Elhunyt tájfutók

Kempelen Imre
(1912-2003)

Kempelen

Október 1-jén meghalt Imre bácsi, az OSC tájfutó-szakosztályának elnöke. Az utóbbi években már nem hagyta el lakását, de három-négy éve még el-eljött versenyekre: kopott melegítőben vagy fekete dzsekiben üldögélt kempingszékében a befutókordon mellett. Szemüvege ellenére nemigen látta a futókat már, de a szakosztály, a versenyek, a tájfutás volt az élete.
Imre bácsi az 1920-as évek végén, mint cserkész kapcsolódott be a természetjárásba: a cserkészeknél divat volt az úgynevezett járőrverseny, ami bizonyos szempontból a tájfutás őse. Majd 1959-ben a Vörösmarty Gimnáziumban, ahol történelmet tanított és 25 éven át igazgatóhelyettes volt, szervezett tájfutó szakosztályt. Ez az iskolai csapat lett az OSC bázisa: 1966-ban anyagi okokból a Vörösmarty átigazolt az OSC-be. Ahogy Imre bácsi fogalmazott:
tulajdonképpen az OSC olvadt bele a Vörösmartyba, mivel az akkori OSC-nek csak négy versenyzője volt. A szakosztályvezető Imre bácsi volt, egészen a 90-es évek elejéig. A Semmelweis Kupa elődje pedig az először 1960-ban megrendezett Vörösmarty Kupa volt. E versenyek elnöke hosszú éveken át Imre bácsi volt. Ő alapította az Édes Hazánk Emlékversenyt is. Imre bácsi valójában a szakosztály mindenese volt, s 1972-es nyugdíjba vonulása után minden idejét a tájfutásra áldozta. Amíg tehette, minden versenyen ott volt. A tájfutó szövetségben tíz évig volt a minősítő bizottság vezetője. Név szerint ismert inden minősített versenyzőt, pontosan tudta, ki hogy áll a minősítéssel. Zsigmond Tiborral és Valkony Ferenccel vezette a rangsor-nyilvántartást is, egészen addig, amíg áttértek a számítógépes rendszerre. Imre bácsi a Vörösmartys időktől kezdve egészen az 1990-es évek közepéig volt a szakosztály krónikása: eleinte évi több füzetben, majd egy terjedelmes, 90-100 oldalt kitevő értesítőben számolt be az elmúlt versenyévad főbb történéseiről. Ezek a mai szemmel nézve igénytelen kivitelű, megsárgult, stencilezett tájékoztatók nem csupán a szakosztály, de az elmúlt évtizedek tájfutó-életének, versenyeinek, bajnokságainak élvezetes leírását nyújtják, pótolhatatlan kortörténeti dokumentumok.
Imre bácsi statisztikát készített arról, ki, hányszor, és milyen versenyen állt rajthoz, milyen helyezéseket értek el a szakosztály tagjai, gólarányt vezetett az azonos kategóriákban indulók között és természetesen külön beszámolt a szakosztály minden tagjának elmúlt évéről is.
Imre bácsi nagyszerű ember volt, páratlan lelkesedéssel, kitartással szervezte a szakosztály életét. Nem lehet megfelelőképpen méltatni azt, amit évtizedeken át tett. Álljanak itt azok a sorok, amelyekkel az 1977-es szakosztályi beszámolót kezdte, s amelyek ma is megfontolásra érdemesek lehetnek:
"Szakosztályunk minden tagjának sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok! Megköszönöm mindenkinek az 1977. évben végzett munkáját, gratulálok sikereitekhez. Külön köszönöm azoknak a munkáját, akik a versenyzésen és az edzéseken kívül a versenyek rendezésében, az edzések előkészítésében, térképjavításban, adminisztrációban segítettek és ezzel is előmozdították szakosztályunk sikereit.
Kérek mindenkit, hogy az új esztendőben is odaadó munkával, lelkesedéssel, szorgalommal, és kitartással dolgozzanak, törekedjenek minél jobb eredmények elérésére. Szerezzenek minél több dicsőséget szakosztályunknak, egyesületünknek és örömet önmagunknak. Sohase felejtsétek azonban, hogy a sport testedzés, szórakozás, nemes játék. Győzni akarunk, vagy minél jobb eredményt elérni, de ennek csak akkor van értéke, ha ezeket sportszerű eszközökkel érjük el. Vetélytársaink ellenfelek, de nem ellenségeink, sporttársaink, barátaink. Munkátokon, viselkedéseteken, sportszerűségeteken keresztül ítélik meg a szakosztályt, klubunkat. Nem ejthetünk foltot egyesületünk, szakosztályunk becsületén. Örüljetek a sikernek, de jó szívvel kell elviselni a kudarcokat is. Sokan vagyunk a szakosztályon belül is. Sokan, sokfélék. Kik ezekkel, kik azokkal kerülnek szorosabb barátságba, de valamennyien egy közösség tagjai vagyunk. Ápoljátok a közösségi szellemet, tartsatok össze, segítsétek egymást, nemcsak a sportban, hanem azon kívül is. Mindenki mérje fel erejét, lehetőségeit. Amit vállal, amit elbír, azt szívvel-lélekkel csinálja. Egyenletesen dolgozzék, ne időszakosan, ne hátráljon meg a nehézségek előtt, hanem győzze le azokat."

Ilyen ember volt Imre bácsi is. S hogy még milyen?

