(1916-1994)
Elment a Papa
Horváth Sándor született 1916. június 3-án. élt 77 évet. Minden életút regény,
az Övé is az volt. Gyerekkorában átélte családja vándorlását, majd fiatalon évekig
egyedül élt Budapesten, így szerzett diplomát. Átélte a II. Világháborút, fogságba
került, majd megszökött. Később letelepedett itt és sikerrel teremtett nívós,
kultúrált otthont családjának. Tájfutó élete a sportág hőskorától indult. Turistákkal
kezdte a Gamma turista szakosztályánál, felnőttként ötven, majd harminc ezres
térképekkel járták az erdőt fotós másolatokkal. Hamarosan kitalálták, hogy egy-egy
túrán, mely mindig két napos volt, legyen a programban egy kis versenyzés is.
Így születtek az első tájfutó versenyek Magyarországon. Tőle hallottam először
házaspárok versenyéről. Velük voltam gyerekként, semmit sem értve az egészből,
mit is csinálnak, csak azt láttam, hogy jól érzik magukat. És fogta a kezemet
9 évesen, mikor az első nagy megméretés, az első verseny előtt álltam. Később
a Vasas tájfutó szakosztályát vezette jó pár éven keresztül, átalakulásukig. Hosszú
éveken át versenybiróskodott. Nagy gombász volt, rajongott az erdőért és ennek
szeretetét sikerrel oltotta belénk. Versenyeink után gyakran megbeszéltük, mit
és hogyan csináltunk. Olyankor felelősségre vont, ha kevertünk pár percet, de
Ő "negyedórácskákat" tévedett. Végtelenül büszke volt ránk, ha sikereink
voltak. őszintén méltányolta mind sportolói, mind egyéb munkánkat, eredményeinket.
Kitartó, erős lelkű, remek ember volt, tiszta jellem, bölcs gondolkodó, békességet,
nyugalmat kereső.
Sajnos nyugdíjazása után hamar beteg lett és ahelyett, hogy ismét az erdőt választotta
volna, visszahúzódott. Tíz évet töltött a betegágyban, de szinte sose panaszkodott.
Úgy gondolta, neki ez jutott és ez így van rendjén, nem ágált a sorsa ellen. Április
16-án reggel csendesen elaludt. Nagy nagy szeretettel őrzöm szívemben emlékét
és mindazt a szellemi örökséget, mit ránk hagyott. Köszönet mindazoknak, akik
szerették és tisztelték, és akik elkísérték utolsó útjára.
Horváth Magda
Tájoló 1994/4