(1926-1988)
Jávorka Péter tájfutó életútja
Budapesten született 1926. július 28-án. Szegeden végezett 1950-ben magyar-történelem tanári szakon. Egyetemi évei alatt újságíróként, bírósági adminisztrátorként dolgozott. Tanított esti iskolában, dolgozott a XIV. kerületi oktatási osztályon.
1954-től a Teleki Blanka gimnázium tanára volt, itt ismerte meg feleségét Villám Mártát. Házasságkötésükről a Természetjárás újság is hírt adott 1958-ban.
1957-től haláláig a Villányi úti József Attila gimnáziumban tanított, ahol az ’50-’60-as évek fordulóján igazgatóhelyettesként futtatta fel a Budapesti Pedagógus versenycsapatát. Munkájuk elismeréseként a kaptak lehetőséget az MTSz-től, hogy elsőként ismerkedjenek meg a skandináv típusú tájékozódási versenyzéssel. Ez az IOF, a Nemzetközi Tájékozódási Szövetség megalapítása előtti folyamatnak volt része, amikor Székely Miklós főtitkár javaslatára a TUL, a finn Munkás Sportszövetség részéről Matti Leikas tanulmányútra hívta a pedagógus versenyzők csapatát.
Jávorka Péter csapatvezető filmet készített a finn versenykörútról, amit itthon több alkalommal mutattak be, sőt kölcsönözni is lehetett. Ezt a filmet vetítette le 1960 elején is a Szilágyi Erzsébet leánygimnáziumban, ahol versenyzőket toborzott a Pedagógus fiúcsapata mellé.
Az előadás sikere óriási volt, szinte az egész osztály jelentkezett versenyzőnek. Amikor aztán edzésre is kellett járni, már csak a Cser Bircsi, Monszpart Saci, Sárfalvi Erzsébet, alias Joe trió tartott ki, akik hamarosan a női mezőny legjobbjai lettek. Ez a gyors siker a Bp-i Pedagógusban folyó magas szintű szakmai munkának volt köszönhető, személy szerint leginkább Győry Edit Ditke első női országos bajnokunknak, mivel akkor a nők még 2-3 fős együtt haladó csapatokkal versenyeztek. Továbbá Kővári Endre, alias Amigo sportág fejlesztő teoretikusnak, Deseő László Dixinek, aki életre keltette Amigo elképzeléseit és a valamivel később bekapcsolódó Vittek Lajos edzőnek.
A Bp Pedagógus férfi csapatnak is voltak szép helyezései, az igazi sikersorozat vitán felül a nőké, akik Ditke és a már felsorolt lányok, valamint Molnár Magda, Balázs Éva, Babai Margit és Danovszky Mária futásaival 1962-től hét éven át uralták a bajnoki dobogó legfelső fokát: egyéniben, csapatban és váltóban egyaránt. Mindaddig, amíg Mosa 1969-ben át nem igazolt a Bp Spartacusba. Ekkor kerültek helyzetbe a BEAC fiatalok, de még az 1970-es OCsB-n, Mosa nélkül is tudtak győzni a Pedag nagy öregjei. Sajnos ez év végén az olimpia centrikus sportpolitika, több más egyesülethez hasonlóan, a Bp Pedagógusban is megszüntette a tájékozódási szakosztályt. 33 versenyző a Budapest Sportegyesületbe ment át, velük tartott Vittek Lajos dr. mesteredző is. Az addig szerény, de eredményes BSE egy csapásra a hazai tájékozódás jelentős tényezője lett.
Jávorka Péter versenyzői pályafutása
az ’50-es évek legelején a Bp Fáklya SK-ban kezdődött, amely a Pedagógusok Szakszervezete keretén belül működő, országos hatókörű Fáklya SE sportköre volt. Csapatuk 1953-ban 6. lett az OCsB-n. A SzOT által irányított akkori bajnoki rendszerben a sportkörök háziversenyeket rendeztek, amelyről a résztvevők számától függő arányban lehetett feljutni a Sportegyesület, esetünkben a Fáklya Országos bajnokságába, ennek a „kis OB”-nek eredményei alapján juthatott be egy csapat, vagy egyéni versenyző a SzOT Országos bajnokságba. Ezt az utat járta be Jávorka Péter, amikor 1954-ben 6. lett az egyéni OB-n
Idő közben a centralizált sportkörökön belül is újabb összevonásokat határoztak el, aminek eredményeként 1955-ben a közalkalmazotti, helyiipari és városgazdasági, egészségügyi, valamint pedagógus szakszervezet sportolói a rossz emlékű Bástya SE-ben találták magukat. Figyelemre méltó, hogy ennek az óriás egyesületnek egyéni bajnokságát Jávorka Péter megnyerte és ezzel ismét bejutott az egyéni OB-be, amelyet az Óbükkben rendeztek meg. Az országos bajnoki címet a 39 éves, cseppet sem fiatal Szász Károly szerezte meg, aki később bő tíz évig irányította a hazai tájékozódási versenyzést. Jávorka eredményét sajnos nem ismerjük, mert a korabeli sajtó csak az első három helyezett nevét közölte. Hivatalos eredménylista eddig még nem került elő!
