, az erdei az igazi, ott nem kell lámpaoszloptól szemétkosárig menni, ismételgette). 2019-ben (95 évesen) még teljesítette a Fenyőgyöngyénél tartott Vizsla Kupa legrövidebb pályáját, utána már nem próbálkozott. Eltávozása a sportágban nem hagyott nyomot, ez nem baj akkor, ha a szeretett sportágban végzett tevékenységét van (és lesz) aki tovább vigye.
Ha így lesz, békében nyugszik majd az Óbudai Temetőben."

MTFSZ honlap


2014
2014 ONEB F85 győztes Kún Ferenc Balla Sándor előtt

2009
2009, Vértes