Lassan negyven éve jelentem meg életem első tájfutó edzésén. Az edzés utáni elméleti oktatáson egy teljesen ősz hajú bácsi olyan szenvedéllyel beszélt a térképjelekről és a tájfutás szépségéről, hogy nem lehetett nem jönni a következő alkalomra. Később tudtam meg, hogy Tibor bá’ csak harmincegynéhány éves és a húszas éveiben már teljesen fehér lett a haja. Ő volt az első edzőm, ő tanította a farkasgyepűi edzőtáborban, hogy kell a tájolót beforgatni az iránymenethez, hogy kell szintben futni, útvonalat választani. Mai napig emlékszem, hogy a bemelegítésnél milyen sorrendben csináltatta velünk a gyakorlatokat. Idővel más edzőhöz kerültem, de ő mindig figyelemmel követte mindannyiunk fejlődését, így a napi kapcsolat megmaradt. Láttam azt is, hogy ugyanolyan szenvedéllyel dolgozik a kisebb-nagyobb versenyek szervezésén vagy a versenyek utáni elszámolásokon, mint ahogy az edzéseket tartotta. Pár év múlva a környékünkre költöztek és úgy adódott, hogy Csabi fiával mindig együtt jöttük-mentünk az edzésekre, így sokszor hazafuvarozott az emblematikus piros Wartburggal. Felesége volt a kishúgom védőnője, így a családaink is megismerték egymást.
Amikor a kilencvenes évek derekán úgy alakult, hogy egy másik egyesületet alapít, nem volt kérdés, hogy követnem kell. A mindenféle háttér nélkül létrejött VTC-ben ő volt az elnök, az edző, a szervező, a könyvelő, a raktáros. A HEMO-ban dolgozott gazdasági igazgatóként, ott alakított ki egy tájfutó raktárat, amit pár év alatt úgy felszerelt, hogy a klub már országos bajnokságot is tudott rendezni. Itt is ugyanaz a magas hőfokon égés jellemezte, ezt látva csatlakozott több már visszavonult tájfutó az egyesülethez. Ha összefutott egy régi tájfutó ismerőssel az utcán, lelkesen mesélt nekik az új egyesületről, így a létszám hamar harminc fő köré duzzadt. Még egy utánpótlás csoportot is működtetett pár évig a Gyerekek Házában.
Mivel ekkor ő volt a megyei szövetség elnöke, az összes megyebajnokságot az általa vezetett pár fős stáb rendezte, ebbe kerültem be én is. Egyre nagyobb feladatokat osztott a fiatalokra, miközben átadta a tudását, de nyitott volt az újításokra, javaslatokra is. Van néhány fogás, amit a mai napig úgy csinálok, ahogy annak idején ő megmutatta.
Ha valakire mondhattam, hogy atyai jóbarát volt, az ő. Amikor a fürediek kisbuszában lett két hely a finnországi túrára, maga helyett engem írt be. Ő fuvarozott el életem első számítógép vásárlására – persze közben tízpercenként elmondta, hogy ugye majd tájfutó térképeket fogok rajzolni rajta. Felterjesztett minket a magasabb versenybírói fokozatra, büszke volt a fejlődésünkre.
2001-ben úgy döntött, hogy a versenyek rendezésétől visszavonul, de az egyesület elnökeként az elszámolások még mindig hozzá tartoztak. Szívesen vállalt reprezentatív feladatokat, általában ő volt az egyik díjátadó a rendezvényeinken.
Pár éve elkezdett lassabban reagálni a levelekre, kevesebbet mozdult ki. Megtudtuk, hogy beteg, de bíztunk benne, hogy ha nem is tud javulni, lassan fog csak romlani az állapota. Idén nyáron aztán a klub vezetését is átadta, ami már rosszat sejtetett. Szombaton délelőtt otthonában érte a halál. Mielőtt elvitték volna, Csabi egy tájolót csúsztatott az öltönye zsebébe, hogy ne anélkül menjen…
…és a hivatalos rész:
Tízéves korában az általános iskolában ismerkedett meg a tájfutással. 1967-ben Veszprém első aranyjelvényes sportolója lett, utánpótlás-válogatott kerettag is volt. Kezdetben a Haladás-Petőfi, majd a Veszprémi Vegyész, ezután a Bakony Vegyész színeiben sportolt. 1969-ben egyik alapítója volt a Honvéd Schönherz SE tájfutó szakosztályának. Szakedzői diplomát szerzett és a Veszprémbe bevonult tájfutók felkészülését irányította. Polgári alkalmazottként a honvédségnél dolgozott, itt mindig önzetlenül segítette a tájfutó kiskatonákat ügyes-bajos problémáik megoldásában, egy eltávozás kiharcolásában vagy a fegyelmi vétségek elsimításában. Edzőként, vezetőként az egyik pillére volt annak a sikersorozatnak, amit a bajnoki pontverseny 1987-es megnyerése koronázott meg.
A ranglétrát végigjárva országos versenybíró lett, így az egyesület által rendezett versenyeken is kulcsszereplő volt. A Schönherz emlékversenyek mellett rengeteg OB és a legnagyobb feladat, a Barátság kupa (ez a szocialista tábor világbajnoksága volt) egyik fő szervezője volt.
A kilencvenes években jött el a Honvédtól és előbb az egyetemi klubban szervezett tájfutó szakosztályt, majd 1996-ban megalapította a Veszprémi Tájfutó Clubot, aminek idén nyárig elnöke volt. A baráti társaságot összefogva eleinte megyebajnokságokat, majd országos rangsoroló Bakony és Veszprém kupákat, idővel pedig országos bajnokságokat is rendezett. Az 1996-os veszprémi Főiskolás VB szervezésében is aktívan részt vett, a hazai ellenőrző bírók egyike volt.
1991 és 2002 között a Veszprém Megyei Szövetség elnökeként dolgozott, ezalatt az ernyőszervezet Veszprém Megyei Sporttanácsban régi barátja, Tüskés Endre mellett előbb a felügyelő bizottságot vezette, majd annak társadalmi elnöke volt.
2003-ban az MTFSz Ripszám Henrik emlékérmet, 2011-ben a Veszprém Megyei Sporttanács Tüskés Endre-díjat adományozott számára.