1956-ban Jávorka Péter és Horváth Loránd volt az esélyes az országos bajnoki cím elnyerésére. Péter lenyomta Lórit, a Haladás nagy reménységét, de becsúszott eléjük a cingár Balogh Imre, aki éppen a Haladásból igazolt a Pesti Törekvésbe, hogy a csúcsra juthasson. Jávorka így ezüstérmes lett, ami így visszatekintve, versenyzői pályája csúcsát jelentette. Balogh Imre disszidált, így Jávorka lett az év ranglista vezetője. Alsóperepusztán volt a versenyközpont két éjszakai és egy nappali szakaszból állt a bajnokság. A pályák a Hajmáskéri katonai gyakorlótér feletti terepen futottak, ahol azóta sem volt tájékozódási verseny. 25 ezres katonai térképlapokon zajlott a viadal, amelyeket szigorú büntetés terhe mellett mind egy szálig visszaszedtek. Hatta Károly, a Schönviszky fivérek IX. kerületi mentora volt az a szerencsétlen, aki éjszaka a bozótban elvesztette a térképét. A célba is már csak világosban tudott bevergődni. Azonnal kizárták a versenyből és egy ellenőrzőbíróval visszaküldték térképet keresni. Csodával volt határos, hogy megtalálták…
1957-ben tagja lesz az újonnan megalakított válogatott keretnek, amelynek első külföldi útja Csehszlovákiába vezet. Péter itthon marad, a két fős csapatversenyen a jobban összeszokott Horváth Loránd, Maácz Bence páros képviseli a magyar színeket. Az ’57-es egyéni OB-n Balogh Imre klubtársa a 18 éves Skerletz Iván győzött. Fábry Pali és Jávorka voltak az esélyesek, de Péter betlizett csak 5. lett. Ekkor, a Forradalom utáni újrakezdésben már a Bp Pedagógus színeiben versenyzett. Nem adta fel, 1958-ban felszívta magát, visszavágott Skerletznek, de Lóri ereje teljében hengerelt, Péter szépen csillogó bronzzal erősítette meg érdemes sportolói pozícióját. Fényes sportvezetői karrierje csak ezek után következett.
1958-ig a tájékozódási versenyzést a természetjárás egyik szakágának tekintették, a sziklamászáshoz, vízitúrázáshoz, barlangászathoz, stb. hasonlóan. Ekkor pattant ki egy vita a Szövetség vezetésében, elsősorban a szűkös források megosztása miatt, hogy milyen mértékben támogatható a versenyzés a természetbarát mozgalom keretén belül, amely elsősorban a dolgozók kikapcsolódását, a kulturált szabadidő eltöltést hivatott szolgálni. A Természetjárás újság lapjain több mint egy évig folyt a nézetek csatája, amely nem nélkülözte a hivatalos ideológia érveit sem. Jávorka Péter írta le először 1958-ban hogy önálló szövetséget kell alakítani a tájékozódási sportnak, ha a természetjárók nem kívánják biztosítani ennek szükséges feltételeit. Egyben petíciót nyújtottak be a Magyar Természetbarát Szövetség Országos Tanácsának. A kor retorikájának stílusában követelték a Magyar Népköztársaság sportéletével ellentétes tendenciák visszaszorítását, amellyel a tájékozódási versenysport további fejlődését veszélyeztetik.
Klubja a Bp Pedagógus volt a tájékozódási futás fejlesztésének élharcosa. Ezt szolgálták rendezvényeik, köztük a Földes váltók, edzéskultúra, valamint jelentős mértékben a versenytérképek színvonalának emelése, a térképhelyesbítés.
Skandináviában elsőként
A hazai tájékozódási sport fejlődésének mérföldköve volt a skandináv tájékozódás megismerésének első lépése, hogy 1959-ben a Pedagógus legjobbjai finn versenykörúton vettek részt. A csapatvezető Jávorka Péter volt. A csapattagok: Győry Edit, Kovács Gyula, Kővári Endre, Molnár Magda a Budapesti -, és Fehér Miklós a Gyöngyösi Pedagógus versenyzője voltak. A finnek 1961-ben viszonozták a látogatás, amikor a Bp. Pedagógus ünnepi külsőségek közepette megrendezett nyári Földes Ferenc váltóversenyén vettek részt.
Jávorka Péter a Bp. Pedagógus csapatának tagjaként háromszor állhatott az OCSB dobogójának harmadik fokára: 1959, '60 és '62-ben. Az egyéni OB-n 1960-ban még mindig az 5. legjobb férfi versenyző! Versenyzői pályafutását 1963-ban fejezte be. Szakosztályvezetőként és országos versenybíróként tevékenykedett tovább. A jobb sportkörök életében presztízs okokból, de anyagi szempontból is fontos volt a versenyrendezés. Ebből Jávorka Péter alaposan kivette a részét.
