Elhunyt tájfutók

Ferenczy Timea
(1967-2005)

Ferenczy

Június 17-én, életének 38. évében meghalt Ferenczy Timea, egyesületünk volt ifjúsági válogatott versenyzője. 13 éves korában az isaszegi iskolában történt toborzás során került kapcsolatba a tájékozódási futással. Iskolai tanfolyam után igazolt a Fabulon SC-hez. Szorgalmas versenyzőként ismertük meg. Korán eredményesen versenyzett belföldön és külföldön egyaránt. Hamarosan bekerült az ifjúsági válogatottba is. Technikailag felkészült versenyzôként is eredményesen versenyzett. Több éven keresztül igen eredményes volt a híres jicini versenyen is. Hazai versenyeken utánpótlás kategóriában mindig eredményes volt.
Isaszegen járt általános iskolába, gimnáziumi tanulmányait Aszódon végezte, majd pedig az ELTÉ-n matematika tanári diplomát szerzett.
1987-ben elkészítette az IOF német nyelvű sítájfutó pályakitűzési és versenyszabályzat magyar fordítását.
Az utóbbi időben versenyek rendezésében vett részt mint versenytitkár és tolmács.
2005-ben derék fájdalmai miatt nem indult versenyeken, de készült volt társaival az újrakezdésre, de ez már nem adatott meg neki.
Július 6-án nagy részvét mellett a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Tájoló 2005/6