Elhunyt tájfutók

Holba Vilmos
(1914-2002)

Holba

Apu október 25-én meghalt. Nyáron múlt 88 éves, versenyeken rendszeresen utoljára a nyolcvanas évek elején fordult meg, amikor kezdő versenyző unokáit menedzselte. Sokan közületek már nem emlékezhettek rá.
A negyvenes évek végén került a tájékozódási sportba. Ekkor már senki sem emlékezett a Ripszám Henrik féle futóversenyre, és csak halvány emléke
élt a harmincas évek végén rendezett néhány természetjáró versenynek is. Nemzetközi kapcsolatok híján mindent saját maguk találtak ki, állomást, időmérőt, kötött útvonalat, késést, sietést, kerékpár tájékozódást, és ladik tájékozódást a Velencei tavon. Ők alapították meg a versenybírói testületet is, az első nyilvántartásban apué volt a 004. számú versenybírói igazolvány. A szabályzat egyszerűsítései akkoriban sokszor az ő nevéhez fűződtek. Barátjával,
Szász Karcsival találták ki a "pontérintős" formát egy Május 1. versenyre. Ez pedig már szinte olyan volt, mint egy mai verseny (csak azon még a pontok érintési sorrendje sem volt megszabva). A versenyzést játéknak tekintette. Nem annyira a futásban, mint inkább a furfangos tájékozódásban lelte kedvét. A mellékelt képen az 1954-es egyéni bajnokság második helyezettjeként feszít. Az ötvenes évek második felében, és a hatvanas évek elején ő rendezte az egyéni bajnokságokat. Később vidékre került dolgozni, és bár megesett, hogy a versenyre induló különbusz a Déli pályaudvarnál megvárta, hogy a vonata beérkezzen, de az aktív sportéletet már nem tudta vállalni. Ugyanekkor kezdett amatőr filmezésbe. Számos versenyen készített riport felvételeket, és a tájfutás múltjáról játékfilmeket is.
A 2001-es Szenior találkozón láthattátok utoljára. Nem sokkal ezután gerincbántalmai a lakásba kényszerítették, de sohasem szűnt meg "tájfutó" lenni. Nemrég huncut mosollyal mesélte, hogy álmában felkereste Déri Feri és Papsi (Komáromi Jenő), hogy versenyt kéne rendezni a túlvilágon. Ő persze igent mondott, és a fiúk meg is ígérték, hogy idejében jelentkeznek.
Mondtam, hogy amíg a Szász Karcsi nem akarja, úgyse lesz abból a versenyből semmi. Hát, úgy látszik, most mégis...

Holba Ági
Tájoló, 2002/10., az egyik kép a Ki kicsoda a magyar tájékozódási versenysportban c. kiadványból származik.

Holba