Holba Ágnes
(1943. IV. 6.-2023. III. 16.)

Meghalt Holba Ági, a természetjáró tájékozódási versenyek korszakának bajnoka, aki a nők mezőnyében elsőként húzott szöges futócipőt a ’60-as évek elején. A tájfutás végigkísérte egész életét, versenybíróként, szövetségi aktivistaként, a Tájoló újság szerkesztőjeként dolgozott a sportágért.

Természetjáró családba született, szülei a Magyar Turista Egyesület Sasok Társaságának voltak tagjai, akik turistaházukat, a Sasotthont, a Nagykovácsi feletti Putz-majorban rendezték be. A szülők 1946-ban elváltak, Ági a papájával maradt, aki ekkor lépett át a Természetbarátok Turista Egyesületébe. Az 1910-ben alapított szociáldemokrata kötődésű TTE  éppen szárnyalni kezdett, ahogy az új rendszerben megnyíltak az addig még „Tilos erdő” táblákkal védett koronauradalmi- és magánerdők. A szervezett turisták még vasúti kedvezményekhez is juthattak. Az 1948-ban megalakult Magyar Természetbarát Szövetség szinte teljes egészében a TTE apparátusára épült. 1950-ben központilag megszüntették az összes polgári egyesületet, így a sport és a turista egyesületeket is. Helyükbe szovjet mintára szakmai alapon szerveződő országos sportegyesületek hálózata lépett. A TTE és a Ripszám-féle Munkás Testedző Egyesület fúziójából jött létre a Vörös Meteor Egyesület, ahol Holbáék a Bp-i Vörös Meteor Sportkör Természetjáró szakosztály alapító tagjai lettek.

Ági 5-6 éves korától szinte minden hétvégét a szabadban töltött, papájával kirándult vagy versenyt rendeztek. A papa, Holba Vilmos nagy rutinnal rendelkező, kiváló felkészültségű megszállott turista és versenyző volt, aki több szakmai bajnokság mellett 40 évesen országos egyéni bajnokságon ezüstérmet szerzett. Elismert I. osztályú versenybíróként az ’50-60-as években országos bajnokságokat rendezett sorozatban.
A Bp Vörös Meteor a természetbarát mozgalom fellegvára volt, amelyben a természetjárás szerteágazó szakágai mellett aktív kulturális élet folyt, munkásmozgalmi hagyományokat is ápoltak. A régi turista asztaltársaságok mintájára számtalan kisebb csoportba szerveződve túráztak. Egy ilyen, szoros baráti szálakkal átszőtt csoport volt a Pihent Agyúak Társasága, röviden PAT, amelyet Vámos János alapított 1950-ben és évtizedeken át vezetett. Papája révén Ági is részese volt ezen csoport játékos, verselő, szellemes eseményeinek, amelyeket egymás minél ötletesebb ugratása, szellemes megtréfálása éltetett. Ezekről a maradandó élményeiről évtizedekkel később írt Legendárium című cikksorozatot a Tájolóban.

Nők részére csak 1957-ben kezdtek versenyeket rendezni, addig legfeljebb több fős, együtt haladó csapat tagjaként indulhattak. Ági mindenütt ott volt, mindenkit megismert, mindent megtanult, amit a versenyzésről tudni kell. Így talán nem volt számára meglepetés, hogy 1960-ban, 17 évesen megnyerte a nők számára első ízben kiírt Budapesti Egyéni Bajnokságot a Vörös Meteor színeiben. Jó eredményeinek köszönhetően figyelt fel rá a BEAC és igazolta át 1962-ben, amikor Ági az ELTE-TTK fizika szakos hallgatója lett. Akkoriban nemcsak a Honvédségnek, de az egyetemeknek is volt kényszer átigazolási joga, ami alól csak a válogatottak lehettek kivételek. A hevesen építkező BEAC  megpróbálta a Bp Pedagógusból Monspart Sacit és Cser Bircsit is átszipkázni, akik esetében végül olyan békés döntés született, hogy átlépnek a BEAC-ba, de nem a természetjáró, hanem az atlétikai szakosztályba, aztán majd a mezei futó bajnokságokon indulnak.