Földes versenyek
A Fáklya SE első versenyét 1955. május 28-29-én rendezte Földes Ferenc ifjúsági csapatverseny formában, nagy valószínűséggel a Haladás Kilián György versenyének mintájára. A verseny névadója, ez esetben is a kor elvárásának megfelelően egy munkásmozgalmi fiatal lehetett, az a Földes Ferenc, aki a párizsi Sorbonne-on és a bolognai egyetemen tanult filozófiát, baloldali értelmiségi, író és tanár volt. Munkaszolgálatosként volt kint a Don-kanyarban, és eltűnt az urivi áttörésnél. A Földes versenyek történetében jelentős fordulat következett a Pedagógus csapatának finnországi látogatása után. Ettől kezdve váltóverseny formában rendezték meg 1960-as káptalanfüredi Földes versenytől kezdődően. Legnagyobb szabású esemény az 1961-es Földes volt, amikor a finn TUL csapata viszonozta a magyarok látogatását. A váltó pályák a Farkashegyi vitorlázó repülőtér és a Hűvösvölgyi Úttőrő Vasút végállomás között ingáztak, 25 ezresről 50 ezresre kicsinyített térképeken, mivel akkor ez volt a trendi.
1962-ben már ifi lány váltóverseny is volt, ahol a Tatabánya-Újvárosi iskolából a kő-hegyi Turulhoz kellett felfutni, a gyűjtő pont pedig valamivel a magaslat alatt lévő Szelim-lyukban volt, ma már felfoghatatlan virtuskodásból.
Az 1963-as, visegrádi Földes váltóban is oltári szintek voltak. Itt írták le először, hogy ez egy „tájékozódási futó verseny”! Ennek nyomatékosítására az 50 ezres térképet átrajzolták, hogy a turistáknak szóló felíratok eltűnjenek a térképről.
1964-ben már igazi helyesbített, és tartalmilag kibővített térképet kaptak a versenyzők Kisgyónbányán, amelyet Deseő László készített és rajzolt meg.
Ez követően jelentek meg színes térképek a Földeseken, először az Inárcs-Kakucsi borókásról. Végül 1968-ban ért véget a Földes versenyek természetjárásból tájfutásba átívelő történelmi sorozat.
1970-ben két súlyos csapás érte Jávorka Pétert. Egy régen meglévő, de akkor hirtelen megnagyobbodó gerincdaganat miatt két súlyos műtéten esett át. Bottal, gerincfűzőben tudott csak járni. Másrészt az év végén életbe léptetett országos sportszervezeti átalakítások során megszüntették a Bp Pedagógusban is a természetjáró szakosztályt. A versenyzők a BSE-be igazoltak át. Az élet új kihívások elé állította Jávorka Pétert.
Utazás és utaztatás
Már korábban is szervezett utakat Erdélybe és a Jugoszláv-tengerpartra. Figyelme most erre koncentrálódott. A Budai Pedagógus Touring égisze alatt egyre több nyári buszos utazást szervezett pedagógusoknak főként Nyugat-Európába.
1978-ban a daganat sajnos kiújult, deréktól lefelé lebénult, kerekesszékbe kényszerült. Hihetetlen életereje hajtotta előre. Továbbra is tanított és egyszemélyes utazási irodát vezetett. Egyre nőtt az utazási programok listája. Egyedül már nem tudott mindenütt ott lenni. A buszos túrákat esetenként tanár kollégái vezették, de voltak gyalogos túrák a Fogarasba, amiket volt pedagógus tájfutók vittek. Minden szál az ő kezében futott össze. Talán érezte, hogy ez nem mehet sokáig, de sem a tanítást, sem az utaztatást nem adta fel.
1988. március 26.-án érte a halál. Rendkívül színes aktív életet élt, másnak talán száz év alatt sem jön össze ennyi élmény.
Ma lenne 100 éves, nyugodjék békében!
Deseő László tanítványa és sógora így emlékezett rá:
Péter eredetileg újságírónak készült, de 1956. élménye elgondolkodtatta . . . és váltott. Magyar, történelem szakos tanárnak állt.
Személyisége jellemző vonása volt az empátia, a sokféleség elfogadása.
Ezért is volt jó tanár és sportvezető.
Én az ő első osztályfőnöki osztályába kerültem; már az ősszel tucatnyian segítettünk az éjszakai OB rendezésében, pontőrként. (Skerletz Iván nyerte ’57-ben)
Ezt követően kerestünk edzőt – egy gödöllői atlétaedző személyében találtuk meg – akivel heti kétszeri futóedzéseket vezettünk be; a gimiből a Gellért hegyre, majd fent résztávoztunk. Ekkor csatlakoztak a lányok, Saci, Bircsi, Joe, akiket nagy örömmel fogadtunk.
Ekkor még minden verseny előtt csütörtökön elméleti edzés is volt a szakszervezeti székházban, amiket már Kovács Gyuszi és Amigó tartottak és jobbára a várható terepekre, illetve rendezőkre történő felkészülés volt a cél. Péter már nem akart „futni”, átlátta a jövőt és „harcba küldte” a fiatalokat.
Összeállította Bozán György