Harrach Walter
(1924. X. 18.-2022. VIII. 19.)

Harrach Walter (Szombathely 1924. 10. 18.– Budapest 2022. 08. 19.)

	Gyermekéveit jórészt Bécsben töltötte, anyanyelve a német volt. Iskoláit Szombathelyen kezdte, ekkor tanult meg magyarul. Az első év végére kitűnő tanuló lett. A szünidőt nagyszüleinél töltötte. Nagypapájával járta az erdőt, gyűjtötték a gombát, megismerte és megszerette a természetet. A szép nyaraknak az Anschluss vetett véget. Ekkor következtek az itthoni cserkésztáborozások, az élményt adó túrák. Tanulmányait a budapesti József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte, vegyészmérnöknek tanult. Évfolyamát 1945 februárjában Drezdába telepítették át, ahol átélték a város szörnyű bombázását, aztán csak karácsonyra vergődtek haza. Mivel „nyugatról” tértek vissza igazoló bizottsági eljárás lefolytatása után fejezhették csak be tanulmányaikat.
	Első munkahelyén lépett be a Közalkalmazottak Sportegyesületének Természetjáró szakosztályába, ahol olyan emblematikus személyek voltak klubtársai, mint dr. Vizkelety László, későbbi országos bajnok, versenybíró, sportvezető, dr. Dworák József első szakírónk, aki 1951-től a budapesti Szövetség elnöke lett. A klubban élénk túraélet folyt, versenyeken vettek részt és fiatalok számára oktatótúrákat szerveztek. Obernyik Ede, a KaSE akkor még befolyásos vezetője a feloszlatott MTE dobogókői Eötvös Loránd turistaházat is megszerezte a klubnak.
	Harrach Walter a KaSE színeiben szerezte első versenyérmét 1948-ban. A versenyt az MTSz megbízásából, Berend Ottó vezetésével a Duna Sport Club rendezte december 12-én. Az eseményen a korabeli újsághír szerint 200-an vettek részt. A tájékozódási feladatok megadásánál először itt alkalmazták az állomások helyének csak irány- és távolság értékkel való meghatározását. A rendkívül sűrű köd és csúszós terep miatt csak 9 csapat teljesítette a pályát. Walter pedig megérezhette a sportsiker ízét. Itt érdemes megemlíteni, hogy Berend Ottó nevéhez fűződik az 1935-ös, első tájékozódási terepgyakorlat megrendezése, továbbá 1970-ben ő lett a Spartacus tájfutók elnöke.
	A polgári sportegyesületek feloszlatása után 1950-ben az UVATERV elődjéhez, az Állami Mélyépítési Tervező Intézet SE-hez igazolt, ekkor már Dorogon a Karbidgyárban dolgozott, mint vegyészmérnök. 1951-ben hívták Mosonmagyaróvárra, az akkor alakult Műkorundgyárba. Bár azt sem tudta, hogy mi az a műkorund, de elvállalta, mert lakást is adtak. Végül egész életében ezen a területen dolgozott, beleértve a timföld-, kádkő-, és alumíniumgyártást is. Mosonmagyaróvár közelében csak szerény erdőfoltocskák találhatóak, mégis igen aktív természetjáró szakosztály működött a városban. Az MTSz tagsági bélyeggel rendelkezők, elsősorban a versenyekre utazók ugyanis vasúti kedvezményt kaphattak. A kedvezmény a csapat minősítésétől függött. „Országos” versenyre csak I. osztályú csapat utazhatott, a többiek területi, vagy helyi versenyeken indultak. A csapat minősítését az „osztályozott” bajnokságok szintjein lépkedve kellett kivívni, vagy lehetett elveszíteni. A versenyrutin megszerzéséhez háziversenyeket rendeztek, valamint igyekeztek minél több kupaversenyen indulni, ahol az értékes minősítési pontokon kívül finomművű rekeszzománc jelvényeket is lehetett kapni. A jó szereplést érmekkel jutalmazták. Harrach Walter hagyatékában 37 jelvény és 14 érem maradt fenn. Öccse Harrach Péter is versenyzett, versenybíróként, rendezőként tevékenykedett Szombathelyen. A Pécsi Bástya 1955. 07. 03.-i III. Béke verseny jelvénye, a Zsongorkői lelátóról.