Ági jól érezte magát a BEAC-ban, ő lett a női csapat legjobbja és ezzel a szakosztályban még soha nem látott országos bajnoki ezüstérmet arattak az OCSB-n, 1963 és ’64-ben. Ez időtájt jelent meg egy versenyen finom bőrből készült, piros szegéllyel díszített, gyönyörű hófehér,  szöges atlétacipőben, amilyent itthoni sportboltban nem árultak, esetleg egyedi kisipari munka lehetett. Ági egyébként is mindig adott magára, üdítő, csinos, nőies jelenség volt. A menők körében Művésznőnek titulálták. Nem örült, hogy fokozatosan a futás vált döntővé a versenyeken, többre értékelte a tájékozódás pontosságában, finomságaiban rejlő ügyességet, követelményeket. 1965-ben hagyta abba a versenyzést, amihez valószínűleg  súlyos balesete is hozzájárult. Könyöktörése maradandó sérüléssel járt.
Dr. Vörös Istvánt, a BEAC szakosztályvezetőjét nagyon tisztelte, aki később az MTSz Versenybizottság vezetője lett. Munkáját igyekezett segíteni mind a klubban, mind a szakosztályon túlnyúló sportági kezdeményezéseiben, és a Versenybizottságban is, amelynek 1965-ben lett tagja. Részt vett az MTFSz megalakulását megelőző 1969-es Verseny- és Rendezési Szabályzat összeállításában. Dr. Vörös István javaslatára az 1970. január 1-jével megalakuló MTFSz Versenybizottságának lett vezetője.

1970. szeptember 1-jén lépett át a Gamma Művekből a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutató Intézetébe. Itt Jánossy Lajos nemzetközileg is jelentős kozmikus sugárzási kísérleteinek kiértékelésében vett rész. Ezen munkahelyi elfoglaltságaira való tekintettel VB elnöki megbízásáról lemondott. 15 éven keresztül egy szobában dolgozott Hajdu Kálmánnal, aki az MTFSz legaktívabb társadalmi munkatársaként 1972-től átvette a Nyilvántartási és Minősítő bizottság vezetését, versenybíróként bajnokságokat, nemzetközi- és kupaversenyeket rendezett futószalagon. Ági szívesen dolgozott vele is, pályákat tűzött ki, közreműködött a versenyeken, I. osztályú versenybíró volt. Férjhez ment Diósi Lászlóhoz, aki szintén a KFKI-ban dolgozott. Az Intézetben kozmológiai és részecskefizikai kutatások statisztikai számításait végezte, több publikáció munkatársai közt szerepelt. A ’90-es években kiment a CERN-be, a Nukleáris Kutatások Európai Központjába. 2002-ben a Nagyenergiás Fizikai Főosztályról ment nyugdíjba.

Ági 1975-76-ban született tinédzser gyermekeivel tért újra vissza a tájékozódásba. 1992-2001 között szerkesztőségi tag lett a Tájoló újságban. Több éven át, összesen 13 alkalommal írt szórakoztató stílusban az ’50-es évek versenyeiről, és idézte fel a már említett meteoros PAT csoport  emlékét Legendárium cím alatt. Végül 10 részes sorozatot írt Tudatos pályakitűzés címen. Az elméleti fizikában való jártasságát kihasználva próbálta matematikai formulákba erőszakolni a versenyzők aligha számszerűsíthető képességeit, a versenypályák feltételezett jellemzőit, hogy az indulók időeredményei már előzetesen kiszámíthatóak legyenek. „Mi újság a Kúria utcában?” címmel írt felejthetetlen beszámolót A BTFSz tisztújító közgyűléséről a Tájoló 1994 januári számában: http://lazarus.elte.hu/tajfutas/magyar/szaklap/tajolo/1994r.pdf
Élvezetes írása visszaidézi a ’60-as évek versenyzőinek csibészes stílusát, amit mára már betemetett napjaink sportadminisztrációjának fűrészporos lehelete.

Ági kapcsolata nem szakadt meg a Vörös Meteor megtartó közösségével sem. Apjáéknak is volt üdülőháza Horányban a Meteor Erdei Telepén, neki is lett egy honvédségtől kiszuperált zárt dobozos híradós kocsija, ami bungalóként szolgált. Itt tölthettek nyarakat gyerekeivel, akik a telepi játékos versenyeken, a környező erdőkben ismerkedhettek meg a tájékozódás élményével. Fia Gábor egy rövidebb ideig, Panna lánya a ’90-es években végig a BEAC versenyzője volt. Most már az ők járnak gyermekeikkel Horányba. A valamikori TTE Erdei Telep pár év múlva ünnepelheti 100 éves jubileumát. Az 1930-as években a Telep északi szomszédja az első terepgyakorlatot rendező Berend Ottó-féle Duna Sport Club üdülő telepe volt. A történelem csodája, hogy a munkásturisták titkos kertje túlélte a világháborút és a rendszerváltást is. A teleplakó meteorosokon kívül az idelátogató üdülővendégek igénybe vehetik a közösségi létesítményeket. A telep ma is egy sziget, ahol a lakók között nincsenek kerítések. A Telep egy menedék, ahol jó volt gyereknek lenni, ahol tartással lehet megöregedni és szépen lehet befejezni.

Boxi

1962