Elhunyt tájfutók

Homoki Géza
(1947-2014)

Homoki

1973 júliusában találkoztunk először, mikor lementem a Vadaskerti úti iskolába ahol a BSE tájékozódási futók tartottak edzést. Kissé mindenki meglepőnek tartotta, hogy 21 évesen kisebb előismeretekkel szeretnék ezzel a sportággal foglalkozni. Igazán sok segítséget támogatást kaptam az akkori felnőtt csapattól (János, Marci, „Picike”, Géza).
Géza gyakorlatilag nem hagyott ki edzést, így rengeteget futottunk együtt. Adyliget, Nagykovácsi, Rózsika-forrás, vagy a Vadaskerti parkolónál tartott résztávos és memória edzések.
Mind, mind közös élmények.
Pedagógusként is rengeteget tanulhattunk tőle. A BSE-be később érkezőkkel (Fifi, Lovász Márti, Takács Ági, Kónya Laci) is pillanatok alatt megtalálta a közös hangot. Többen, azóta más egyesületben versenyezve is kapcsolatban maradtak vele.
Géza igazi csapat ember volt. Váltóban, csapatban mindig maximálisan teljesítette a taktikai utasítást (még ha képletesen bele is halt).
A BSE utáni időszakban is maradt a sportágban szeniorként.
A politikai visszásságokat már a 70-es években sem hagyta szó nélkül. „Kiskorú” (Kónya Laci) ezidőtájt nevezte el nyugatnémet szakos nyelvtanárnak.
A rendszerváltás idején is tevékeny volt, majd azt követően budapesti képviselőként tevékenykedett.
Később a német nyelvtudását kamatoztatva Németországban, majd a svájci magyar nagykövetségen dolgozott.
Ebben az időszakban is, amikor tehette versenyezett.
Nyugdíjazását (melyet nehezményezett) követően ismét versenyzett, de mindig a családja érdekeit szem előtt tartva. Felesége, Ági a nagyobb versenyekre elkísérte (BSE-ben még Ági is ismerkedett a tájfutással).
Két és féléve mikor újra kezdtem tájfutni Géza, hívott a Szegedi Bokorugró Klubba.
Azzal biztatott, hogy a Homoki, Kéki, Blum csapattal jók leszünk.
2013-as Váltóbajnokságon első futóként szokásosan jól ment és Homoki, Kéki, Kéri Gerzson összeállításban F 185 kategóriában 3. helyezést értünk el. 2013. évnek csapat szempontjából nagy reményekkel vágtunk neki mindketten.
Sajnos idén tavasz óta sokat volt sérült. Különböző fájdalmai voltak, orvosokhoz járt. Így keveset találkoztunk, többnyire csak leveleztünk.
Végre októberben, egy hosszú levélben boldogan írta, hogy megtalálták a baj okát: térd-középszalag szakadás, és azzal biztatták, hogy biztosan tud majd futni újra. Akkor várta az orvosi véleményt a kezelés módjáról.
Én is vártam a jelentkezését. Helyette egy döbbenetes emailt kaptam „Géza váratlanul elhunyt”.
Hát ez tényleg váratlan volt!
Én még mindig nem találom a búcsú szavait, ezért szeretném idézni Honfi Gábor írását a tájfutó listáról:
„Géza soha nem lett válogatott, de 60-70-es években az akkori Bp. Pedagógusban, majd BSE-ben
edzőpartnere volt futóedzéseken a novemberben ünnepelt világbajnokunknak, Sacinak, a VB
bronzérmes Sőtér Jánosnak és még többünknek, akik válogatottakká válhattunk dr. Vittek Lajos keze alatt.
Köszönjük, hogy velünk voltál Géza.
Nyugodj békében.”

2014.12.08.

Kéki Miklós


Homoki