	A sportélet gyakori átszervezése miatt, attól függően, hogy éppen ki finanszírozza a sporttevékenységet, időről-időre változott a móvári versenycsapat neve. Harrach Walter igazolványaiban ilyen nevek szerepelnek időrendben: Mosonmagyaróvári Timföld Szikra, Mosonmagyaróvári Torna Egylet (MTE), Mosonmagyaróvári Timföld és Műkorundgyár Torna Egylet, Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Természetbarát Egyesület Mosonmagyaróvári Osztály (VDSzTE), Mosonmagyaróvári Torna Egylet, Mosonmagyaróvári Timföld Torna Egylet (MOTIM TE).
	Harrach Walter 1957-ben lett első osztályú versenyző, ekkor nyerték meg az MTE csapatával a Dunántúli Bajnokcsapatok Döntőjét, amivel feljutottak az OCSB-be. Ezt a sikert két év múlva megismételték. A korabeli versenyélet egyik színfoltja volt a pihentagyú budapestiek ötleteként rendezett Házaspárok versenye. Ezen a győztes házaspár klubja rendezhette a következő évi versenyt. 1961 volt az év, amikor első vidéki klubként a móváriak rendezhettek „országos” versenyt. 1962-től saját versenye is lett az MTE-nek, a Gyenes György verseny, amit az elhíresült mosonmagyaróvári sortűz után meglincselt százados emlékére rendeztek évtizedeken át, többnyire bakonyi terepeken.
	A Műkorundgyár három műszakban a dolgozott, ezért Harrach főmérnök 5-6 óra között kezdett a gyárban, hogy az éjszakásokkal még találkozzon, aztán későn fejezte be, hogy a következő éjszakai műszakot is beindítsa. Egyébként mindig a turista közösségnek élt, számtalan túrát vezetett. Gyermekei iskolai kirándulásait is a természetjáró szakosztály keretében segített lebonyolítani. Egyszerűen az egész osztályt beléptették a szakosztályba, s így sok kedvező lehetőség nyílt meg előttük. Lelkes híve volt a tájékozódási versenyzés fiatalok körében való elterjesztésének, ezért sok népszerűsítő versenyt rendezett, amibe mind a négy gyermekét bevonta. Aki éppen nem futott, az segített Bambit osztani, adminisztrálni vagy pontőrködött. Szívesen emlegette azt a bakonyi (várpalotai?) eseményt, ahol 1969-ben nagyobb fia először indult komolyabb versenyen, mégpedig egyedül és utolsó rajtolóként, mert nem volt csapattársa. Így is megnyerte az ifik versenyét, a papa meg felnőttben győzött. A tiszteletdíjakat különös büszkeséggel őrizték. (1963-as Meteor kupa érme)
	A tájfutással való kapcsolata 1973-ban ért véget. A család ekkor költözött fel Budapestre, mivel az Alumíniumipari Tröszt új kihívást jelentő szakértői megbízást kínált Walternek. Ez az időszak a magyar alumíniumipar fénykora, beleértve a kutatás, kitermelés és gyártás folyamataiba való nemzetközi szintű komplex bekapcsolódást. Walter UNIDO szakértőként a harmadik világ távoli országaiba is eljutott. Tevékeny tagja lett az akkor nagy tekintélyű Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek. Szakcikkeket írt. Nyugdíjba vonulása a rendszerváltás idejére esett. Aktivitása nem csökkent, új célok felé fordult. Német tudása és egyházi kapcsolatai révén kapcsolódott be a Kolping-mozgalomba, amiért évtizedeken át dolgozott, tolmácsolt, szervezett, segített. Élete utolsó éveit is saját lakásában tölthette, rendezgette cikkeit, a műkorundgyártás történetén dolgozott. Unokái, dédunokái fejlődését igyekezett követni, akik közül többen aktív tájfutók. Egyikük Morandini Viktor sokszoros magyar bajnok, jelenleg a Tabáni Spartacus elnöke. Walter örömére szolgált, hogy tájfutó múltjáról is beszélhet, gondosan megőrzött verseny relikviái felkerülhetnek a Lazarus honlapra. Ereje fokozatosan fogyott, de érdeklődését és tiszta gondolkodását az utolsó hónapokig megőrizte.

Nyugodjék békében!

Bozán György
2022-10-10