Elhunyt tájfutók

Hodur Károly
(1955-2023. I. 1.)
Hodur

Korábbi salgótarjáni tájfutó-rádióiránymérő versenyző, versenybíró.

Zentai József emlékezik rá:

"Hodur Károly középiskolás korában Salgótarjánban ismerkedett meg a tájékozódási futással, ifjúsági aranyjelvényes minősítést szerzett, később az SBTC-hez igazolt, ahol junior, majd felnőtt korában is teljesítette II. osztályú minősítési szintet.
Vizsgázott versenybíróként számtalan alkalommal segítette a Nógrád megyében lebonyolított tájékozódási futóversenyeket, de azon Nógrád megyei térképhelyesbítők között volt, akik 1984-ben a Bányász és Petőfi kupákra Salgóvár néven új tájfutó térképet készítettek.
Későbbi feleségével, is a rádióiránymérő versenyen ismerkedett meg, a a nyolcvanas évek elején mindketten a tájfutás és a rádióiránymérés jeles (ebben a sportágban I. osztályú minősítést, országos bajnoki címet szerzett) képviselői voltak.
Szíve az idei év első napján dobbant utoljára, január közepén került a hetényegyházai temetőbe a hamvait tartalmazó urna. A Tavaszi Boróka kupa két futama között egy szál virág kíséretében urnasírjára helyeztünk egy gyászszalagot.
Búcsúzunk tőled! Isten veled, Karcsi!"

MTFSZ honlap