Mets Miklós (OSC szakosztályvezető): Imre bácsi 1973-ban jött toborozni az iskolánkba. Máig se tudom, miért is mentem kipróbálni a tájfutást, talán Imre bácsi meggyőző ereje miatt? A Normafánál Imre bácsi tartotta a technikai edzéseket, útvonalkövetést, iránymeneteket, de már akkor is rosszul látott. Rengeteget dolgozott, mindent megcsinált időben. Akkoriban havi fix bevétele volt a szakosztálynak, a szervezés volt a kérdés. Tulajdonképpen, bármelyik szakosztály, ha ilyen vezetője lenne, négy-öt év kitartó szervezésével akár a pontversenyt is megnyerhetné.

Frenkl Róbert (OSC elnöke): Kiveszőben lévő embertípus volt, teljesen önzetlenül dolgozott egy ügyért, természetességgel, szeretettel, sugárzóan intelligens volt. Az a pedagógus, aki megtöbbszörözte magát az egyénisége révén.

Krasznai István (OSC): Végtelenül becsületes volt, és hallatlanul precíz a munkájában. A sportág szeretete, a gyerekek szeretete vezérelte. Vezetőként mindenkit egyformán fontosnak tartott, mindenkit egyformán kezelt, legyen az akár más egyesület tagja, egy ellenfél.

Györgyi László (OSC): Az állandó feltűnés nélküli jelenlét jellemezte. Mindig, mindenhol tette a dolgát. Az éves beszámolóit mindig nagyon vártuk már jóval az év vége előtt is.

Sódor István (OSC): Számomra ő ismertette meg ezt a sportot, az ő neve összeforrott ezzel a sporttal, amely hozzásegített ahhoz, hogy eddig is, most is bírja az ember az élet terheléseit az ő személyes (tanári) példaadásának köszönhetően is.

Szála Erika (OSC iroda): a technikai vezetők csúcsa, kedves, precíz az elszámolásokban, és nagyon becsületes mindenkivel, mindig számítani lehetett rá.

Ambró Judit (OSC): Hihetetlen adattár volt, az összes tájfutó eredményét, minősítését, a szabályzatokat mind tudta. Ő fedezte fel - az MTFSz számára - Oláh Katit is, jelezte, hogy egy nyíregyházi kislánynak egészen kiemelkedő eredményei vannak: nemcsak tárolta, értékelte is az adatokat. Neki köszönhető, hogy csapat lettünk, együtt voltunk. Imre bácsi mellett "ügy" volt a tájfutás, az ügyért tette, tettük.

Gerely Ferenc (Vörösmartys diák, SMAFC): Mindenki tisztelte, azok a diákok is, akiket nem tanított, szerettük őt.

Tóth Péter (volt OSC-s): Igazi pedagógus, igazi ember. A szakosztályával is úgy bánt, mint a családjával, és a családjával jól bánt.

Sódor Anna (OSC): Szeretet, okosság, megértés jellemezte. Összetartotta a csapatot, és most is összehozott bennünket, éreztük a jelenlétét.

Hegedűs Zoltán (OSC): Nagyon sokat köszönhetünk neki. A Vörösmarty Gimnázium tanáraként diákokból hozott létre egy tájfutó szakosztályt, mely a legeredményesebbek közé került. Olyan közösséget teremtett, ahol nagyon sokan jól éreztük magunkat, és örömmel vettünk részt a szakosztály életében.
Elsős gimnazistaként csöppentem bele ebbe a csapatba, és ez egész további életemet meghatározta. Imre bácsi egyszerre vezetett egy sikeres versenyzőgárdát, akik számos kiváló eredményt értek el az évek során, és ugyanakkor azoknak a sorsát is szívén viselte, akik csak a szórakozás kedvéért művelték sportágunkat. A versenysport és a szabadidősport ilyen sikeres összefonódására, ma sem igen találunk példát. Nagyszámú csapatunk minden tagját számon tartotta, törődött velünk, biztatott. Mindenkinek küldte a leveleket az elkövetkező programokról, nógatta azokat, akik néhány hétre elmaradtak, és akik több éve nem jelentkeztek, azok is rendszeresen értesítést és invitálást kaptak tőle. Számos régi sporttársunk ma is meghatottan emlékezik a törődésére.
Imre bácsi lelkesedését a fiatalok is megirigyelhették. Mindig bízott bennünk és olyan jó csapatot nevelt, ahol mindannyian abban éltünk, hogy jó eredményekre vagyunk képesek, és valóban számtalan országos egyéni- és csapatbajnokság győzelmi dobogóján állhattunk. Nem ő volt az edzőnk, de ő adta azt a hajtóerőt, ami a további fejlődésre sarkallt minket. "Benne volt a levegőben", hogy képesek vagyunk rá.
Jól ismerte és fejből tudta - évekre visszamenőleg - nemcsak a mi, hanem a többi szakosztály tagjainak eredményeit. Legendássá váltak az év végi részletes szakosztályi Beszámolói, melyeket hihetetlen erőfeszítéssel készített el, hiszen végül már csak nagyítóval látott egy keveset. Személy szerint, egyenként, mindenkihez volt néhány szava, az újakat bemutatta, a legjobbakat méltatta, mindenkit buzdított. Igazi pedagógus volt, nemcsak az iskola falai között. Amíg tehette, minden versenyen ott volt, de sajnos már évek óta nem tudott eljönni.
Mindig szerettem volna megköszönni neki, amit tőle kaptam, de ezt most már sohasem tehetem meg.

Salánki Zsuzsa
Tájoló, 1997/1 és 2003/9


Kempelen